A Vörös Postakocsi Zsöllye rovata a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozókat mutatja be: a színészeket és azokat, akik nélkül ugyancsak nem lenne előadás: az ügyelőt, a súgót, a színpadmestert és a többieket.

Ezúttal Puskás Tivadar színművészt, aki országszerte számos színtársulatban lépett fel, aki 17 esztendeje kötődik – „fellépti díjas” szabadúszóként – a Móricz Zsigmond Színházhoz, akinek fontos a család, és aki számára költészet a színház. Beszélgettünk még alternatív színjátszásról, tanításról, káromkodásról, színészi fegyelemről és rendezésről is.

Dőljön tehát hátra, Kedves Olvasó: a színpadon Puskás Tivadar! 

 

Nem színésznek készült, hanem sportolónak, kardvívónak. Egy nagyon súlyos baleset azonban szó szerint elvágta a pályáját: átrohant egy üvegajtón, ami szinte levágta a lábát, csak az Achillese maradt meg. Visszavarrták, de a versenysportnak befellegzett. Sportolóként zenészek, színészek között is mozgott, s úgy gondolta, társaságban jól forgó emberként valószínűleg neki való a színház, ahol ráadásul sok leánnyal találkozhat. 21 évesen belevágott.

A sokoldalú és sokfelé megforduló művész a Budapesti Gyermekszínházban kezdte pályáját, amit Arany János Színházra, majd később Újszínházra neveztek át, utóbbiba ő már nem vágyott. Fellépett a Játékszínben, a Thália, és a Merlin Színházban, a miskolci Nemzeti, a debreceni Csokonai, a székesfehérvári Vörösmarty, a tatabányai Jászai Mari Színházban, 2000 óta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze. Tagja volt a Bolygó Kultusz Motel társulatnak. Több színiiskolában tanított, amatőr színjátszók és színházak munkáját segíti.

 

Idősutazás, Kosik Anitával

Idősutazás, Kosik Anitával

A Gyermek-, majd Arany János Színház fantasztikus hely volt! 1978-tól ’95-ig tartoztam oda – nosztalgiázott első kedves társulatáról. – Rengeteget játszottunk, utaztunk, fesztiválokat nyertünk, nagyon értékes előadásokat hoztunk létre, kisebb-nagyobb gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Nagyon fáj, hogy megszüntették. Az a nemzedék, amelyik gyermekként hozzánk járt, ma is színházlátogató. Akkor a Székely-féle Újszínházba nem vágytam, inkább a kalandot, szabadúszást választottam, s elfogadtam Kamondi Zoli felkérését, aki hat főiskolással és két (idősebb) színésszel alakított alternatív társulatot. Nyaranta Szentendrén játszottunk, de a Thália stúdiójában, a Merlinben és Miskolcon is színpadra léptünk. A Bolygó Kultusz Motel nevű formáció nyolc évig működött. Kéthetente mutattunk be új és újabb alkotást, nagyon jó gyakorlat, óriási kihívás, érdekes és tanulságos munka volt. Egymásérintőnek hívták az előadássorozatot, mert mindig az előző darabhoz kellett kapcsolódnia a következőnek. Emlékeim szerint 50 premierünk volt, 50 rendezővel. Itt is komoly előadások jöttek létre, fesztiválokat nyertünk. Eközben vendégként felléptem Miskolcon és a Tháliában, Debrecenben és Székesfehérváron, majd Nyíregyházán is. Hosszú esztendőkön át voltak olyan évadjaim, amikor öt színházban játszottam.

Az alternatív dolgok miért érdekelnek?

Mert formabontóak, elrugaszkodnak a hagyományos színházi formáktól.

Kísérletező típus vagy?

Nem, csupán kíváncsi. Nagyon szeretem a fegyelmezett, szabályozott alkotói folyamatot, rendezőként is ezt valósítom meg. Nem kedvelem a csak nevetős színdarabokat, a vígjátékot én inkább tragikomédiának szeretem, amikor megmutatjuk a történet tragikumát is. Ugyanakkor a tragédiákban is felfedezhető a humor. Nagy híve vagyok annak, hogy a szép irodalom jelenjen meg a színpadon, ki nem állhatom a trágár beszédet. A mai napig vallom, hogy a színház az költészet, tehát el kell, hogy emelkedjen a hétköznapoktól. Nagyon lehangoló, amikor leviszik az utca szintjére, mert a trágárság szinte eltűnteti a színészt, a színjátszást, az csak öncélú dühkitörés. Shakespeare is írt káromkodásokat, de szépen megfogalmazva. A múltkor Szabó Magda egyik művéből olvastam fel valakinek, ahol a düh, az indulat megnyilvánulását olyan gyönyörűen írta le, hogy pontosan értettük, mi van mögötte, és mégsem volt trágár. Így sokkal jobban tetszett, mintha kimondta volna, mert volt benne valami huncutság és csibészség. A nyelv híve vagyok, s vallom, a színpadon is az irodalom szólaljon meg, és ne az utcai, vagy közönséges konyhanyelv. Sajnos voltam részese „utcai” nyelvezetű előadásnak, még a szervezetem is tiltakozott ellene, nem szerettem, belebetegedtem. De mivel ezzel keresem a kenyeremet, kénytelen voltam megcsinálni. Ez egy ilyen, olykor megalkuvó pálya.

A szabadúszó lét nálad szabadságélmény vagy a változatosság szeretete?

Van benne számítás, kirándulási hajlam, magamutogatás, imponálás. Meg még egy nagyon fontos dolog: nem akartam akkor az Újszínház tagja lenni.

1996 óta az M3-ason közlekedek. Előfordult, hogy Polgár előtt haza kellett telefonálnom: hová kell mennem: Debrecenbe, Nyíregyházára vagy Miskolcra? Aztán a feleségem megmondta, hogy aznap Miskolcon játszom. Elfogyasztottam két autót, de hála Istennek nagyobb baj nélkül megúsztam. Egyszer éjjel kettőkor a mocsárba repültem. Máskor hajnalban jöttem, mert bemutatóm volt Pesten, amit én rendeztem, délelőtt pedig főpróbám itt. Szétdurrant a gumiabroncs, megfordult az autó a levegőben, de kimásztam a totálkárossá vált gépkocsi alól.

Elfogyasztottam kissé magamat is… Ha szabadúszó vagy, akkor nagyon sok helyen meg kell mutatkoznod, jelentkezni kell, van-e számodra szerep. Nincs ebben semmi, ez ilyen pálya. Minél többet castingolsz, annál inkább bekerülsz a köztudatba.

Az elmúlt 20 évben – hála Istennek – mindig volt hol játszanom. De 63 éves vagyok, a szerepek kezdenek elfogyni. Szép lassan jönnek a nyugdíjas évek, amikor kevesebből kell megélni, de többet lehetek otthon. Szerencsém, hogy csodálatos gyerekeim vannak, remekül megy az életük. Azt mondják, apa, bármikor abbahagyhatod, majd mi álljuk a sarat.

A Tizenkét dühös ember című darabban

A Tizenkét dühös ember című darabban

Nyilván nem olyan egyszerű befejezni!

Valóban nem. Egyelőre nem akarom a gyermekeimet terhelni. Szerencsére még jól fog az agyam. A fiaim vagányak, nagyon okos mind a kettő, és van egy nagyon képzett és csodálatos leányom is. Frissen tartanak. Az más kérdés, hogy fizikálisan már nem tudom mindazt megtenni, amit korábban. De a rendezéseimben remélem azt látják, hogy elég vagányul és korszerűen gondolkodom. Figyelek és hallgatok a fiatalságra, nagyon sokat merítek belőlük.

Gulácsi Tamás és Rák Zoltán meséltek a Pesti Magyarban töltött évekről, ahol megtanulták a színház iránti tiszteletet, amellett, hogy sokat elleshettek a „nagy öregektől”.

A legnagyobb iskola a színház. Ifjú koromban, ha kaptam egy kis szerepet, ott ültem végig, figyeltem mindent és mindenkit, szinte az egész repertoárt kívülről tudtam. Nyilván megvolt a lázadó, fiatalos véleményem, de nem nagyon bántottam ezzel senkit, nem is volt meg hozzá a jogom. Tanítottam az Arany János Színházban, Miskolcon, Gór Nagy Máriánál, Debrecenben. Ezekben a színházakban, stúdiókban megtanították a gyakorlati életet, hogy szorgalmasnak kell lenni, alázattal viseltetni. Ugyanakkor én is tanultam a fiataloktól. Most már sajnos azt tapasztalom, hogy a főiskolákról, egyetemekről nagyon sok pökhendi ember jön ki mindenféle gyakorlat nélkül. Az nem úgy van, hogy az ember megszületik és tud hegedülni. A hegedűt meg kell tanulni használni, kottát kell tudni olvasni hozzá. Hasonló a helyzet a színészettel is. A tágabb környezetben olykor azt tapasztalom, hogy kevés az ambíció a fiatalokban, a hivatástudatról már nem is beszélek. Csodálkozom, mikor hallom, hogy egyesek éppen csak beesnek a próbára, miközben mi már negyedkor bent vagyunk, ha 10-kor kezdünk, együtt kávézunk, megbeszéljük a végszavakat, meg amit kell. Kezdésre már készenléti állapotban vagyunk.

A tanítást miért választottad?

Először felkértek rá, mert látták, hogy szorgalmas vagyok, figyelek, tanulok, jegyzetelek, érdekel ez a pálya. Ugyanakkor izgatott, hogy át tudom-e adni, amit addig kaptam. Egyre jobban sikerült. Nagyon élveztem, s nekem is nagyon jót tett, mert frissen tartotta az agyamat. Fel kellett készülni, ki kellett dolgozni a tematikát, a tantervet. Nagyon jó dolog volt, az más kérdés, hogy 10 éve abbahagytam.

Hiányzik?

Nem! Azért nem, mert ma sokan igazi szakmai tudás nélkül akarnak színészek lenni. Azt hiszik, elég, ha megjelennek bizonyos székház előtt, sorba állnak, és… Van, aki nem is színész akar lenni, hanem sztár. Pedig attól még nem lesz valaki színész, ha megjelenik a képernyőn! Az csak egy múlandó arc, gondolat nélkül. De ezen a pályán a gondolkodás nagyon fontos!

Olvasott ember vagyok, gyermekkorunkban nem volt más ajándék, mint a könyv, de abból ötöt-hatot kaptunk minden karácsonyra. Versenyt olvastunk a testvéreimmel a karácsonyfa alatt a fotelben, aznap este az egyiket el is olvastunk. Ez nagyon sokat segített a pályán, hiszen az olvasás a szókincs mellett a fantáziát is fejleszti, az embernek így a beszélőkéje is sokkal jobban működik. És segített abban is, hogy a dialógusokat tartalmazó rendezői példányokból el tudjam képzelni azt a világot  amiben a történet játszódik. Most már ritkábban olvasok, inkább hangos könyvet hallgatok például az autóban, de azt gyakran. Imádom! Nagyszerű könyvek vannak, s fantasztikus kollégák, akik felolvassák. Olyan élvezet, hogy az valami hihetetlen!

Az Anconai szerelmesek című darabban

Az Anconai szerelmesek című darabban

Televíziós sorozatokban is játszottál.

Sajnos az a helyzet, hogy csak a színházi szerepekből nem lehet megélni, a leggyengébben kereső értelmiségi szakma a színészé. A filmekért, sorozatokért sokkal jobban fizetnek. Én nem panaszkodom, szabadon úszom, csak annyiért megyek, amennyiért megfelel. A kőszínházi kollégák, akik alkalmazottak, be vannak fogva reggeltől estig, egy szabadnapjuk van, a vasárnap, és a nyári szünet. Nem 8 órás a munkaidejük, próba délelőtt, olykor délután, szövegtanulás, este előadás…

Nyíregyházán kívül állandó jelleggel játszol valahol?

Nem. Van egy Mozsár nevű műhely Budapesten, az Operettszínház mellett. Egy új színházi forma, ott játszottam legutoljára, és valószínűleg még fogok is.

Nincs már a szélrózsa minden iránya?

Nincs.

Melyik volt a leginkább utált szereped?

Én sosem a szerepet utálom, inkább az előadást, vagy magát a művet nem szeretem. Most már a rendezés jobban érdekel. Ha nyernék a lottón, abbahagynám egy pillanat alatt. Olykor úgy érzem, elpocsékoltam a családomtól 20 évet…

Úgy gondolod, hogy nem jól tetted?

Megfordul néha a fejemben. Lehet, hogy annakidején ott kellett volna maradnom az Újszínházban? Nem a színész-lét a probléma, mert minden színházban el voltam kényeztetve, hanem a távolság,.

Nyíregyházán is szeretnek.

Itt aztán egészen kiváló a helyzetem. De a távolság! Ha most ránézek egy kisebb vagy nagyobb gyerekre, rájövök, hogy az enyéim bizonyos korszakait nem láttam. Ma már teljesen világos számomra, hogy a feleségem (Besztercei Zsuzsa) mennyi minden vállalt helyettem. Ő négy éves kora óta színpadon volt, az Operettszínházban nőtt fel, balettintézetet, színművészetit végzett, a szülei színészek voltak. Abbahagyta a pályáját a második gyerekünk születése után, mert azt mondta, hogy nem áldozza fel a gyerekek életét egy bizonytalan pályáért, inkább velük foglalkozik. Meg is látszik rajtuk! Nagyon nagy áldozatokat hozott.

Az Idősutazás című darabban

Az Idősutazás című darabban

Szerinted mi a Móricz Zsigmond Színház szerepe, feladata, küldetése?

Ez egy sokszínű színház, ezt az elődök (Verebes, Tasnádi) remekül kitalálták. Nemcsak prózában, hanem zenés játékokban, táncban is ömlesztették a városra a színházat. Itt iszonyatosan szeretik a színházat, azt látom, majd’ mindig teltház van, de jelzik, ha nem tetszik nekik az előadás. Kell, hogy illúziókat teremtsünk, gondolkodtassunk, mulattassunk, ha olyan a téma, akkor sírjanak rajta, csavarjuk meg a szívüket.

Előadáskészségben, ami azt jelenti, hogy jól működő, fegyelmezett, ott van az első 5 között a nyíregyházi színház. Itt az erős színészek annyira fel tudják hozni a többieket, hogy az ritkaság. Ez nem olyan, mint egy átlagos munkahely, borzasztóan kell figyelni, vigyázni egymásra, érzékeny emberek a színészek. Kiadjuk az életünket, ahogy én most neked. A színpadon is olyan dolgokat árulok el magamról, amit hétköznapi emberként nem szívesen mutatnék meg. De ha az ember azt csinálja, amit szeret, az nagy gyönyörűség.

Ritka nagy adomány, hogy egy városnak ilyen színháza legyen, más kérdés, hogy anyagilag még jobban meg kellene becsülni a színészeket. Nem magamra gondolok, mert én tisztességesen meg vagyok fizetve.

A rendezésbe miért vágtál bele?

Az első rendezésem 1996-ban, 21 éve volt. Tulajdonképpen azért, mert a tanítás végén vizsgaelőadást kellett tartani. Később lenyűgözött néhány darab, ezek is inspiráltak. Nagyon figyelő típus vagyok. Szeretem nézni azt is, hogy dolgozik egy rendező, gyűjtöm a tapasztalatokat. Szép lassan belekerültem, és szerencsére időről időre megtalálnak a felkérések. Az a jó, amikor az embert kihívás elé állítják.

Amatőr társulatokat is rendezek. Hála Istennek, eddig nagyon élvezték, szerették. Ha sikerült, megpezsgettük a kisvárosi életet Kisvárdán, Vásárosnaményban, Mátészalkán és Tiszavasváriban. Tavaly nyáron rendeztem Egerben, idén megint megyek Kisvárdára. Most éppen Vásárosnaményból kerestek meg, hogy rendezzem meg nemzetközi produkcióban a Hegedűs a háztetőn-t, melyben a testvérvárosokból is szerepelnének, összehoznánk magyar színészt, ukrán táncost, dán kórust… 

A mi színházunkban a mostani évadban a Függöny fel című darabot rendeztem, Selsdon Mowbray szerepét Tóth Károllyal kettőzve játsszuk. Amikor felkértek, eszembe jutott, hogy én ezt a darabot láttam már, és nem nagyon tetszett. Hosszú volt, nem durrant el. Aztán elkezdtem agyalni, mitől lehet ez jó, mitől lehet más, izgalmas a néző számára? A film 1 óra 34 perces volt, a színházi előadás 3 órás, nem értettem, hogy tudták ennyire széthúzni gyakorlatilag ugyanazt a cselekményt. A dramaturggal, Sediánszky Nórával meghúztuk a szöveget, mert túl volt beszélve. Nem volt mese, kilenc emberre kellett egységben figyelnem, meg még sok minden másra, de úgy hiszem, jól összeállt, kiváló alakítások láthatók benne, szereti a közönség, ajánlom mindenkinek!

 

Kaland, Horváth Margittal

Kaland, Horváth Margittal

Ha választanod kellene, színész vagy rendező lennél a továbbiakban?

Inkább rendező. Számos alakot, különböző figurákat eljátszottam már, talán fel sem tudom sorolni a kedvenceket. Kreon (Test-vér-harc), Szilveszter (Scapen furfangjai), a Konferanszié (Kabaré), a 3. esküdt (12 dühös ember) és Kádár Péter (Kaland) szerepe különösen meghatározó volt számomra.  

A rendezésben fontos, hogy felelősséggel tartozik az ember a színház, a színészek és a közönség iránt. Nagyon nagy nehézségek, konfliktusos helyzetek is akadnak, de meg kell oldani. Főnöknek kell lenni, falkavezérnek, nincs mese. Én jóindulatú rendező vagyok, és fegyelmezett. Szeretem betartani a dolgokat, nálam sohasem volt négy órás próba, három óra múltán abbahagyjuk. Pontosan tudom, hogy ha nagyon intenzíven dolgozunk, meddig bírjuk. A pozitív közvetítésnek vagyok híve, az amatőröknél tanultam meg. Ha őt leszúrom, még görcsösebb lesz. A színész is ilyen, csak nem vesszük észre. Mi profik vagyunk, nekünk az a dolgunk, ne törődjünk vele. Persze ez így mégsem igaz, mi is megsértődünk, belepusztulunk, ha bántanak. Egy amatőrnél, ha rosszat csinál is dicsérem, azt mondom, hogy ha az egyik jelenetet meg tudja csinálni, a másik jelenetet miért nem? Én is ilyen vagyok, dicsérjenek, és szárnyalni fogok. Egyet nem lehet: fegyelmezetlennek, öncélúnak lenni, szétverni a próbát. Vagy például rivalizálni, melyikünk a szellemesebb színész.

Nem szeretem azt a színészt, aki rögtön ötlettel jön az olvasópróbára, mert még nem ismeri a szerep, a színdarab mélységeit. Színészként ilyen sohasem teszek. Először el akarom olvasni, s meghallgatni, hogy a rendező mit akar csinálni a darabból, hiszen ő látja át. Aztán persze el lehet mondani, a jó elgondolásokat. Rendezőként azt szeretem, ha kipróbáljuk először az én ötletemet, aztán a másikét, ha nem megy, kipróbálunk egy harmadikat. De azt nem tudom elfogadni, ha az enyémet valaki nem akarja kipróbálni, mert én már átgondoltam, a fejemben van, mint egy film. Éppen ezért ebben a kérdésben nagyon keménykezű vagyok.

Bizonyos szempontból jobb másutt rendezni, mert az ember a sajátjaival, akikkel rendszeresen együtt játszik, jóindulatúbb. Másutt nincs mese, ott én döntök, én vagyok a főnök. De ha a rendezés is kimaradna az életemből, akkor sem történne tragédia.

Függöny fel, (balról) Dézsi Darinka, Tóth Károly, Éry-Kovács Zsanna, Tóth Zolka, Rák Zoltán, Pregitzer Fruzsina

Függöny fel, (balról) Dézsi Darinka, Tóth Károly, Éry-Kovács Zsanna, Tóth Zolka, Rák Zoltán, Pregitzer Fruzsina

Azt mondtad az interjú első részében, hogy már szívesen lennél többet otthon, családi körben, ha nyernél jelentősebb összeget, rögtön abbahagynád a pályát. Lottózol?

Próbálkozom. Természetesen ahhoz, hogy ne legyenek gondjaink, pénz kell, mi pedig nagyon szeretünk utazni. Nem luxuskörülmények között, hanem kényelmesen meg-megállva, kirándulunk a feleségemmel. Legutóbb Prágában voltunk. Ha nagyon elegem van, akkor beülünk a kocsiba, s irány Ausztria, Bécs, vagy csak a Fertő tó túloldala, az a vidék annyira pihentet! Tulajdonképpen 60 évesen az embernek már mindene megvan, lakása, autója – vegyek még egy tv-t? Olyasmire nem kell költeni, mint 20 évvel ezelőtt, így egyre többet megyünk. A gyerekek kirepültek, nyilván több jut arra, hogy ezt megtegyük. Én igazából ezzel szeretném tölteni a napjaimat. Amúgy ha nem rohanok haza Pestre, akkor megesik, hogy elugrom innen Kolozsvárra, Krakkóba vagy Kassára. 

Természetesen jól esik, ha hívnak, ha játszhatok, de a következő 30 évben jó lenne kicsit nyugalmasabban. Persze az is lehet, hogy három nap múlva majd megőrülnék a színpad hiányától.

A következő évad tervei?

Jövőre két darabban  játszom itt, és egy mesejátékot rendezek.

Úgy láttam, a Csizmás Kandúrt nagyon szereted, többször rendezted.

Igen, háromszor is, és nagyon sok előadásban játszottam. Az első 1983-ban készült az Arany János Színházban, Korcsmáros Gyurival. Bejártuk vele fél Európát, napi 3-4 előadást tartottunk. Hihetetlenül jól kitalált mesejáték, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is kitűnően szórakoznak, jól mulatnak rajta. Interaktív formában alkottuk meg, játékos, igazi üzenete van. A jó, a kicsi, az okos győz, felülkerekedik a gonoszon. Játszani és rendezni is imádom, minden évben megrendezném valahol. Hajszálpontosan ki van dolgozva az előadás, még a levegővétel is meg van határozva, hogy jó helyen tartson a színész pillanatnyi szünetet. Volt, hogy 60 gyerek jött fel a színpadra, énekeltek, szerepeltek, olykor velük együtt a szülők is. Ki fa volt, ki bárány, ki nyúl… Kipirulva, boldogan mentek haza, és újra meg akarták nézni, a szülők is el voltak ragadtatva. A színház nagyon jó játék annak, aki komolyan veszi.

 

Névjegy:

Budapest, 1954. február 04.

1975-1978: Budapesti Gyermekszínház Színészképző Stúdió

1978-1995: Budapesti Gyermekszínház, majd Arany János Színház.

1995-től szabadúszó (színházi és filmszerepek, rendező)

2000-től: Móricz Zsigmond Színház (előadásra szerződve)

Díja:

2009: Móricz Gyűrű

Rendezései a Móricz Zsigmond Színházban

Michael Frayn: Függöny fel! (2016)

Nick Whitby: Lenni vagy nem lenni (2013)

Jacob és Wilhelm Grimm: Csizmás Kandúr (2001 és 2010)