You Are Here: Home » Tárcák » Itt lakom, látod – Amerikába jöttem, 3.rész

Itt lakom, látod – Amerikába jöttem, 3.rész

Mossák a házat. Mossák, mert házat mosni jó, mert kell, mert igényli a szerkezet, mert hasznos, mert szükséges, mert főbérlői utasításra évente kétszer mossák a házat. Házat mosni lehet egyedül vagy csoportosan. Kicsi házat így is úgy is, nagyobb házat csak emígy érdemes. Lehet szakszerűen vagy csupán azt a látszatot keltve, vállalkozó szellemmel, percek alatt. Órabérbe nem érdemes. Ildomos viszont jó előre megüzenni, hogy kinti csapokat megnyitni kéretik. Az üzenet fontos, ettől lesz üzletszerű a vállalkozás, ettől határolódik el egymástól ügyfél és szolgáltató, ettől nyer értelmet az utalás, a bankkártya a csekkfüzet.

A készpénz az smafu, fehér hollószerű ritkaság, fizetős autópályák csörgős aprósága, minden más elsősorban lehúzandó. A pénztárca többnyire lapos, áruházi plasztik pontgyűjtővel bélelt bőrszerű alkalmatosság. Baj meg van, mikor csődöt mond a rendszer, mikor készpénzre váltana a kassza, mert akkor bizony kell még egy automata a hitetlenkedő vevőknek, vagy marad az áru meg a későbbi visszatérés, talán, mert a csekkfüzetet itt mégse. Csekkfüzetünk hamarabb volt, mint címünk. Na jó, ez így nem teljesen igaz. Bankunk korábban volt, mint bármi más. A munkavállaló még nem írt alá, még nem bólintotta le a végsőt, még csak ismerkedtünk, kirándultunk, mikor két kézzel taszítottak a pénz intézetének egyik jeles képviselőjéhez. Nem bízták a véletlenre: kijelölték, megszervezték, oda- vittek, megnyitottuk.

A bank az bank, még Mystic történelmi falujában is kőépület, nem úgy általában a valóságban, nem úgy a kisvárosi miliőben. A bankban nincs semmi kiemelkedő, esetleges bevásárlóközpontok sűrűjében éppúgy előfordul, mint bárhol máshol, jellege tájba olvadó egyszerű épület. Olyan, amit nyilvánvalóan évente kétszer mosni –kívülről –  mindenképp érdemes.  Belseje – remélhetőleg a napi porszívózástól is – barátságos. Meglepő módon szőnyegben gazdag, csendesen koppanásmentes. Személyessé varázsolt íróasztalok mögött, természetesen mosolygó kisasszonyok kínálnak nyomtatványt, befektetést, minden mást, no meg nyalókát a gyereknek.  Csemetéknek osztogatott ajándékcukorka két helyen jár: bankban (szófogadásért, türelemért) és italboltban (törésmentes vásárlásért). Mindkét helyen jár nyalóka gyereknek, zacskó a felnőttnek eltérő tartalommal.

Szóval a pénzintézet hamar beköszönt, a szabályok csak később. A készpénztukmálást szinte azonnal abbahagyod. Az apró pénzen eligazodni időbe telik, értékét számmal feltüntetni feleslegesnek tartják, a mérete nem közvetíti a reált, feliratot bogarászni meg torlódó sorokban nem épp meseszerű. Persze idővel kitanulmányozod, a gyakorláshoz nem árt azért egy persely meg egy vagyonát gyakorta számoló fiatalkorú. A kártya az könnyű. A csekk meg szabályszerű. Állítólag idegentől nem fogadjuk el, mert beváltásnál duplán szívunk, ha nincs rajta fedezet, viszont egy röpke címráfirkantással a tulajdonjog gyorsan átruházható.

A tisztuló félben lévő bérleményünkért mégis utóbbi módszerrel fizettünk, nem volt aggály, suskus esetén könnyen győzhetett volna a kilakoltatás. Nem győzött, a beköltözés nyert. Hosszú és fáradságos munka árán minden húsz percre van Márkkal felvértezve, ha nehezen is, de megtaláltuk, a házat, a nem a tipikust. Nem volt könnyű. Házat keresni ott sem könnyű, ahol ismerős az ember, ahol meg nem, még kevésbé az…

Nekünk azért segítségünk is akadt Minden Húsz Percre Van Márk személyében, akinek igen hamar kivívta jelzőit. Az első és egyben leggyakrabban látott ember a kezdet kezdetén, munkájának elkötelezett híve. Az első és igazi igazán szolgálatunkba állított értékesítő sajátos képet festett. Felidézed a filmekből ismert nyitott háznapos dőzsölős rendezvényeket, fel az öltönybe bújtatott mindent eladó kufárt, és nem tudod, hogy a szorongás vagy a megkönnyebbülés környékez jobban. Bár a valóság mindkettőtől távol áll, ahogy a sütizős háznézegetés is csak az azt megvásárlóknak, s valószínűleg öltönyös értékesítő is csak olyanoknak jár.  Márk ritka példányként képviselte az őshonos lakosokat és szakmáját. Készségesen volt unott, többnyire információszegény. Egyetlen fegyverét viszont mindig bevetette. Ő ugyanis pontosan tudta, kezét szívére téve állította: járjunk bármerre is, a kiszemelt ingatlan húsz perc alatt elérhető a jövőbeli munkahelyről, akkor is, ha már negyven perce autóztunk.

Nem csak miatta, de szinte azonnal megtanultuk, hogy a Két pasi meg egy kicsi Charlie Sheen – szerű igazsága bizony csalhatatlan. Itt mindenre van egy ember, s ha szükséges, ki is hívják. Az ember megjavítja a netet, lenyírja a füvet, bekapcsolja a fűtést, beindítja az autót, felhasogatja a fát, összeszedi a levelet, kiirtja az egeret, megmondja a tutit, és nem utolsó sorban lemossa a házat.

Bármilyen hihetetlen, a szakiság bizony valahol a gondosan ápolt kertnél kezdődik. Pontosabban a vidáman zöldellő kertelő óvásánál, aggódó ellenőrzésénél. Igen, a külcsín fontos, s nem csupán az esztétikumért, az elhanyagoltság valós következményekkel járhat. A helyi szemétlerakó oldalán élő, létező opció a szabályszegő állampolgárok bejelentése. Kéretik odafigyelni! Ahogy a felvilágosodást, úgy a megvilágosodást is a fű hozza el, még mindig az a fajta, amit a tehén is lelegel, ha éhes, meg, ha van. Hát kérődző állat az nincs a közelben, nyírásra szoruló zöld terület viszont annál inkább. S ha főbérlőd szerszám helyett egy kertész telefonszámával lát el, oktondi módon beadod a derekad. A kertészek vezére persze nagy nehezen beszuszakol a menetrendjébe, s hozzáértésére hagyatkozva elhiszed, neki bizony havi kétszer jönnie kell ápolni a kertet. Neki meg három másik társának, mert jól működő iparág ez. Hiába is követnéd a született feleségek példáját, s tornáznál fűnyírás idején testhezálló trikóban a tornácon, nem mosolyogna vissza, s nem lenne félmeztelen, s ráérős a legény. Legfőképp ráérős nem, a munka ugyanis sietős, pénzből él az ember.

Kedvencem a festő. A jó öreg komótos. Tulajunk szerint az igazi, a nagybetűsen mester, a hozzáértők netovábbja, aki nélkül felújítani korántsem érdemes. Eddig tapasztaltak alapján várod a gárdát, amúgy furgonosan, egyen overállban, szuper felszerelve.  A profizmusról szőtt álmokat kora délelőtti kezdéssel zúzza szét az öreg. Nála is vénebb csotrogánya köhögve parkol a beállón. Minden mázolók ura egyedül érkezik. Előnye, hogy csendes, nem szidja a falon lévő munkát, azt is ő kreálta. Pénzre váltott hűség. Két órát tartózkodik a kis szobában, a plafon mindenképp fehér, nem strapálja magát. Komótosan vált szint a fal. Cigi, kajaszünet belefér. Szellőztetésre figyelmeztet, és jól végzett munkája hitében kétszáz dollárral távozik.

Tanulod a rendszert. Figyeled a házmosót, a kertészt, a festőt, négyszáz dollárért szemmel háztartási gépet javítót, az ácsot, a kőművest, az üvegest, a villanyszerelőt és velük együtt minden nemű értőt, szerelőt, javítót. Nézed, ahogy nyírják a füved, csavarják az égőt, cserélik az üveget, mossák a házat. Elmélázol az élni és élni hagyni elvén, az élet nagy körforgásán,  a tortán, amiből mindeninek minden körülmények között jut egy szelet. Majd előbújik az európai, felhúzod a munkásgatyát, fogod a fűnyírót, a slagot, a csavarhúzót, felnyitod a mesterré minősült videómegosztót, lesed a trükköt, végzed a melót, habozod, slagozod: mosod a házat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top