A Kelet Népe ’80 – A Sebes-Körös partjától az Adler nyomdáig című időszaki kiállítás a berettyóújfalui Bihari Múzeumban – Takács Miklós kritikája

Nem írnék erről a kiállításról, ha nem tudnám, hogy (nyilvánvaló helybéli jelentősége mellett) nagyon is van országos relevanciája – mint annak idején a Kelet Népe folyóirat megalapításánál is ez történt. Barsi Dénes, Sinka István és Szabó Pál bihari népi írók nemigen gondolták 1935 szeptemberében a Sebes-Körös Komádinál lévő hídján, hogy az ott kitalált folyóiratnév négy év múlva egy Móricz Zsigmond szerkesztette, komoly budapesti kiadású lapot jelöl majd. A múzeumi térben ez a különös alapítási gesztus kiemelt szerepet kap: a látogató egy kis hídon keresztül, a három szerkesztő mellett lép be a kiállítás termébe. A ma már elvárt interaktivitás nem merül ki ennyiben, hiszen a megszokott projektoros vetítésen túl az érdeklődők elkészíthetik egy korabeli nyomdai présgép és egy múzeumi kolléga segítségével a folyóirat első számainak címlapján látható linómetszetet is, amit aztán emlékbe haza is vihetnek.

keletnepe

A hagyományosabb eszközök, a tárlók és a poszterek használatánál is látszik, hogy a kiállítás megálmodói végig számoltak a mai átlagos befogadó képernyőkön szocializálódott, csapongó figyelmével. Tények özöne helyett megpróbálnak a tablókon is olyan információkat közölni, amelyek nem száraz adatok, és emberközelbe hozzák a három népi írót. A sok-sok személyes tárgy a tárlókban is ezt a koncepciót kívánja erősíteni. Újszerű módon nem feledkeznek arról sem, hogy egy folyóiratnál elengedhetetlenül fontos szerepe van a nyomdásznak is, így itt a három alapító tablója mellett ott van egy negyedik, Adler (Ács) Józsefé, aki kiadóként is támogatta a lap elindulását. Melyhez kellett a korabeli elbeszélések szerint Barsi Dénes feleségének hozománya is – egy kelengyés láda szimbolizálja az indulásnak ezt a másik különös momentumát.

A Kelet Népe bölcsője Berettyóújfalu volt tehát, és sok változáson, viszontagságon keresztül vált 1939-ben Móricz első számú fórumává, hogy halálával meg is szűnjön a lap. S ha emiatt más is, de mind a nyolc évfolyam nagyon értékes a mai magyar (egyetemes és nem regionális) kulturális emlékezet távlatából. Talán az ebből következő feladatot is majd a Bihari Múzeum vagy társintézménye, a Sinka István Városi Könyvtár fogja elvégezni, itt az ideje annak ugyanis, hogy valaki végre az összes lapszámot digitalizálja, s ezzel az interneten való hozzáférést biztosítsa. Bekötött, teljes folyóirat-évfolyamokat senki nem szokott az elsőtől az utolsó betűig végigolvasni, de annál inkább szokott bennük böngészni, s erre mégis a digitális kiadás a legalkalmasabb.

Végezetül csak egyetlen példát hadd hozzak arra, hogy milyen fontos lenne ily módon is (újra)olvasni a Kelet Népét. Ha belenézünk az olyan cikkekbe, amelyek hosszabb külföldi tartózkodás alatt szerzett élményekről vagy más országok példáiról számolnak be, mint például Kodolányi János Finn tanya (1937. július), Kerék Mihály Bulgária, a parasztállam (1937. december) vagy Boldizsár Iván Dánia átalakulása (1940. január) című írásai, akkor döbbenten tapasztaljuk, hogy a ma megélt különbségek majdnem nyolcvan évvel ezelőtt is léteztek már. Ismét igazolódik a tétel, hogy a saját kultúra megértése és kritikája csakis egy térbeli (a skandináv országok) és időbeli másik (a Kelet Népe régi cikkei) segítségével lehetséges egyedül.

A kiállítás hídján át tehát nemcsak a múltba vezet út, hanem a jövőbe is – csak rajtunk múlik, hogy arrafelé vesszük-e az irányt vagy sem.

fotók forrása

keletnepe1