Egész nap erre vártam. A színpadon a Budapest Bár zenél, a fényszórók csóváiban füsthabok úsznak, gomolyogva, mint a szétfutó vér vöröse a vízben, fönt kilencet mutat a toronyóra, a templom neoromán-neogótikus tömbje középkori hátteret idéz, fölöttünk a csillagtalan ég feketesége, idelent  a színpadi fények alvadásig sűrűsödő vörössége.

És mindenekelőtt Németh Juci valamint Torma Gábor (Frenk) balladás hangja: Where The Wild Roses Grow (Ahol a vadrózsák nyílnak). Nick Cave és Kylie Minogue dalát éneklik. Le sem kell hunynom a szemem, a háttér, a színek, a ritmus az eredeti klip látomását keltik életre: a folyóban vizében holtan elterült törékeny szépség (Elisa Day-Kylie Minogue, s méginkább a középkor-imádó preraffaelita John Everett Millais Ophéliája, szájában a vörös rózsával) és a bomlott idegzetű gyilkos-szerető (Cave) kettős drámája feloldhatatlan, katharzis nélküli történetként égett emlékezetünkbe.

Cimbalom, nagybőgő, hegedű, (elektromos) zongora, harmonika, gitár, dob … kávéházi cigányzene, tágas, nyitott, befogadó zenei világ, ahol a vendég otthon érezheti magát közönségként és előadóként egyaránt.

Drága kicsi szilvafácska, nőj nekem, hadd legyen a Bandi bá’-nak pálinkája!” – énekli Keleti András magyaros tűzzel, mulatós jókedvvel, vérbő humorral, derűs életszeretettel. Közös, felszabadult öröm hullámzik a tömegben; rejtező sznobizmusunk is végképp semmivé foszlik, amint a “Stux maga vérbeli párizsi lett”, a “Hogy le tetszett fogyni”, a “Nem nősülök” táncpergésű sorait együtt énekeljük.

 

Kollár- Klemencz László élet-leltára (Ezt is elviszem magammal) a keddi kávéházi személyesség után ezúttal erőteljes közösségi élménykifejezéssé válik. Fanyar – kissé melankolikus – tónusa az egy-kétezres tömeg előtt drámaibbá, érdesebbé válik. Nagyon kellett, hogy az Akácos út újraértelmezett, de az eredeti nótázó (ha nem is sírva, de könnyezve vigadó) dallamai is megszólaljanak az énekes ajkán.

 

Rész az egészért, egész a részért: elismerem, szubjektív és önkényes voltam, mikor a nap színes forgatagából ezt a koncertet emeltem ki. Írhattam volna még a VIDOR alatt többször meglátogatott Csodaszertárról (XXI. századi szatócsbolt a VIDOR-kert szomszédságában). Írhattam volna még a Primadonnák-ról a Nagyszínpadon, a Mámor vagy amit akartok Shakespeare-i és mai világot “összerázó” játékáról a Krúdy-kamarában, a sörök mellé kínált friss perecekről, a zsonglőrök kezében forgó tüzes szikrákról, mindenről, ami vidámság, derű, országos… öröm.

DSC_0567

 

Karádi Nóra fotói a csütörtöki napról: