Nem szingli

 

Nem voltam szingli. Épp csak elhagyott.
De akkor olyan páni félelemben,
mint sötét szobába zárt kisgyerek.
Tudom, hogy hiába nő fel az ember,

ha végig sír benne egy újszülött,
tehetetlenül, ringatásra várva.
Zuhanhat szerelemből szerelembe,
amíg magányát meggyászolni gyáva.

Mindig kerestem valakit, ki megtart.
Mindig off-balance, mindig kell a támasz.
Mint a tangóban, úgy akartam élni
ráborulva egy férfi mellkasára.

Így akadtam viszonyól új viszonyra,
mint gyűrött nejlonzacskó szélsodortan.
Egyedül élni és egyedül állni,
szinglinek lenni mindig gyáva voltam.

 

Jövő idő

 

Én mindig azt reméltem,
Hogy meghalok időben,
Míg marad pár barátom,
Míg lesz levél a fákon,
Lesz egy korty tiszta víz is,
Feloldható a krízis,
Nem lesz mindenből dogma,
Míg nem fulladunk szmogba,
Míg nem lesz diktatúra,
S nem sodor háborúba,
Míg lesz, ki elkaparna,
A többi le van szarva.

Most már nem jöhet bármi,
Már nem tudok kiszállni,
Már van, ki folytat engem,
S jaj nekem, megszerettem!
Vajon mikorra felnő,
Lesz egy tenyérnyi erdő?
Itt marad mindenáron?
Megy, hogy hazát találjon?
Hol éri öröm, bánat
Majd a dédunokámat?
Mi jön? Háború? Béke?
Lesz még a napnak fénye?
Ember marad az ember?
A Föld megrothad egyszer?
Nem hagyhatom, hiába
Érett a pusztulásra.
Most már nem mindegy semmi.
Túl veszélyes szeretni.

 

 

Szabó Attila fotója

Szabó Attila fotója