Már gyerekkorom, a nyolcvanas évek vége, a kilencvenesek eleje iskolájának is fontos törekvése volt a mindennapos mozgás megszerettetése. Úgy tűnik, hogy ma, talán nem utolsó sorban a minden sporttal kapcsolatos dolgot aktualizáló, az akkorinál jóval kevésbé demokratikus politika is zászlajára tűzi a jelszavát. Pedig jó dolog az, kampánnyal, vagy anélkül is, különösen, ha meggondoljuk, hogy a minél többünk napi testmozgása nem csupán jóléti, de társadalombiztosítási szempontból sem tekintendő elhanyagolandó értéknek.

A mindennapi testnevelés társadalompolitikai szempontból is fontos, hiszen megelőzhető vagy enyhíthető általa rengeteg mozgásszervi betegség, bántalom, amelyeket elsősorban a hazánkban is egyre rémisztőbb mértéket öltő, többek közt a testgyakorlás hiánya kiváltotta elhízás is okoz. Maga az ötletet tehát hasznos célra irányul, hiszen a gyermekek valóban mindennapos testmozgása, a felnőttek és gyerekek folyamatos testgyakorlása egészségesebb országot, nemzetet jelent. A sport közösségkovácsoló ereje a szocializációs tanulási folyamat fontos részévé tehető. E szemlélet valódi elterjedésének járulékos hasznai pedig, ha itt nem csupán a testnevelésórák számának növeléséről szólna az egész, akár a jövő olimpiákat és világbajnokságokat tekintve is óriásiak lehetnek, gondoljunk itt akár az amerikai nagyvárosi betonrengeteg rácsos kerítésekkel körülvett, de bárki által szabadon látogatható kosárlabdapályáin felnőtt NBA-sztárokra, akár a Latin-Amerika-szerte szabadon és boldog-boldogtalan által űzött futball közösségi pályáin kinevelkedett fociistenekre!

Az eredmények azonban – tudjuk — nem kampányokon, még kevésbe az adminisztratív intézkedéseken múlnak, hanem a mindennapokon.

Idevágó falusi élményem Szabolcs megyéből, hogy a helyi polgármester száműzette a játszóteret az iskolánk udvaráról, mert az iskolaidő után ott zsivajgó gyerekek szerinte zavarták a környék nyugalmát. Ennek úgy másfél vagy két évtizede lehet. Az játszótéri játékok, a libikóka, a mászógömb és a hinták azóta egy vizenyős lapályon képeznek lomot, s nem sikerült nekik új helyet találni ez alatt az idő alatt sem, azonban a temető új kerítést kapott.

Ma nyíregyházi városi lakásunk közelében két nagyobb iskola is van, sportpályákkal. Kosárlabdapályájuk is van, rajta újnak látszó palánkokkal, nekem meg kosárlabdám; szabadnapjaimon így az eddig nyitott kapun keresztül bementem néhányszor dobálgatni. Furcsa volt, hogyan lehet egy elvileg nyitott sportpálya ennyire bántóan gyerekmentes, de hogy kételyeim eloszlassa, idővel megjelent a gondnok, s szívélyesen közölte, hogy az iskolaudvart (szerintem) rendeltetésszerűen használva magánterületen (!) vagyok, és feljelent a tilosban járásért, ha nem megyek el onnan azonnal. Legközelebb már lakatra csukott kapu fogadott.

Íme, az írott szándék és a napi gyakorlat közti különbség. Ennyit a mindennapos testnevelésórákon túli mozgásról!

 

kép forrása: kafe.hhrf.org