„Nem találunk szavakat”
(Esterházy Péter)

 

Zaklatottan ébredtem. A délelőtt nyíló kiállítás zakatolt az agyamban. Titkok a titokról – Diane Arbustól kölcsönöztük a címet. Negyven kép, negyven pillanat. A felvételeket a Móricz Zsigmond Színház 2015/16-os bemutatóin készítettük. Apa és lánya egyazon művészetért rajong – mondta megnyitó beszédében egykori tanítványom, immár barátom, Matyasovszki József. A fényképezés nálunk amolyan családi ügy: mi fotózunk, feleségem értékeli, majd segíti megvalósulni a végeredményt. Negyven kattintás a tavalyi közel harmincezerből. Sokan gratuláltak. A felkavaró élmény azonban Laci volt, a tolószékes, aki elmondta: a Túl zajos magány volt számára az évad legjelentősebb előadása. Szeretné megvenni a Horváth László Attiláról készült fotót. Megígértem, hogy elhozom neki, természetesen ingyen, az említett nagyítást. Aztán még elbeszélgettünk Hrabalról, Kölcseyről, Szatmárcsekéről.

IMG_20160827_102500

A Miskolci Nemzeti Színház kezdeményezéséhez csatlakozott a nyíregyházi teátrum is: az Esterházy Péterre emlékező közös néma olvasásra azonban nem mentem el. A nyáron megvettem a Hasnyálmirigynaplót. Akkor még élt. Pár óra alatt elolvastam. Nagyon megviselt. Az egyik percben nevettem, igaz, keserűen, a másikban fojtogatott a sírás. Korábban recenziót terveztem róla; ám aztán úgy éreztem, képtelen vagyok megírni. Nagyon fáj, nem megy. Az onkológiai derűvel létrehozott szöveg mögött érzékeltem a halállal küzdő embert, akiről azokban a napokban még nem tudtam, hogy valóban haldoklott. De ott láttam a zseniális nyelvművészt is, akihez akkor még nem lettek hűtlenek a szavak. Csak később. Tavasz és ősz között, óh, jaj, meg kellett halni. A naplót a halál fejezte be. Megálltam; egy percre, megfogtam, ami örök. Mint aki. A sínek közé.

De nem: zajgott a fesztivál, tombolt a kánikula, nyíltak a kiállítások, mímeztek a mímesek. És kötéltáncos libegett át a Korzó két épülete között. Este a mexikói Los de Abajo zenészei elemi erővel, vég nélkül harsogták az élet melódiáit…

 

A galériában Karádi Nóra fotói a Vidor Fesztivál második napjáról:

DSC_0156-2Karádi Nóra 2015-ben végzett a Debreceni Egyetem francia alapszakán. Színházi fotográfiával foglalkozik. Jelenleg szabadúszó. Nyíregyházán él.