bunker

Margó Fesztivál 2015 – A bunkerrajzoló – Élménybeszámoló B. Zetas Pétertől

Idén, 2015-ben a Margó Fesztivál Géczi János és Likó Marcell (Vad Fruttik) közös estjével indult a Muzikum Klub & Bisztróban. Géczi a Vadnarancsok nagy sikerű könyve után ismét egy (részben) életrajzi kötetet adott ki.

A moderátor, Valuska László azzal indította az estét, hogy „ez az igazi programja a Margónak”. Általában nyáron rendezik meg a népszerű eseményt, de szerencsére ez alkalommal is sikerült megszervezni a fesztivált. Ennek két oka volt Valuska szerint: a Margó-díj, illetve a külföldi fellépők is részt tudtak venni, akikhez részben igazodni kellett. Mielőtt belevágtunk volna a sűrűjébe, Likó Marci egy dallal indított, hogy a közönséget felrázza, akik így egy kisebb Vad Fruttik-koncertet kaptak – a Béke presszó című számmal vonták be a rajongókat. Érdekes megjegyzést tett a moderátor a Vad Fruttik és a kötet párhuzama kapcsán: „Nem lehetett tudni, hogy A bunkerrajzoló a Vad Fruttikhoz kapcsolódik.”

liko1

Neményi Márton fotója Likó Marcellről

A veszprémi Pannon Egyetemen, ahol Géczi tanít, egy esti kurzust indítottak el, amelynek fókuszában egy-egy könnyűzenében népszerű személy van – Beck Zoltán után Likó Marci –, akit meghívtak, így azok a hallgatók, akik elalszanak a kései tanórákon, vagy el se jönnek, talán kedvet kapnak a tudás megszerzésére. „Régen volt látható ennyire hiteles művész a könnyűzenében, mint amilyen Likó. Nagyon jó a viszonyunk, ám természetesen olykor kisebb vita alakul ki közöttünk: Zoránt és Koncz Zsuzsát nem szereti.” – kezdte el a beszélgetést az író, amikor a kettejük kapcsolatára kérdezett rá Valuska. A legutóbbi, Darabok című albumukon helyet kapó dalok szövegében az író segédkezett. Ennek előzménye, hogy az egyetemi kurzus után felkereste Likó a szerzőt olyan kérdéssel, hogy ért-e némileg is az irodalomhoz. Ezt kicsit nehezményezte Géczi, hiszen a több mint harminc kötet kiadása után maga is úgy tartja, hogy ha nem is mélyen, de hozzá tud szólni egy-egy olyan témához, amelynek fókuszában az irodalom áll – fogalmazott humorosan az irodalmár. A bunkerrajzoló kiadójának, az Athenaeumnak a felelős szerkesztője felkérte a szerzőt, hogy a Vadnarancsok után írjanak egy hasonló kötetet az énekessel. Ezt azzal indokolta, hogy a sikert megalapozó alkotás idejében az ország 40%-a deviáns alkat, társadalmi beteg volt, s ez nem változott azóta sem, amit a Likó életútja során keletkezett történetek jól reprezentálhatják.

Többször nyomatékosították mind a ketten, hogy a könyv nem Marciról szól, próbálták minél inkább eltávolítani a Vad Fruttik énekesétől A bunkerrajzolóban megírt sanyarú sorsokat, hogy a későbbi koncerteket ne ezek a momentumokra gondoljunk zenehallgatás közben.

Géczi után a másik „szerzőt” faggatta Valuska László: „Mi járt a fejedben, Marci?”. A szövegeivel szeretett volna házalni a könnyűzene ismert frontembereinél, mint például Beck Zolinál vagy Lovasi Andrásnál, ám mindig csak egyszerű, nem éppen konstruktív válaszokra talált. Géczinél úgy érezte, hogy valóban foglalkozik vele, s nem rázza le. A kötet kapcsán pedig „próbálta minél jobban megalázni” magát. A több mint ötvenórányi interjú-sorozat során nem az volt a fontos, hogy igaza van-e, hanem maga az emlékezés folyamata. A szerző sosem kérdezte meg az énekestől, hogy valóban így történt-e, ahogy elmondta, hiszen elhitte neki, mert, ahogyan megismerte Marcit, nem kételkedett a történetek hitelességében.

Más-más beszédmódok figyelhetőek meg a kötet olvasása során, aminek a személyiségváltozatok az okai Valuska szerint. Nem lehetett elkerülni a drogos múlt megemlítését, ám Likó őszintén, allűröktől mentesen hozta fel a függőséghez viszonyát. „Tudok beszélni magamról, így nem volt gond, hogy az általam mélyen tisztelt szerzőnek el kellett mondani mindent a múltamban történtekről. A pszichiáteremmel folytatott beszélgetések egyfajta bemelegítésként foghatóak fel.” – válaszolt a kérdésre az énekes, miszerint mennyire volt nehéz az emlékezés a számára. Kiderült a beszélgetésből, hogy korábban megegyeztek egymással a szerzők, hogy amiről beszélnek, az csak kettejük között marad – nem így történt, s ennek eredményeként Likó elméjének mélyére áshatunk.

A második felvonás szintén egy dallal indult, amelynek témája a család volt, így az Embergép című számot hallhatta a közönség. Tipikus multinacionális család az énekesé: édesapja magyar, a család elől menekülő édesanyja lengyel, és sokat éltek az NDK-ban, ahol a szülők megismerkedtek. A szegénység miatt a nagyszülők egy kisebb szobájában éltek Várpalotán. A nagymama, aki a hőerőműben dolgozott, nagy hatalmú asszony volt, hiszen ő fizette ki a munkásokat a kommunizmus idején, s többször volt példa arra, hogy nem teljesítette kötelezettségét, így hasznos volt jóban lenni vele. Úgy gondolta a család, hogy Marcell a megváltó, aki elhozza számukra a jobb életet, ám hamar rá kellett jönnie az édesanyának, hogy sajnos nem így van, mert korán a drogok világában találta magát a fiatal művész. Az, hogy rosszul éltek, nem úgy csapódott le az ifjú várpalotai fiúban, hogy ez rossz lenne és nem így kellene élniük, hanem épp ellenkezőleg, természetes volt, hiszen az őt körülvevő barátok is ugyanebben nőttek fel: alkoholista és terrorizáló édesapa, szegénység, korrupció stb. Abban az időben nem is gondolta furcsának, hogy a Portishead nevű zenekar a kedvence. Az akkori félelmeket az elmében lévő fallal szeparálta, s később törtek elő belőle ezek a zsigeri szorongások, amelyeket csak a drogokkal tudott legyőzni, ám csak ideiglenesen és csak a felszínt sikerült elsimítania. „Gyerekkorom óta szülő vagyok.” – vallotta be őszintén Likó. Ahogyan a kötetben is olvasható, már nyolcévesen neki kellett elmennie az édesanyjával a hivatalos ügyeket intézni, mert egyrészt csak ő tudott magyarul kettejük közül akkortájt, másrészt támaszként funkcionált a szülő számára. Emellett neki kellett meghallgatnia a házasságban és a családban felmerült súlyos gondokat.

liko2

Neményi Márton fotója Likó Marcellről és Géczi Jánosról

A harmadik, s egyben záró felvonás kohéziós erejében a függőség állt. Vallomása szerint Likó nagyon jól érezte magát a drogoktól, több személyes,kábítószeres élményt is elmesélt a nagyérdeműnek. Volt olyan eset, amikor lsd-t próbáltak ki, de mellette füvet szívtak a kolitársával. Nyolc óra hosszáig ültek a kollégiumi szobában a barátjával, s többek között nézték, hogy a televízió milyen színben pompázik, ami erőt adott nekik. Megállapította humorosan magáról, hogy jó propaganda lenne a drogprevenciós rendezvényeken. Bevallása szerint a szorongáshoz köthető unalom volt az indok a kábítószerek kipróbálásában: „Rohadtul untam, amiben élek, és akkoriban úgy gondoltam, a saját életemre nem vagyok befolyással.” – magyarázta a Vad Fruttik frontembere. Géczi reflexiója szerint Marcellnek nem volt választása, egyszerűen nem tudta másképp feldolgozni az őt érő nem megfelelő impulzusokat.

„Hogyan találtad meg a jó irányt?” – kérdezte Valuska az énekestől. Bevallása szerint nehezen. Az (egyik) tetőpont akkor volt, amikor az államvizsga előtt elfelejtett aludni, az inszomnia még napokon keresztül tartott, s egy orvos, aki épp az édesanyához ment ki, világosította fel, hogy a lelkével vannak gondok, ez lehet az oka az alvásra való képtelenségnek. Pszichiáterhez járt, emellett fokozatosan dolgozott a változáson. Ma már nem dohányzik, az ivást is kerüli, a drogokhoz pedig hozzá sem nyúl. A művészet belerántja vagy kihúzza az embert a drogokba/drogokból, szerencsére nála végül az utóbbi érvényesült.

Sajnos az este a vártnál rövidebb lett a programok csúszása miatt, ám a szokásokhoz híven a dedikálás nem maradhatott el, s természetesen nagy sor várakozott Géczi János és Likó Marcell előtt. Lehet, hogy nem az énekes valódi történeteit olvashatjuk A bunkerrajzolóban, ám mindenképpen tanulságosak, s értékes lenyomatot kapunk a rendszerváltás előtti életről, amely még mindig jelen van ebben a korban is: „Egymillió alkoholista apa országa vagyunk.” – állapította meg lesújtóan Valuska László.

Neményi Márton fotói az esemény facebook-oldaláról