You Are Here: Home » Szépirodalom » A szabolcsi vár, Kołobrzeg mellett a tenger

A szabolcsi vár, Kołobrzeg mellett a tenger

A szabolcsi vár

Most lesétálok ezen a halmon,
és hátam mögé kerül a múlt.
Négyszázezer naplemente alatt
a földvár a tájhoz idomult.

Így olvadnak fel a századokban
kopott szobraink, sírköveink,
a halott emlékek, alkotások
természetté születnek megint.

A sövény, a híd, a korhadt lépcső.
Vadászni kell majd egy-egy nyomra.
A tufába vájt kanyargó pincét
megemészti a kőhegy gyomra.

De nem is vár ez, hanem sáncrendszer.
Millió vödör földből gyúrták.
A katlanban, hol most temető van,
sorakoztak egykor a jurták.

A táborhelyen csontok. Felolvad
kezed, kezem könyörtelenül.
Búcsúzófélben a nyár. Nappal még
meleg van, de estére lehűl.

 

Kołobrzeg mellett a tenger

Ez inkább egy festmény címe lenne, vershez
kevésbé illik. Szétfeszíti a sorokat
az irdatlan hosszú part. Bejárhatatlan vidék.
Ligetek, sétányok, üzletsorok, halsütödék,
s még csak most bukkan fel a föveny, a sápadt
északi föveny, fél lábon álló madarakkal,
legalább három faj, mind rémisztően testes.
Egymásra tapadt bungalók két méter magas
lábakon, humán koralltelep, a csúf mellvédek
mögött plédekbe csavart öregek. Hallod
lélegzetük, mint egy üres csigaházban
a tengert. A szél lengyelül sikong, de érted.
Szétfeszíti a szemhatárt az irdatlan hosszú
part, az egybefüggő felhő. Arra, a vízen túl,
húzódik az olvadó jég, ott mindennek vége.
A tengert nem látod, eltakarja kapucnid
és az alóla kibukó hajad. Ideje
indulnod, délre.

 

Szabó Attila fotója

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top