(1)

Van egy író. Szeret. (értsd: mint olvasót)

(2)

Van egy író. Ír. Ez a dolga. (munkája, élete) Bánik a nyelvvel. Mármint a magyarral. Leginkább. Formálgatja, építgeti, alakítja. A saját. Majdan a mi kényünk-kedvünk szerint. De komolyan. Olykor tréfál. Ironizál. Odaszúr. Tükröt tart. De leginkább tréfál. Még akkor is. „A tréfa nem okvetlenül jelent jókedvet, ám ha jókedvű, akkor előfordul, hogy fölkurjant: Árnyékvilág!” (közbeszúrt idézet ama fent nevezett írótól).

(3)

Van egy író. Megtréfálta a halált. Úgy amblokk az egészet. Zusammen. Zusammen minden részét. Egy fajtájával különösen nagy barátságba keveredett. Puszipajtások lettek. Össze szűrték a levet. Közösen írtak magukról egy könyvet. Audiatur et altera pars! De emez megsértődött. Mármint a birtokolt a birtoklottra. (Adja magát az állandósulni látszó jelző: irigy hasnyálmirigy. De ezt talán kihúzom, ha nagyon közönséges, mondhatni vulgáris lenne). (maradhat, így döntöttem).

(4)

Van egy író. Gróf. Gróf féle. Afféle. (Ezen okból egyúttal – hosszabb ideig – széles körben (családilag) üldöztetett) Számtalan dolgot tanult, de tudományosan igazolhatóan leginkább matematikát. Van egy író. Inkább írt, ’mintsemhogy’ számot vessen a matematikával. Van egy író. Harmóniában élt az apja örökségével (értsd: Caelestis), majd javított. Családjáról többet. Anyjáról is ihletetten írt. (meg a haláláról is) (a közönség illetődöttségében nem tudta először sírjon, legyen-e szomorú, vagy merjen-e nevetni, de amikor az író is (a fent említett, lásd: író, pontosan! sic! hosszú í-vel) derült saját sorain, megkönnyebbülten oldotta a becses közönség saját feszültségét némi derűvel, ami aztán csak fokozódni mert; mármint a derű, annak is az ott felbukkanó formája)

(5)

Van egy író. Előszeretettel idéz. (saját magát és másokat – Lásd: másokat: író féléket, költő féléket és ezek kusza halmazában lévőket, illetve lévőktől, ha már szorosan szeretnék maradni ama nyelvi rendszernél, amiben dolgozunk) Van egy író. Kitekint. Közbeszúr. Mind, ama reneszánsz korban a vitézfélék. Közbeszúrnak kardjukkal. És eldől az ellenfél. Vére ontatik. Ámen! „Szívesen volnánk a XVII. században, lenne ló, lenne kard, lenne hajnali pára, vágtatás és ontása gaz törökök vérének. És akkor imigyen szóla egy égi hang: Csukd be fiam azt a XVII. századot, jön be a hideg vagy a huzat.” (újabb idézet ama írótól legutolsó (előtti) regényéből, melyben ama gaz Miriggyel való vagdalkozásáról húzza le a fátylat). Van egy író. Tőle is idéznek. Bővítve. Őt idézik. (Idézet vége)

(6)

Van egy író. Úgy ír. ’Egyhelyütt’. Mintha sejtené. (tételezzük fel bármi sejthető előre, mármint, ha a sejtésnek van bármiféle értelme, akár váteszi jelentősége. Attól tartok – és ez egy kissé félelmetes -, tudta. I am afraid.) Úgy ír tehát: „Semmi vigasz, se halál, se halhatatlanság.” (Esterházy, egy nő, 86, részlet) Ide ennyi férne, ennyi lenne a hatos fejezet.

(7)

Van egy író. A kardozásban alul maradt. (acta est fabula) Nem halt meg. Csak fentebb lépett. Kissé. Ihletettebb (szöveg)környezetbe került. Van egy író. (…) Van egy író. (korrektúra) Van az író. Nincs helye múlt időnek.

kép forrása: Spiegel