A nők naplói

A nők nem írnak naplót, miközben a férfiak
kétségbeesetten próbálnak szavakat találni
önmagukra. Önmaguk helyett. De a nők
leszoknak erről. Ők inkább önmagukkal
próbálnak azonosak lenni pár papírlap helyett.
A papírlap zavar! Az én lépéselőnye behozhatatlan,
és a nőknek nincs idejük versenyt futni az idővel.
Nincs idejük arra, hogy a túlélés eszközei,
az önszeretetet és az önsajnálat, formát kapjanak.
Ehelyett szimplán túlélnek.
Ha már írnak, nem a múltról, inkább a jövőről,
a holnapi teendőkről; gyorsan, mert ég a rántás.
A nők tudják: nem lehet mindennek lenni.
Nem lehet úgy tenni, mintha menne.
Maszkabálat tartani, mindennek látszani,
mikor az én, az nem bújhat meg a sorok között:
az én az nem jelentés, és nem hangalak.
Az nem válaszlevél, és nem ölelés, nem elhallgatás,
hanem hogy ki vagy. Tartás. S ha kimondod,
rögtön torz a kép. A nők nem beszélnek magukról.
És nem a férfiakról. Nem arról beszélnek,
hogy a másik milyen, hanem csak arról,
hogy mik történtek: most mondd! És ők ezek,
ez mégsem ők. A nők felnőnek, és az idő
nekik dolgozik, míg a napló avul,
stílusa megkopik, de felragyog a különnemű nők
testvérisége.

 

A nők testvérisége

Néha én vagyok erősebb, néha ő.
Elkapjuk a csokrot egymás esküvőjén:
elválunk, házasodunk, és elválunk újra,
furcsa sormintáink futnak egymás mellett.
 
Néha ő tűnik erősnek, néha más,
néha felülkerekedik, néha téved,
néha én tévedek. De komoly dolgokról
tudod, nem beszélünk. Mert ismerjük egymást,

pontosan ismerjük. Tudjuk, mitől szorul
ökölbe a gyomor. Egyek vagyunk mi
a boldog aggódásban, egyek a várásban,
egyek a magányban.

Ismeretlen mondataink fűznek egybe,
ismeretlen vállainkkal tartjuk egymást,
elkapjuk a csokrot egymás esküvőjén.
Néha ő erősebb, néha viszont pont én.

 

Komoly dolgokról, tudod, nem beszélünk

Azt kérdezted tőlem:
„Ugye tartsam magam tőle távol?”
De úgy, hogy az azt jelentette:
„Ugye nem? Ugye bízhatok benne?”
De mondd, miért is kellene az én jóváhagyásom?
Te is tudod: néha tényleg épp az az igaz,
amit kimondunk; és nem az, amit gondolunk
helyette.

Szabó Attila fotója