A Stádium Kiadó küldetésszerűen adja ki a Füveskertiek – az ötvenes években a váci börtönben raboskodó költők – írásait. Béri Géza ennek a társaságnak volt az egyik legeredetibb és legpallérozottabb tagja. A többiek csak lord Bérinek hívták csípős stílusa, fanyar humora és korán deresedő homloka miatt. Költészeténél talán még jelentősebb műfordítói munkája, amit Illyés Gyula is megsüvegelt. Mindhiába. Az 1956-ban szabadult egykori politikai elítélt nem juthatott fel a Parnasszusra a kádári-aczéli Magyarországon. Kínlódott, nyomorgott, fizikai munkával tartotta fenn magát 1979 karácsonyáig, tragikus haláláig. Tipikus költői sors? A Művészet velejárója? Kétségtelenül gyakori élet-képlet, s nem csak nálunk, hanem szerte a nagyvilágban. Nekünk, kései utódoknak van meg a lehetőségünk, hogy felfedezzük a ránk hagyott művészi értékeket, s utólag értelmet adjunk megannyi szenvedésnek.

Én is csak a véletlen szerencsének köszönhetem, hogy belebotlottam Béribe: szenvedélyesen nyomozom Gérecz Attila életét, kutatom költészetét, s egykori cellatársának, sőt, ha úgy tetszik felfedezőjének kerültek szövegei a szemem elé. Béri vezette Géreczet a Füveskertiek közé, s írt ujjongó verseket (Torzó, Pásztorsíp) barátja Így bocskorosan című első költeménye örömére. 1953-as letartóztatásáig a „klerikális reakció” befolyása alatt állt, aktív katolikus közösségi életet élt, azonban verseiben és prózáiban kevés nyoma látható az élő istenhitnek. (Érdekes, hogy Gérecznél ellentétes folyamat zajlott: nyakas, ám de hitéletet nem gyakorló kálvinistából a legnagyobb prófétákkal vetekedő isteni dalnokká vált a rabságban.)

A méretre és formára kiadói szándék szerint zsebkönyvnek készült novelláskötet pont egy tucatnyi, rövid, ám fajsúlyos szöveget tartalmaz. Elgondolkodtam a tartalom és forma kapcsolatáról e mini kötetet lapozgatván, s úgy vélem, ezek a szövegek nagy formátumért kiáltanak, különösen a kiváló Kirják grafikák mellett volna jobb szélesebb margót, szellősebb tördelést látni. Különös, hogy az NKA támogatással készült százegynéhány oldalas könyvecske ára mégis borsos: a könyvesbolt pénztárosa kétszer is megnézte, hogy tíz forint híján négyezer forintot ütött be egyetlen példányért, én meg naivan kettőt is vettem… (A 2014-ben ugyancsak a Stádium Kiadónál megjelent Béri versválogatás Eszme, halaknak címmel ugyanilyen méretben, színes grafikákkal még csak kettőezer nyolcszáz forintba került. És tartalom a formával jegyben járt!)

A tizenkét novellából öt a régmúltban játszódik, történelmi vagy bibliai ihletettséggel, három pedig az áporodott levegőjű hatvanas-hetvenes évek Budapestjét idézi meg (Albérlet, Amatőrfilm, Fénykép fentről). Mindegyik írásra jellemző a nyelv szikársága mellett a rendkívül erős atmoszféra megteremtése. Néhány mondat elolvasása után pontosan tudhatjuk hol vagyunk, kik vesznek körül, mi történik körülöttünk, szinte filmszerűen láthatjuk az eseményeket, miközben a szerző szívesen él a késleltetés módszerével, ám ez sokszor inkább csak a csattanóra vonatkozik, akár az egykor oly népszerű Meghökkentő mesék sorozatban. Béri világa keserű és férfias, szereplői viselkedése sokszor végletes, abszurd. Sokban emlékeztet Hajnóczy Péterre szikárságával, puritánságával, no meg a teljes kilátástalansággal való frigyre lépéssel. Mindhalálig.

A lázadás című novellában a mozdonyon robotoló fűtő belehal a munkába (érdekes Hajnóczy maga is dolgozott fűtőként, ahogy fontos írásának is ez a címe, s Béri életének nagy része is lapátolással telt), az Amatőrfilmben pedig a főhős – elvált apa (itt egyértelműen a szerzőre ismerhetünk) látogatja meg családját, ahol kamasz fia mutatja be filmre vett, barátaival eljátszott halálát – belehal a játékba. Már e két írás kapcsán is láthatjuk, hogy mennyire foglalkoztatja Bérit az elmúlás. Hogyan kell meghalni, ha egyszer úgyis meg kell halni?

A kötet címadó novellájában, A sárkányölőben szintén a halál a központi téma, de jóval kimunkáltabban: a pusztulás és a pusztítás párhuzama és a poszttrauma feldolgozhatatlansága jelenik meg a sorok között. A gyilkolás állati szenvedélye együtt jár a szüzek megbecstelenítésével, s hiába ölte meg a katona a sárkányt nem nyerhet nyugalmat, ha tetszik feloldozást. A sárkányölő lova „döglötten feküdt a fák alatt, négy patáját meresztette a hajnali égnek, üveges szemein megcsillan a nap.” Így fejezi be a vérbeli költő a prózát. Sajnálatosan nem szerepel az írások mögött a megjelenés helye (már ha megjelenhetett egyáltalán) és keletkezésük ideje, pedig mondjuk a hatvanas években ennek a novellának komoly politikai áthallása lehetett, akár a második világháborúra, akár az ötvenhatos forradalomra könnyen asszociálhatunk.

A ló mint az ember legfontosabb társa A csata című írásban is szerepel, ahol az ütközet sokkal magasabb rendű, mintha hadak csapnának csupán össze. A természet erejével, körforgásával kell megküzdenie a nép vezéreinek, az esővel, hóval, hideggel, hőséggel szemben kell fenntartani a nők, gyerekek életét.

Az elszabadult szódásló száguldása mintegy örökre lezárja a lovak korszakát. Vélhetően ezért választotta záró novellának Rózsássy Barbara szerkesztő ezt a történetet, melyben végleg megszüntetik a „lóerejű kocsik forgalmát” Pesterzsébeten. Bérit ezzel is visszahelyezi a klasszikusok közé az antik világba. (A modern irodalom közlekedési toposzai már a vonat és az állomás lettek, a két korszak a westernfilmekben ért össze.)

A jeruzsálemi hóhérsegéd a szakmájáról mesél. Hogy milyen nehéz valakit úgy felszögezni a fára, hogy ne mozduljon utána. Még a kezeket csak-csak megoldja minden valamirevaló hóhérsegéd, de a lábat csak ő tudja olyan biztonsággal rögzíteni, ahogy kell. Ez a rövid szöveg a Foglalkozási ártalmak gyűjtőcím alatt szerepel két másik társaságában, a belőle áradó cinizmus, gúny a bőrünket égeti olvasás közben.

Szívmelengető történet viszont a Fénykép fentről. A kapatos barátok a Jégbüfénél ácsorognak, nézik a Klotild palota renoválását, s egyikük a most szerzett fényképezőgépével megindul felfelé az állványzaton. Megnézni kicsit föntről a várost. Nehéz elmesélni a csattanó lelövése nélkül… Ennek a szövegnek is nagyon érdekelne a keletkezési dátuma. Az 1966-os Nagyítás című film hathatott Bérire? Rejtély. Mindenesetre remek novellát írt, s amennyire kirajzolódik előttem alakja, el tudom képzelni ezt a szöveget ars poeticájának is. Mindent megnézni máshonnan is, belehelyezkedni mások bőrébe, s úgy szemlélni az eseményeket. Akár a Hold túlsó oldalán is érdemes körülnéznünk egy kicsit.

A Halottak temetése című novella gyakorolta rám a legnagyobb hatást, részint mert annyira gyönyörűen, finoman van megírva, részint pedig ezt gondolom Béri Géza legszebb kiállásának saját maga és harcostársai örökkévaló igazsága, szabadságeszméjük továbbélése mellett. Lenyűgöző a nyugdíjas, latin-történelem szakos tanár belső monológja a lakásában és misére menet a Bakáts téren, miközben ott sírhantokat exhumál a rendőrség. A szöveg olyan mélyen érintett, nem álltam meg, hogy ne sétáljam körbe a templomot és a teret, s ne hajtsak fejet az ötvenhatosok síremléke előtt, s ne halljam Béri hősének suttogását: „Édes és dicső a hazáért meghalni!”

 

(Béri Géza: Sárkányölő, Válogatott novellák, Kirják Miklós grafikáival, Stádium Kiadó, 2015)