Pálinkagyári kapriccsó

(Hrabal ízén)

Hármat vakkantott Stampó, a portáskutya a napkori pálinkagyár bejáratánál. Hajnali háromnegyed hat. Váltásidő volt, Jóska az esti portás már hazafelé készülődött, bevetette ágyát, összecsomagolta kék kockás pizsamáját és gondosan betette tescós nejlonszatyrába, melyen már ütött-kopott volt a „nagy zöld táska” felirat, csak annyi látszott belőle, hogy „agy” és, hogy „öld”. Hóna alá csapta és kisétált a portásfülke elé, körbenézett, majd megvakarta Stampó füle tövét, aki nagyon hálás volt ezért és hármat vakkantott. A három vakkantás a hála jele volt, de olykor a négy, az öt vagy a hat vakkantás is, de azok speciális esetek voltak. Stampó régi pálinkagyári kutyacsaládból származott, már az ükapja is itt kergette a macskákat, illetve családalapítási célból a szuka kutyákat is, de csak a nemesi kutyák érdekelték, falusi ebeket meg se szaglászott. Így történt, hogy az egy alkalommal gyárlátogatásra érkező Károlyi gróf küldöttségében helyet ugató Fényes nevű szukát is megkergette, jól körülszaglászta, s érezve benne a nemesi vérvonalat, alkalmasnak találta családalapításra…alkalmasnak találta többször is. Másról nem szólnak az írások, pedig az eb-nyilvántartást többször is átlapoztam a megyei levéltárban.

Jóska már messziről látta, ahogy biciklivel közeledik a váltás, Jenő. Jenő bár biciklivel érkezett, de nem ült rajta, inkább tolta. Segítség volt a kétkerekű a közlekedéshez, s főleg inkább a hazafelé úton, amikor már a fáradtságtól elgyötört munkásember jobban szeret gyalogolni, mint biciklizni, jobb az ember fejét kiszellőztetni, …amíg átér a szemközti kocsmába. Jóska és Jenő kezet fogott, megbeszélték a napi teendőket.

– No, mán’! – viccelődött Jóska.

– hát úgy! – mondta Jenő.

Majd megbeszélték az éjszakai eseményeket, hosszabban, hiszen tegnap este a szokásosnál mozgalmasabban telt a szolgálat, mert a Való Világ kiszavazó sójának reklámidejéhez kellett igazítani az esti őrjáratokat, s ez igencsak felborította az esti rendet, s ha mindez nem lenne elég Stampó is kiszagolt egy patkánycsaládot, amit hosszú ugatással sikerült távol tartani az őrbódétól, majd bekergetni a szilvamagraktárba.

– Mi vót éjjel komám? – kérdezte Jenő.

– Húúú, vad éccaka volt, nagyon vad! – csapkodott a kezével Jóska.

– Ki akarta valaki rabúlni a gyárat? – nézett körbe ijedten Jenő.

– Ki hát, vagy négy banda is ki akarta rabolni, …azt álmodtam. De aztán nem jöttek, mer’ nézték a kiszavazó sót! Meg is értem, én is nyomtam tíz esemest. – vette elő a telefonját Jóska, hogy megmutassa az elküldött üzeneteket.

– Én is kűttem kettőt. – bólogatott Jenő.

– Kikészítettem neked a jegyzőkönyvet, a váltáshoz. – kacsintott Jóska Jenőre.

– Ja, jó, megyek oszt aláírom. – léptek be a bódéba mindketten.

 

A kis íróasztalon egy nagy paksaméta hevert, rajta egy pálinkásüveg. Már messziről érezni lehetett a szilva erőteljes illatát. Jóska töltött egy-egy kupicával. Megitták. Nagyot sóhajtottak.

-Tegnapi főzés? – kérdezte Jenő.

– Az. – válaszolta Jóska, miközben töltött még egyet.

– Megérezni rajta, a legjobb, amit valaha ittam. Te, ezek itt egyre jobban tudnak pálinkát főzni! – törtölte meg a száját Jenő.

– Tegnap is ezt mondtad! – nyalta meg a szája szélét Jóska is, miközben töltött még egy kört, szokás szerint.

– Te, Jóska! Nem fogják kiszagolni ezek a pálinkát mirajtunk?

– Ugyan, Jenő, ez egy pálinkagyár! Itt még a falnak is pálinkaszaga van. Szagúdd csak meg!

Megszagolták a falat.

– Vagy az asztalnak, a szekrénynek is! – tolta oda az orrát a fogashoz Jóska. -De még ennek az üvegnek is! – vette a kezébe a pálinkásüveget Jóska. – Szagold meg! – S Jenő orrához nyomta.

– Na, igaz. Tüntessük el a bizonyítékot! – lelkesedett be Jenő.

 

Eltüntették. De a pálinka nemes illata, melyben érezni lehetett a Szabolcsban termett szilva minden zamatát, ahogy a szemeket napról napra a nyár folyamán átjárta a napsugár, nem tűnt el. S nem tűnik el, érezni benne, ahogy a szilvavirágokat megsimogatta nap, majd a szél csókolgatta, s aztán a méhecskék, táncot járva a kis virágokon beporozták azokat, zümmögésük a pálinka ereiben folyik, aztán, ahogy nőttek a szép szilvaszemek, zölden, kéken, lilán, annak minden árnyalatában pompáznak, mint a gyöngyház fénye, először a héjukat, majd az egész húsukat megszínezte a nap, mézédessé értek a fán, aztán gondos kezek egyesével leszedték őket, mint a hímes tojást betették egy puhán bélelt ládába, majd óvatosan a pálinkafőzdébe vitték, ahol hónapokig érlelték, erjesztették, majd gondosan lepárolták és cseppenként üvegbe töltötték, mint valami mézet, s végül érett szilvaágyra fektették, hogy aztán torkokon lecsúszva orvosságként erőt adjon a megfáradt embereknek.

            No, ez az a csoda, amire e a két nemes lelkű ember vigyáz, mindannyiunk megelégedésére, életük árán is megvédenék…

            Lássuk csak hány óra van? Hat múlt. Igen, most nemrégen volt az őrségváltás, talán épp a jegyzőkönyvet egyeztetik…, igen minden bizonnyal, úgy hallom Stampó hármat vakkantott.

 

Szabó Attila fotója