Kőrösi Zoltán-emlékest a Hadik Kávéházban  Baranyi Gergely tudósítása

Április 27-én a Hadik Kávéházban emlékeztek meg a nemrégiben elhunyt Kőrösi Zoltánra (1962-2016), egyben bemutatták utolsó, Az ítéletidő című regényét. Papp Sándor Zsigmond íróval, újságíróval, Mészáros Sándorral, a Kalligram Kiadó főszerkesztőjével és Sárközy Bencével, a Jelenkor Kiadó igazgatójával Juhász Anna beszélgetett – szóba kerültek Kőrösi jellemvonásai, motivációi, valamint a beszélgetés tárgyát képezte az is, hogy miért nehezen beilleszthető legújabb kötete a „Kőrösi-életműbe”. A beszélgetést Grencsó István dzsesszzenész és Pálfi Kata színésznő előadásai kísérték.

Vörös Dániel fotója

Vörös Dávid fotója

Juhász Anna első kérdésében arra volt kíváncsi, mi az este vendégeinek az első gondolata Kőrösi Zoltánról. A legtöbben „piszkálódó”, „szurkálódó” humorú emberként ismerték meg. Papp Sándor Zsigmond pedzegette is, „mennyire félreértették” Kőrösit, ugyanis egyáltalán nem az utálat vezérelte megnyilvánulásaiban. „Beismerte, hogy gyűlöli az embereket, miközben mindent megtett értük” – fogalmazta meg Papp Sándor Zsigmond. Mészáros Sándor felelevenítette, hogy Kőrösire az utóbbi tíz évben vált jellemzővé ez a stílusváltás, melyet abban lát, hogy rosszul fogadta kritikai sérelmeit. Ehhez „az iróniát választotta védekezésül” – mondta el, és hozzátette, a művein meglátása szerint ez nem érzékelhető. Juhász Anna is felidézte Kőrösivel kapcsolatos emlékeit, aki inkább egy szigorú és pontos emberként fog megmaradni számára.

Sárközy Bence kiemelte a nem régiben elhunyt író egyik legpozitívabb erényét, hiszen kiemelt célja volt jobban összekovácsolni az írói közösséget. „Amit ő hiányolt a magyar irodalmi életből, mindannyiunk hiánya, hogy az írók nem járnak egymás rendezvényeire. Volt egy igénye, hogy akár a Libri Kiadó írói többet találkozzanak, beszélgessenek egymással” – emlékezett vissza. Ezt a későbbiekben Papp Sándor Zsigmond is kiemelte.

Ezt követően Kőrösi Budapesthez való viszonya került szóba, ami, mondhatni, Kőrösi írói pályájának a kezdete óta rendre nagy szerepet kapott elbeszéléseiben. „Többnyire inkább keserűnek nevezhető ez a viszony – hangoztatta Mészáros Sándor. – Ha a 2004-es Budapest, nőváros, vagy az ehhez képest korábbi Budapest-elbeszéléseit nézzük, a bennük színre vitt terek keverik a keserűséget a vidámsággal, a groteszkebb megszólalást az életszeretőbbel. Ebben azonban az egzisztenciális kétségbeesés is kihallható.” Sárközy Bence nem is inkább a teret, hanem a térben megjelenő emberi sorsok reprezentálásának mikéntjét emelte ki a Kőrösi-életműből. „Alapvetően irodalomról beszélünk, ezek pusztán adottságok, melyekről beszélünk: nagyon jól ismerte a környéket, a Ferencvárost, és inkább tudott koncentrálni a térben megjelenő karakterekre. Van egy tér, amely mozgatja a szereplőit – ő is ebből indulhatott ki. Nem gondolom, hogy a Ferencváros krónikása lett volna” – tette hozzá.

Vörös Dániel fotója

Vörös Dávid fotója

Ezzel kapcsolatban Juhász Anna Kőrösi regényeinek a sajátosságaira kérdezett rá – melyek lehetnek a sajátos stílusjegyei az est vendégei szerint? Papp Sándor Zsigmond nem tudott pontosan körülhatárolható jellemzőket kiemelni – Kőrösi felolvasása, hangja, gesztusai mélyebb nyomot hagytak benne. Később hozzátette, hogy meglátása szerint, ami egyedivé teheti Kőrösi regényeit, az az, hogy az egyik legolvashatóbb regények a kortárs irodalmi címek közül. Mészáros Sándor Füst Milán elbeszélői nyelvét emelte ki, amit szerinte Kőrösi ír tovább egyedül a kortárs szcénában: „rendkívül sok dolgot részletesen leír, állandó dolgokat azonban kihagy. Ez a játék a Kőrösi-prózában is tetten érhető. Valamint fontos kiemelnem az írásai élőbeszédszerűségét, a »sármos« testi beszédet, mely Füstnél is jellemző volt.” Sárközy leginkább „elbeszélőként” tekint Kőrösire, hiszen úgy tartja, semmiféle „csináltság” nem érhető tetten a szövegeiben. „Ami még nagyon markáns, az az anekdotázás iránti kedv – de ezt jó értelemben használom, hiszen kiadóként rengeteg olyan példával találkozom, ahol az írók addig anekdotáznak, amíg végére nem érnek a könyvnek, ezzel megúszva a prózaírást” – tette hozzá.

Az est résztvevői ezen a ponton tértek rá Az ítéletidő bemutatására, ezen belül is elsőként arra: hogyan lehet beilleszteni ezt az eddigi regényeinek a sorába. Sárközy az apokaliptikus sci-fi műfaji elemeinek alkalmazása, valamint a szövegben megjelenő város terének a lebontása és a keserű hanghordozása miatt tartja nagyon is kívülállónak. Mészáros Sándor a regény „testamentumi” olvasati lehetőségét emelte ki: mint Kőrösi utolsó regénye feltöltődik egyfajta személyességgel, mely épp abból fakad, hogy az életében megjelent utolsó. „Disztópikus jellege kifordítja a magyar romantika egyik legnagyobb, a nemzethalálra vonatkozó mítoszát. Ugyanis Vörösmartyval vagy Kölcseyvel ellentétben itt az emberi sorsok lesüllyedése, deklarációja megy végbe. Az országban élő emberek lealacsonyodásának groteszk történetét olvashatjuk Az ítéletidőben” – emelte ki. Ezzel kapcsolatban tette fel a kérdést – nem pusztán saját magának –, hogy mennyiben olvasható ez együtt Kőrösi fiatalon bekövetkezett halálával. Ehhez példaként hozta fel Borbély Szilárdot és utolsó regényét, a Nincsteleneket, hiszen szerinte abban az esetben is nehéz elválasztani a szöveget a szerzőjétől. Papp Sándor Zsigmond korábbi, 2014-ben megjelent Szívlekvár című regényéhez próbálta hasonlítani a szöveget. „A Szívlekvár teljesen más hangot ütött meg: egy élet többszörös elmesélését tűzte ki célul, sok színű, gazdag prózapoétikával” dolgozott Az ítéletidőhöz képest. Úgy gondolja, hogy a legfrissebb kötete nyitánya lett volna egy nagyobb, több kötetet is felölelő elbeszélésnek. De ebben nem lehet biztos, hiszen Kőrösi – elmondása szerint – utált beszélni a terveiről. „Komoly író nem beszél a terveiről” – idézte fel Papp Sándor Kőrösi „dorgáló” szavait. Azt is megvallotta, hogy Az ítéletidőt nem tudja a szerző utolsó regényeként olvasni.

Az este során különböző anekdoták is előkerültek, megemlékeztek Kőrösi kiemelkedő futballteljesítményéről és írói szereptudatáról is – ez utóbbit az este résztvevőinek bevallásai szerint Kőrösi egyáltalán nem vette komolyan. „Sőt, utálta azokat az írókat, akik komolyan vették saját magukat” – fűzte hozzá Papp Sándor Zsigmond.

„Az ítéletidő keserűsége és kétségbeesettsége felveti számunkra a kérdést, hogy ez hogy történhetett meg velünk, mi ez az ország, amelyben élünk, hogyan élhetnek itt emberek, mivé lett, mivé lettünk mi” – osztotta meg a közönséggel a gondolatait Mészáros Sándor – amely akár útravalóul is szolgálhat a közönség számára –, elgondolkodva a regényben kirobbanó világvége-vízión, amely a ferencvárosi Angyal utca és a Mester utca sarkán indult útjának.

Vörös Dániel fotója

Vörös Dávid fotója