Éjjel

A szobában kicsi kanapé, egy nyitott laptop,
matrac a földön, gyűrött paplan és párna.
Annak a tükörnek kellett volna szemet szúrnia
egyből, amelyik az ágy mellett volt elfektetve.
Túl naiv vagyok.
Rozébor keserű íze még, késő már
kérdezősködésre, számonkérésre.
Nem leszek zavart vagy okos, sem mesterkélt.
Úgy estél nekem, mintha évek óta
ismernél.

Most ülök itt roskadtan, meztelenül,
és nem értem, hogy történhetett

velem ez a hajnal. A reggel sem az enyém,
akár a nappalok, mind elhagytak,
mindet elvesztettem.

 

Kanyar

a szavak az elhasznált hamu-ízű szavak
a hibásak, amik az ágy mellett hevertek a földön,
rajta a bugyim, a hajcsatom, a nadrágod.
Hamarabb ébredtem, mint beállt volna
mindennapi halálod. De sehová sem vezet,
ha veled ébredek.
Az utcán vettem észre, hogy tőled rohanok,
szandálom csattogva vágott át betonon.
És úgy futottam, hogy nem érdekelt ki lát,
óvodába tartó gyerek vagy nagymama a zebrán.
Hazáig futok, ahogy beérek a házba
szétszóródom egyből, szétgurul a kulcsom,
a táskából minden haszontalan iratom,
a zsebkendőm, a tárcám,
a cigarettám és az elhagyott telefonszámlám.
Szétszóródom: ezernyi üveggolyó.
És nem futok utánad többé,
és nem érdekel mától, mi marad belőlem:
egy árva félsz, egy cetli. Miért ne?
Mint egy vallomás, az ő nyitott ingzsebében. 

 

Gumikacsa

Már nem jövök zavarba, ha máshol kelek fel,
és ha nem találom egyből a zárban a kulcsot.

Minden fürdőszoba más. Itt apró gumikacsák,
véletlen elszórt, kitűzők, matricák,
hogy el ne tévedj benne, azt lásd, amit ő akar.

 

Szabó Attila fotója