Immár hatodik alkalommal rendezték meg az Irodalomtanítás Innovációjának Országos Műhelyének (IROM) konferenciáját, ezúttal Debrecenben, 2015. november 6-7-én. A Kreatív-produktív irodalomkultúra: A fesztivalizáció paradigmája című tanácskozás kétnapos programjában helyet kapott többek között hagyományos kerekasztal-beszélgetés, projektismertetések, beszámolók, versmondás és színpadi előadás is. Ivancsó Mária tudósítása.

Mit jelent az IROM értelmezésében a fesztivalizáció? Bodrogi Ferenc Máté, a projekt debreceni szervezője szerint azt, hogy fesztivállá tesszük az irodalmat olyan módon, hogy annak oktatása összművészetivé, összérzékletivé és közösségivé válik, hagyományos és digitális technikai apparátust is bevonva, egyszersmind túllépve „a szöveg és én” attitűdön. E gondolatmenet nem maradt pusztán elmélet. A Debreceni Egyetem Főépülete előtt zajló Nagy Versmondás, illetve a debreceni Ady Endre Gimnázium tanulóinak előadása is katartikus közösségi élményt jelentett a résztvevőknek, akár Szabó Lőrinc-versekről, akár középkori szövegekről és dallamokról legyen szó, pontosan olyan módon, ahogyan azt Debreczeni Attila tanácsolta a konferencia résztvevőit üdvözlő beszédében: ne tartsuk az irodalmat elzárt polcon, hanem vigyük közel a befogadóhoz. Fűzfa Balázs ennek elsődleges módszereként (nem először) a kreativitást és a játékosságot nevezte meg. Az elméletihez rögtön társult gyakorlati példa is: Czimer Györgyi a Debreczeni Egyetem Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában működtetett kreatívírás-projekt (szakköri foglalkozás és tanóra keretében) működéséről számolt be. Szerinte a szövegalkotás alapja (is) a szövegértés, így nem lehet megspórolni például Arany János Szondi két apródja című balladájának tanításánál az akár grafikai szervezőkkel, szólamtérképekkel, cselekménymozaikokkal segített szövegértési munkát.


irom2

Mennyire innovatív és szükséges a fesztivalizáció paradigmája az irodalomoktatásban? Ennek az átfogó kérdésnek a megválaszolása maradéktalanul kitöltötte a kerekasztal-beszélgetésre szánt időt. Fenyő D. György szerint innovatív ez a kezdeményezés, hiszen a kultúránk is a fesztivalizálódás felé halad: a diákok élete júniustól augusztusig fesztiválokon zajlik. (A konferencia második napján is elhangzott ehhez hasonló, talán még markánsabb vélemény: Korda Eszter arról számolt be, hogy a tanulmányi táborok időpontját a legnagyobb nyári fesztiválokhoz kell igazítani, ezek a programok riválisai az iskolának.) Szirák Péter szerint viszont a magányos olvasás kiszabadít a napjainkra jellemző hiperkonnektáltságból, így ez a tevékenység a fesztivalizáció mellett vagy ellenére sem pótolható. Gordon Győri János hozzászólása tovább árnyalta a kérdést: szerinte az egy szöveg ‒ egy befogadó „intim” viszony a tantermi órán nem tud teljes mértékben megvalósulni. Végh Balázs Béla is az egyén vs. közösség témakör felől közelítette meg a problémát: például a Nagy Versmondásba bekapcsolódók egy tömeg részeként találkoznak egy-egy verssel, ami nem feltétlenül segíti minden esetben az értelemképzést, és az iskolai oktatásnak sem szerves része. Szerinte nagyon fontos lenne jól összehangolni az irodalomtanítás e különböző szegmenseit. Molnár Gábor Tamás hozzászólása jóval megengedőbben hangzott, szerinte bármely, a saját olvasásélményre apelláló kezdeményezés üdvözlendő az életrajzi adatok és fogalmak gyűjteményévé silányult irodalomhoz képest. Dobszay Ambrus a beszélgetés elején feltett kérdésre és az addig elhangzottakra egy újabb, provokatív kérdéssel reagált: lehetséges-e egyáltalán a katarzis negyvenöt percben, testnevelés- és kémiaóra között? Szirák Péter erre az inkább a diákok nézőpontja felől közelítő felvetésre az oktatóra több felelősséget helyező választ adott: szerinte a fesztivalizáció a tanórán a tanár teljesítménye elsősorban.

irom1

Hogyan működik az irodalom fesztivalizációja a gyakorlatban? A konferencia második, meglehetősen feszített tempójú (emiatt sajnos a hivatalos programból a hozzászólásokra, reflexiókra való lehetőséget kiiktató) napján elhangzott tizenkét beszámoló (és természetesen a tanácskozást záró József Attila-műsor, illetve a Savaria Slam Poetry bemutatója) többnyire ezzel a kérdéssel volt kapcsolatos. Áfra János a hazai és külföldi kortárs irodalomnépszerűsítő projektek (például: Fieszta, Rájátszás, KirakaTransz, Naked Boys Reading) bemutatása során egyfelől arra hívta fel a figyelmet, hogy a legklasszikusabb eszközön, a megzenésített versen túl fontos a friss kultúrtechnikák ergonomikus használata. Néhány évvel ezelőtt még nem sok értelme lett volna Magyarországon a Facebook segítségével népszerűsíteni a (kortárs) irodalmat, ma viszont ez az egyik leginkább magától értetődő felület erre a célra. Másfelől olyan projektekre van szükség, amelyek annyira sajátosak és meghökkentőek, hogy hírértékük van – akár még a bulvárlapok számára is. Ezt követően három előadás nemcsak témájában, hanem az előadók személyében is szorosan kötődött a diákokhoz: a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola médiaszakköröseinek magabiztos, profi prezentációja az iskolaújság és az iskolarádió műsorai készítésének hátterét mutatta be. Majd Szirák Sára arról beszélt, milyen sokrétű munkát végeznek Debrecen kulturális életének szervezésében a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiaszakos hallgatói, ezáltal mennyire versenyképes az az elméleti és gyakorlati tudás, amelyet a hallgatók a képzés során elsajátíthatnak. A Czimer Györgyi vezette kreatívírás-szakkör diákjai szintén egymás mellé helyezték az elméleti tudást és a gyakorlati megvalósítást: egyrészt ismertették leggyakoribb szövegalkotási módjaikat például az Arany János-átiratok készítésénél, másrészt több verset meg is szólaltattak.

irom3

Végezetül a konferencia második napi programjának számomra két legkiemelkedőbb előadásáról számolok be. Csobánka Zsuzsa nagyon személyes regisztert ütött meg a megszólalása során („fél év alatt megdőltek a magyartanítással kapcsolatos elvárásaim”), viszont ez nem hatott öncélúan, hanem saját dilemmáira, ezzel kapcsolatban gyakorlati problémákra igyekezett rámutatni. Kulcsszavainak, megoldási kísérleteinek elhangzásával szinte egy időben felmutatta a kételyeket, buktatókat is: az őszinteség és valódi, minőségi tanári jelenlét fontossága mellett nehéz szembenézni azzal, hogy nem lehet állandóan pörögni, vannak unalmas és hétköznapi magyarórák is. Elvárás a rugalmasság: megfelelni annak, amit az adott pillanat diktál – de mi a helyzet azokkal az elvekkel, amelyeknek meg kell, hogy feleljen a pedagógus? Előadását két meghökkentő hasonlattal zárta: gyereket szeretni olyan, mint tengerbe hordani a vizet, és ugyanígy működik az irodalom tanítása is: felesleges, de jó.

Kozmaköltészet – Friss Forgácsok című, szinte terápiás hatású irodalmi műhelyének működését (milyen lehetőségei lehetnek a magyartanárnak egy faipari szakközépiskolában) mutatta be Sulyok Blanka előadásában az egyik irodalomórán rögzített videófelvétel segítségével. Ezen a felvételen, egy diák versében hangzott el: „A jó irodalomóra tudja, hogy 13.20-kor kell abbahagyni”. 

(A képeket Uri Dénes Mihály készítette.)