Szabó Balázs bandájának különös ritmusú, a népzenét, az irigyek által „alternek” csúfolt (most inkább hívjuk így patetikusabban) pop-folk muzsikát ötvöző lüktetése, a lüktetésre ütemre villanó vörös, kék, zöld, mályva és lila színek egyvelege tölti be a Kossuth teret. Mintha a zene egybeforrna a térrel, a nagyszínpad lenne a szív, a térről kifutó kis utcák pedig a város lüktető erei, benne folyik a tömeg, s a fények a zenével együtt áradnak ki a térről, s a kis utcácskákban is érezni a lüktetést. Egy fiú és egy lány csókolóznak a fények ölelésében, többen egymást ölelve távolról nézik a koncertet, zsúfolásig telve a kávézók és kocsmák. A Korzó előtti téren gasztrofalu üzemel, az egyik lakókocsi tetején egy dídzsé zenél, különös kép, nem tudom ki ő, mindenesetre élvezi, amit csinál, s úgy látom a közönsége is.

Úgy döntök, bevágom magam a kínálkozó gasztrovonzásba: kézműves hamburgert eszem, házi sült krumplival, provánszi majonézzel: kellemes csalódás, romantikus fővárosi élményeket idéz bennem, hogy itt is megjelent és egyre intenzívebb a streetfood, lenne közönsége az biztos. Kézműves american pale ale (APA) sört kóstolok, ez is egészen más, mint a gyári-sörök: az ízek, illatok kavalkádja és kellemes összhangja, erős citrusos jegyekkel…, majdnem annyi mindent írhatnék róla, mint a különleges borról szoktak a sommelier-k, de én távolról sem vagyok az, csupán olvasott és szomjas naplóíró…

Délutáni irodalmi élményem a MŰVÉSZ Stúdióból Karádi Zsolt és Sediánszky Nóra, író, dramaturg beszélgetése. A színházi alkotónak 2014 őszén jelent meg a Saxum kiadónál Velence útvesztői című könyve, az idei könyvfesztiválon pedig Párizsról szóló „városnaplója” debütált (Tékozló Párizs). Az írásban egyrészt a szülői inspiráció erősítette: édesapja rádiós újságíró, kötődése a francia nyelvhez és kultúrához egész életében végigkísérte, ebből adott át egy jelentős csomagot lányának, aki utazni is imád, ebbéli motivációját Márai Sándor közismert soraival is erősítette: „Menj nyugatra. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.” Sediánszky Nóra a francia fővárost az olvasó kezét fogva járja be, sorai úgy idézik meg Párizst, mintha együtt élnénk meg a több száz éves épületek hangulatát, simítanánk a köveket, éreznék az illatokat és ízeket, fűszereket, sétálnánk a Szajnától a Montparnasse-ig, Versailles-tól a Cité-szigetig. Öt színes nap élményein keresztül kapunk képet a városról, múltjáról és jelenéről, kultúrájáról és történelméről. A könyvből részleteket is hallunk, a szerző barátai, a Móricz Zsigmond Színház színészei olvasnak fel a könyvből, s közben francia sanzonok csendülnek fel, Edit Piaf énekli klasszikus „Non, je ne regrette rien” című dalát, nézőként elfelejtem, hogy a hírek szerint jelentősen megcsappant Franciaország turisztikai forgalma, mert a terrorizmus miatt kevesebb az oda látogató külföldi vendég. Sediánszky Nórának és Karádi Zsoltnak nem tudok ellenállni, akár holnap indulnék Párizsba…, ha nem lenne még egy nap a Vidorból… Talán jövőre, addig is: bon voyage!

DSC_0436

 Karádi Nóra fotói a napról: