Alázatosan elázott hajó a válaszúton
— Almásy Aladár képe alá/mögé —
Papírhajó balról be.
Az öbölbe érve nő a közegellenállás.
Mikor partot érez és megremeg, mint a hasfal,
négy világtáj felé van hányingere.
A szél légcsavar-lábai
hiába kavarnak kommersz hullámokat,
csak titkok sodrása: emitt sziklakolonc, túlnan
vadregények. Kalandnak immár kevés.
Szívében csend horgonyoz.
A látvány idegpályáin a lemenő-felmenő
Nap vakító szilánkjai. Egy láthatatlan tűre szúrva,
örökölt ösztön-iránytűben ráng a lényeg.
A szabadságnál nincs nagyobb
biblia. Választani: „a tenger feneketlen gyomra”,
vagy a zártosztály, kadétegyenruhával álmodó.
Mikor partot érez, lassan megremeg.
Van téboly, ami tiszta ész a szemnek.
Civiliter mortuus
november
bangitalevelek sodródnak
lerongyolódott fák közt imbolyog a fény
árnyak tekerednek kopott kőpadokra
celofánba burkolózik a lehellet
egy férfi
részeg vagy elnyomta az álom
mint egy hamuszobor magába roskad
félúton felejtett kezében ködöt szorongat
mellén napilapot zizgel a szél
a férfi
egyre mozdulatlanabb
olvasás közben érte a szívroham
pár tétova oldalpillantás tanácstalan arcok
szánalom vagy csak üres kíváncsiság
itt járt
N. N. — ismerte valaki?
felismeri? sietnek az emberek ki
érne rá ilyenkor hamar esteledik hamar
árnyak tekerednek kopott kőpadokra
látszólag minden változatlan
Új világ
Már tíz perce voltam a víz alatt
ködraj ragadta el fantáziám
dobhártyámra
ismeretlen hangok rakódtak
a hullámok mint a szél
zúgása
figyelmem
finom szálú homály szórta szét
körülöttem a fény apró pikkelyei
a tenger kék volt vagy talán
vörös
nem tudom
amikor új barátaim vidám farkbólintással
üdvözöltek
körülvettek
és tudtomra adták hogy immár
közéjük tartozom
Azért még néha zavarnak a kopoltyúim
Installáció
A tér két tetszőleges pontja,
mint két természetes vonatkoztatási test köré
mágneses mezőt von az ördögi képzelet.
A többi már alkémia:
infravörös cirruszfelhők, síkmágia,
fémvonalas színkép, szabad szemmel
láthatatlan elmozdulás.
Pneuma spiritualis.
A testek közelednek, egymásnak csapódnak,
utóbb fellép a rendellenes viselkedés,
működik a taszítás öröknek tetsző törvénye is:
szinte pulzál a köréjük kevert elektromos csend.
Két összeakaszkodó csillagszobor.
A szűntelenség jelképei.
Kétegy-kiterjedés.
Mesterséges léptékkel növekvő álom-erőtér.
Majd egy óvatlan mozdulat a keverőgépen
és felbomlik a kép előre betáplált ritmusa,
szétfolynak a színek, a komponált tér
villanásnyi idő alatt darabjaira hull,
és két videoszobor
emberízű csókban olvad össze.
Szabó Attila fotója
