REGGELI TÖMEGKÖZLEKEDÉS

Érdesen pezsdítő levegő
tüdőmbe hasít – –

A rablóhegyek
felhőkként sötétlenek
reggeli égen.

Koldushang a 4-es 6-os villamoson.

Ha nincs kis pénzecske,
megyek továbbocska.
Iszom a hányásig
– ez a korszak mocska.

Vas bibeszálon
karcsún aláhanyatló
vak üvegbimbó.

Halott öregembertest az
átépítés alatti téren.
Reggeli levegőben fekszik.
Lélek nélkül a zebránál a markológép mögött.
Rokokószerű, őszes  szakáll
a pufók, szürkés fakó arcon.
Fél órája borotválkozhatott.
Kétségbeesetten térdel rajta egy munkás.
Heveny újraélesztési kísérletek.
Nem látom a végeredményt.
A busz továbbvonszol a forgalomban.

Egy pillanat a
reggel rácsai közül
a fénybe szökik.

Habos felhőfüvek.
Kék mező a reggeli ég.
Két szemem. Sírverem
Nem a napból, a sötétből jön a fény.
Igen. Megérkeztem.
Zokogok az elidegenedett
ragyogásban.

 

LÁTOGATÁS A SÁTÁNISTA MIKULÁSNÁL

(…amikor közömbössé vált a remény,
akkor érkeztem el a Sátánista Mikuláshoz…)

Üzemcsarnokszagú lakótelepi
lépcsőházból nyílik a
szingapúri ajtóval elhatárolt lakás.
Belépek a Sátánista Mikuláshoz.
Cizelláltan antik bútorok, holnapi szputnyikrom.
Kitágult, merev szembogár fogad. Középpont nélküli
tekintet. Arca maszk, lisztfehér.
– A kölykök nem fogadták el az ajándékaim
– mondja a Sátánista Mikulás.
Nem megyek többé senkihez.
Ha valaki akar tőlem valamit,
jöjjön ide, a konyhámba.
Forrástalan higanyszürke fény
dereng az egész lakásban.
Vigasztalan ődöng a szobában a rénszarvas.
Szállnak a pénzek, a puttony.
Mégis a lebegés mintha iszonyú
tömegvonzásból eredne.
Az örök kárhozat közegében
Bourbon whiskey-vel itat a Sátánista Mikulás.
Brutálisan édes keringő szivárog
e peremlakból.
Világtalan világból
világtalan keringő – –

 

APÓKA

Apóka vagyok és kívánok
kegyeletteljes ünnepet.
Az unokáimra én vigyázok.
A babócák megkóstolnak, megfogdosnak mindent.
Csak hároméves korban kezdenek félni.
Kegyeletteljes ünnepen
itt ülnek a térdemen.
Egyébiránt nincsenek unokáim,
még gyerekeim se.
Sőt nős sem voltam soha életemben.
Pajzsmirigyzavarban szenvedek.
Rövidlátó vagyok és kihulltak a fogaim.
Álmomban én vagyok az órásmester.
Mindegyik mutatóm késik.

OPERETT­KETTŐS

Furfang­kópé vagyok.
Mindenkit átbaszok.
Kis énem a világközép
Kettőt kurjantok
Hármat hahotázok
Ha seggre pottyanok,
Meg se kottyanok
Nahát!
Húzok. Kalap, kabát!
Cimbalomlány vagyok.
Forrongások, fagyok.
Görcsölöm örömöm.
Mert megérdemlem!
Ketten világ ellen.
Akármi is fájt
Furfangkópé és én,
Mi leszünk a bonneyclyde!

 

Szabó Attila fotója