mutatás

 

Félrészegen a felvételeid nézzük, bele-bele tekersz,
mit láthatok és mit nem, azt a kettőst például nem,
amiben vele énekelsz és átöleled, minden disszonancia nélkül,
csak látom a sárga ruhád, 
sárga, mint a pillangóhal, meg,
hogy neki még nem volt szakálla,
utána az első tánclépést, beforgat és oldalra dönt,
gondolod, jobb nekem így,
a többit majd elintézi bennem a képzelet;
mint amikor megláttam azt az üzenetet a telefonjában,
innen tudtam, hogy már nem szeret,
ezt talán meséltem neked, 
ott tanultam meg plafonrepedésre elaludni,
egy betonnyaralóban, tizenhét évesen.

Rólam nincsenek felvételek, csak a kéztőcsontról,
amikor a műtőben feküdtem,
az orvostanhallgatók elsétáltak a fejem mellett,
forradalmi technikával bontották fel a kezem,
hosszú vágás helyett egy kereszt, kihajtották a bőrt, 
így kisebb lesz a heg, a felületi károsodás,
őket ez érdekelte, de ezt már csak neked mondom:
alatta ugyanaz a törött csont,
ugyanaz a feltépett hús,
nézd meg, ott vagyok benne,
minden szétroncsolt szövetben.

 

 

olvadás

 

megtörtént, például, hogy ablakomból kinézve,
tengert láttam, hajótörés, homoksziget,
öledben egy vízbefúlt asszony gyermeke sír,
hátradőlsz, mint annyiszor a kádban, most nem állít meg
a hideg kerámia, de a felszálló füst eltakar

vörösen kivilágított tele füstölt szoba,
hagymával, patiszonnal játszik a két testvér,
mind csak jelent valamit, nem tudtam akkor,
hogy majd az egyikkel te előbb, mint hogy engem

azon az éjszakán a színház előtt,
féltem, hogy nem szeretem meg az illatod,
mint levendulás ammónia, ahányszor csak rád

egy elvarázsolt szigeten megvárjuk az olvadást,
zúzmarás sziklák és csillogó homok között

égető napsütésben, irtás idején

ocean