A Vörös Postakocsi Zsöllye rovata a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozókat mutatja be: a színészeket és azokat, akik nélkül ugyancsak nem lenne előadás: az ügyelőt, a súgót, a színpadmestert és a többieket.

Ezúttal Nyomtató Enikő színművésznőt, aki szeret énekelni, aki évekig csellózott, aki számára fontos az őszinteség, és aki szívesen kipróbálná a filmezést. (Filmrendezők, casting ügynökségek, figyelem!) Beszélgettünk még kazettofonról, intimbetét dobozára írt telefonszámról, szeretetről, tükörről és főzésről is.

Dőljön tehát hátra, Kedves Olvasó: a színpadon Nyomtató Enikő!  

 

Nyomtató Enikő a Hair-ben

Nyomtató Enikő a Hair-ben

Jelenség. Vidám, kedves, bozontos hajú, szépen énekel. Erdélyből érkezett Nyíregyházára, ahol hamar belopta magát a szívünkbe. Mostanában Juana a Képzelt riportban, Arabella A kisfiú és az oroszlánokban, Minnie Fay a Hello Dollyban, és Enikő az Ájlávjúban. És SingSingSing!  

Naponta hány órát töltesz fejeden hajcsavarókkal?

Egy percet sem (kacag). Természetes a frizurám, nem fodrászkéz műve. A kolléganőim mindig mosolyogva bosszankodnak rám, mikor a hajcsavarókkal küzdenek.  Sepsiszentgyörgyön születtél, Szentivánlaborfalváról származol.

Sepsiszentgyörgyön volt a kórház. Onnan 13 kilométerre található a falu, ahol nevelkedtem. Oda köt a gyermekkorom, a föld szaga, a viráglopások, számtalan gyermekkori történet. Tizenkét évesen kerültem be a Művészeti Líceumba Sepsiszentgyörgyre, onnantól bent laktam édesanyámmal a városban. De soha nem tartottam magam városi lánynak, amire büszke is voltam. Én szentivánlaborfalvi vagyok!

Azért mentél művészetibe, mert már gyermekkorodtól színésznő akartál lenni?

2. Nyomtató Enikő Pillangó

A Pillangó című darabban

Nem! Akkor még nem alakult ki vonzódás semmilyen pálya vagy szakma iránt bennem. Igaz, amikor nyári estéken a szomszéd nénik átjöttek hozzánk, s az udvaron beszélgettek, a kazettofon – így hívtuk a zenelejátszót – ki volt téve az ablakba, szólt a zene, én pedig táncoltam, és sokszor énekeltem is hozzá. A nyeles felmosórongy akkor jött divatba, az lett a férfi, lobogó hajjal, azaz a partnerem. A barátnőimmel műsort adtunk a vendégeknek, akik a székeken ülve tapsoltak, hahotáztak. De akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy, jaj, de szeretnék énekesnő vagy színésznő lenni! Édesanyám kérésére a falucskámban a tanítónő meghallgatott, s úgy vélte, kezdeni kellene valamit a hangommal, így édesanyám irányított, terelgetett a líceum felé. Most is hagyom, hogy sodorjon az ár, akkor is csak vártam a sült galambot. Mindig álomvilágban éltem. Felvettek. Édesanyám szerette volna, ha hangszeren is tanulok, már kicsi koromban játék szintetizátort kaptam karácsonyra az Angyaltól. Az első dal, amit hallás után egy kézzel lepötyögtem, a Késő üzenet volt (már dalolja is: Egy késő üzenet, egy elkésett levél…), édesanyám imádta. A líceumban nem lehetett fő szakom a zongora, 5. osztálytól csak mellék hangszerként lehetett felvenni heti két órában. Az volt a mókás, hogy a felvételi után kiírták a beosztást, ki milyen hangszeren fog játszani, s engem ütős hangszerre (dobra, xilofonra) osztottak be. Otthon két hétig dobosként léteztem, gyakoroltam a ritmusokat. Azután közölte az aligazgató: tévesen írták ki, csellózni fogok. Így hat évig csellistaként léteztem, de énekeltem a kórusban is.

A líceumból egyenes út vezetett a színészethez?

Á, dehogy! Kilencedikes voltam, amikor a felnőttek közül többen kérdezgették, hogy biztos művész akarok-e lenni, mert az élt a köztudatban, hogy a pénz és a materiális értékek fontosak. Rágörcsöltem, hogy akkor én szegény zenész leszek? Átmentem inkább a Koós Károly Gimnáziumba, természetvédelem szakra, két évig. Tudom a fák latin nevét.  Aztán rájöttem, hogy nem bírok a zenesuli nélkül meglenni. Jó érzéssel töltött el, hogy a tanáraim is folyton kerestek, kérdezgettek: hol vagyok, miért nem megyek vissza? Döntöttem, a 11. osztályt már a líceumban folytattam, mert rájöttem, a gimnázium nem az én világom. A művészetibe visszatérve már nem folytattam a csellózást, az énekképzésre koncentráltam. A ballagási ünnepségen az osztályfőnököm megkért, énekeljek el egy búcsúdalt. A Honfoglalásból választottam a talán legismertebbet: „Kell még egy szó, mielőtt mennél…”. Búcsúzkodás, mentünk ki az udvarról a családdal, amikor a magyartanárom utánam szólt, nem akarok-e megpróbálkozni a színművészetivel, mert szerinte ott a helyem. Felvételiig két hét volt mindössze, de még akkor sem tudtam, mi akarok lenni. A pszichológia állt valamelyest közel hozzám, mert midig is érdekelt a saját lelki fejlődésem és ez által embertársaimé is. A drága Molnár Gizella – a sepsiszentgyörgyi színház színésznője – meghallgatott, segített, majd belecsaptam a lecsóba.

Mentél, láttál, győztél?

Hatalmas lelki vívódás volt. Természetesen megharcoltam a magam kis ördögeivel, akik próbáltak visszahúzni, de hamar tovább lendültem a nehézségeken.

Azóta fejlődtél?

Sokat, már több az önbizalmam. Az önbizalom fejlődését mi magunk irányítjuk. Csak el kell dönteni, hogy milyennek akarom értékelni magam.  Fontos sorsfeladatnak tartom, hogy az életünk során ránk rakódott rossz beidegződéseket, magunkkal kapcsolatos tévhiteket felfedezzük és természetesen megszabaduljunk tőlük. Azt hiszem, hogy az ember célja mindig is a tökéletességre való törekvés volt és lesz. A felvételi előkészítőn nagyon jól éreztem magam, bár nem voltam eléggé felkészült, hiszen nem a színészi pálya lebegett addig a szemem előtt. A többség viszont nagyon tudta, mit akar. Különböző feladatokat adtak, nem vágtam el magam alatt a fát, összességében jó volt a produkcióm és nagyon élveztem minden pillanatát. Viszont legbelül mégis annyira izgultam, hogy amikor megkérdezték, hogy hívnak, gondolkodnom kellett rajta. Ebből a kínosan vicces állapotból tovább haladtunk a monológ előadásáig. Szent Johanna monológjából mondtam részletet – miért is ne, ugye? Egy alig 18 éves lány mindent tudhat már egy nemzeti hősnő lelki vívódásairól… (nevet) –  a hab a tortán az volt, hogy csak az első öt mondat jutott eszembe. Sírni tudtam volna, mert tudtam, hogy a meglepettség és a lámpaláz irányított. Mindezek ellenére negyedikként vettek fel. Lehet, hogy mégis volt értelme a szenvedéseknek, s van bennem némi spiritusz? – gondoltam.

3. Nyomtató Enikő Az ördög

Az ördög című darabban

Hogyan élted meg az egyetemi éveket?

Az első időszakban, amikor édesanyámat esténként felhívtam a beszámolómmal, azt mondtam, ami ott történik, azt mindenkinek meg kellene élnie. Sokat jelentett pszichésen. Megtisztultam, levetettem magamról bizonyos lelki terheket, bár lehet, hogy felvettem közben tudat alatt másokat. Nagyon szerettem ott lenni, kifejezetten izgalmas volt. Egy idő után azonban nehezen viseltem el, hogy reggeltől estig bent vagyunk és szombaton is próbálnunk kell. De el kellett döntenem, hogy a szabadnapomba leszek szerelmes, vagy elfogadom, hogy a színház irányítja az életemet. A színház ilyen. Valamit valamiért.

Lévay Szilveszter Musical énekverseny, Erdély hangja vetélkedő – meg akartad magad mutatni, vagy egyszerűen csak szeretsz énekelni?

Szeretek énekelni és mindig is szerettem. Ha éneklek nem gondolkodom negatív, borús dolgokon. Szerencsésnek tartom magam, mert megvan a saját belső zenelejátszóm, ami azt jelenti, hogy mindennap, mikor egy újabb reggelt köszönthetek, fejemben egy dal bizsereg. A mai nap Mamma Mia-val ébredtem. Visszakanyarodva: az egyetemen megkérdezték, van-e kedvem benevezni a musical versenyre. Embereket, s a világot akartam megismerni, érdekelt a musical világa, ez indított el. Az Erdély hangja ötlet viszont a nagymamámtól indult, aki egy esti telefonbeszélgetés során jegyezte meg: fiam addig nem tudok meghalni, míg nem látlak a televízióban. Mondta, nevezzek be, s azon vettem észre magam, hogy míg beszélgetünk, én az interneten már regisztráltam is magam. Nem volt visszaút. Hálás vagyok a nagymamámnak, hiszen bejutottam a döntőbe, és örülök, hogy hatalmas ajándékot adtam neki. Öt éve történt, de ő a mai napig, ha meglátogatja az Uzonban lakó lányát, megnézi a felvételeket a youtube-on, és sír, ott vagyok neki (majdnem) élőben.

Marosvásárhelyről nagy ugrás Nyíregyháza…

Még egyetemista voltam, Bocsádi László, a sepsiszentgyörgyi színház jelenlegi igazgatója rendezte az utolsó, a mestervizsgánkat, két lengyel darabot vontunk össze A koronázás címmel. Az előadást benevezték a POSZT-ra, ott látta Tasnádi Csaba. Akkor még nem tudtam, ki ő. A színház udvarán találkoztunk, beszélgettünk, érdeklődött, kik vagyunk. Rá két hónapra – épp egy ruházati boltban voltam – csörgött a telefonom, a Móricz Zsigmond Színház titkárságáról hívtak: lenne lehetőség itt játszanom, jönnék-e? A fehérnemű nézegetés közben annyira zavarba jöttem, hogy kértem egy golyóstollat, s nagy hirtelen az üzlet kellős közepén, a  nem sokkal előtte vásárolt tisztasági betét dobozára írtam le az elérhetőségeket. Teljes extázisba kerültem. Tasnádi Csaba két másik társammal együtt hívott minket, akikből ketten vállaltuk is a kihívást. Izgultam, hogy mi vár rám, milyen színészek, milyen emberek lesznek itt, hogyan fogadnak? Tartottam tőle, hogy nem leszek szimpatikus a már kialakult családi fészekben.

A Képzelt riport... című darabban

A Képzelt riport… című darabban

Az eddigi éveket és szerepeket tekintve jól döntöttél.

Nem unatkozom, az biztos. Szokták mondani, hogy nincs kis szerep, csak nem szerep. Eleinte több volt a kisebb, a töltelékszerepem, az utóbbi két évben viszont kaptam komolyabb feladatokat, és ezzel nincs is semmi problémám, hiszek a tudatosságban, a következetességben. Ha érzem magamban, hogy megértem egy lépcsőfokra, akkor fel fogok lépni, ha nem, akkor izmot növesztek és továbblépek a következőre.

Békés, türelmes vagy?

Van egóm, sajnos,

Kell is egy színésznek.

Előfordul, hogy átfut rajtam, xy kapta meg a szerepet, és miért ő? Szerencsére nálam ez csak pár napig tart. Addig, amíg meg nem fejtem, hogy ez az érzés miért alakult ki bennem. Ja, hogy irigy vagyok, és egyszerre érzem magam jobbnak meg rosszabbnak? Akkor el is engedem, lenyugszom, ilyen szempontból békés a természetem.

Több énekes szerep is megtalált az elmúlt időszakban, ezek talán hangsúlyosabbak voltak, mint a prózaiak. A poénok is ösztönösen jönnek, meg tudom nevettetni az embereket. De el is tudom hallgattatni őket, ez is a lényemből fakad. Ha zenés szerepet adnak, hadd jöjjön, de nagyon szeretnék prózában is fejlődni és ott emberi lenni.

Szent Johanna?

Nincs szerepálmom. Az Ördögben volt egy pici, prózai jelenetem, a modellt játszottam, s annyira jól érzetem magam benne! Nem volt baj, hogy nem kellett énekelni! Sok embertől kaptam visszajelzést, hogy nagyon szép volt, megérintette őket. Én szeretem azt érezni, hogy hasznos vagyok, mintegy tükröt tartva a nézőnek. De hát ki nem szeretne hasznos tagja lenni a társadalmi életnek? Abban hiszek, hogy a munka nemesít. Legyen az fizikai, vagy pszichés megnyilvánulási forma. Nem tudom, mit hoz a jövő, de szeretném sokféle szerepben kipróbálni magam.

A Tudós nők című darabban

A Tudós nők című darabban

Mennyire szükséges neked a visszajelzés? Hogyan hat rád a kritika?

Nagyon számít, ez a tükör effektus. A kollégáktól is szívesen veszem, mindig örülök a tőlük kapott jó szónak, tanácsnak. Emlékszem, mikor idekerültem, odajött hozzám Horváth Lackó vagy Horváth Margit – a mi nagy színészeink! -, és elmondták őszinte véleményüket. Ez nagyon sokat jelentett számomra.

Mostanában kiváltképp sűrű az életed. Délelőtt próbálod a Dollyt, délután Arabella szerepében a Kisfiú és az oroszlánokban, este Enikőként az Ájlávjúban lépsz színpadra… Hogyan lehet ezt követni?

Iszonyatos, és óriási koncentrációt igényel. Az embernek bekapcsol a mechanikus-matematikus agya. Ha főzöl, a paradicsomlevest nem paprikával készíted el, hanem tudod, hogy paradicsom jár bele. Valahogy így kell a szerepeket is különválasztani. Persze előfordult, hogy Enikőként balerina-pózban álltam be, úgy, mint Arabella szokott… Azt gondolom, nem feltétlenül egészséges ez a menetrend. Közben persze az egész színházi világban ezt látjuk. Rendszerhiba, de a színház is így működik.  

A szöveg felidézése attól is függ, hogy mennyire pihent az idegrendszerem. Vannak olyan próbaidőszakok, amikor – nem túlzok -, enni sincs időm. Van egy másfél órás szünetem, s abba kellene belesűríteni mindent. Olykor délután 6-kor reggelizek vagy ebédelek, majd megyek a színpadra.

Fontosnak tartom a magánéletet. Ha rendben van és biztos hátteret jelent, nehéz helyzetekben előre tudja lendíteni az embert. Erőt ad, ha valaki szeret, hazavár. Én például ennek köszönhetem, hogy egész jól bírom ezt az évadot, van egy stabil ember az életemben.

A Szibériai csárdás című darabban

A Szibériai csárdás című darabban

Mitől jó egy színház, egy társulat?

A szeretettől. A mai társadalom cikinek tartja a szeretetet, tehát lehet, hogy nekem a hivatásom, célom, küldetésem az, hogy hangsúlyozzam: merjük már felvállalni, hogy a szeretet nemhogy nem ciki, hanem a legeslegfontosabb dolog az életben.

Szeretem ezt a színházat, Nyíregyházát, az itteni embereket, s ez pont a szeretet miatt van. Kíváncsiak vagyunk a másikra, és ezáltal szeretjük egymást. Nagyon fontosnak tartom, hogy próbáljuk meg elfogadni a kollégánkat olyannak, amilyen.

Mi a Móricz Zsigmond Színház szerepe, feladata?

Nemes állapot, ha a színház a létezésével ki tudja zökkenteni a nézőt a hétköznapi szürke mókuskerékből. Fontos, hogy ne csak a piros betűs nap legyen ünnepnap. Hasznos lehet a néző lelkének az is, ha ünneplőbe öltözve bejöhet ebbe a szép épületbe, találkozhat ismert és ismeretlen sorstársaival és már ez által is kicsit ünnepként élheti meg az adott estét. Nem lehet a nézőt általánosítani és egy csokorba kötni, de talán egy dolog mégis van, ami egyben mozgatórugója is színházunknak: ez a nézőből fakadó kíváncsiság. Minden ember kíváncsi és ez által befogadóbb is. Fontos, hogy a színházunk válaszokat adjon a kíváncsi lelkeknek. A jó színház mindig közöl. Üzen valamit, újat vagy régit. A jó színház tanít. A szórakoztatás mellett fontos, hogy a színház tükröt tartson, persze a befogadókészségtől is függ, hogy átmegy-e ez a tükör effektus. A nézők is különbözőek, mint az olvasók, van, aki vicclapot vesz, más Popper Péter könyvét.

Te milyen típusú szerepet választanál magadnak?

Étkezni is változatosan szeretek. Sajnos az emberek hajlamosak klisékben gondolkodni, ha látunk az utcán egy szemüveges, zakós férfit, aktatáskával kezében, valószínűleg az jut eszünkbe, hogy hivatalban, számítógép mellett ül. Ha színészként mindig ugyanolyan szerepeket kapnék, engem is beskatulyáznának. Az lenne a jó, ha minden évben felléphetnék egy drámában, egy zenés darabban és egy komédiában! A lelkünk és az elménk is ilyen sokrétegű, szeret mindent megtapasztalni. Szeretném megtudni, mire vagyok képes különböző karakterek megformálása során.

Melyik volt a kedvenc szereped az elmúlt két évadban?

Az Ördögöt emelném ki. Selyem Cinka szerepében azt éreztem, hogy magamat játszhatom. Az életem is azokon a vizeken folyt akkoriban, át tudtam adni az érzéseimet. Könnyebbé tette a szerepjátszást, hogy nem kellett azon gondolkoznom, miért így mondja, vagy hogyan kellene? A Tudós nőket is szerettem, Henit alakítva lázadó tini fiatal voltam, nem cukibaba.

A Tűzoltó leszel s katona című darabban

A Tűzoltó leszel s katona című darabban

Neked is van színpadi sztorid?

A Hair egyik előadásában – hogy pozitívat említsek – a hangtechnika megadta magát, kiment a mikroport, elnémult a zene. Nem tehettem mást, szemrebbenés nélkül tovább énekeltem, belcanto, azaz zene nélkül. Szinte fel sem fogtam mi történik, katartikus volt. A nézők talán észre sem vették, hogy véletlenül alakult így.

Kevéske szabadidődet mivel töltöd legszívesebben?

Imádok főzni.

Milyen sűrűn teszed?

Kéthavonta. Hobbi. Ha mindennap főznöm kellene, lehet, hogy azon háziasszonyok sorsára jutnék, akiknek rémálma a „holnapi menü”.  

Vagy rájönnél, ez a te második szakmád.

Simán nyitnék egy éttermecskét, nem nagyot, picikét. Lehet, hogy az elején még én vezetném, én raknám össze és főzném meg a menüt. Talán attól is izgalmas lenne, hogy még rántottából is többféle lenne terítéken. Így aztán lennének vendégek, hogy kipróbálják, mert ilyet még nem ettek, mint nálam.

Van olyan étel, amelynek elkészítésében művész vagy?

Nincs, mert mindig újat készítek. Csak akkor szoktam megismételni, amikor nincs időm és ötletem. Van hat szakácskönyvem, amikor tudom, hogy másnap semmi dolgom, este egy félóra alatt átnyálazom őket, megnézem, hogy mi az, amihez gyomorhangulatom van. Azért is szeretek főzni, mert eddig bárki evett a főztömből, szerette. Ez által megvan az én kis otthoni sikerélményem, ami jót tesz a lelkemnek. Kirándulni is szeretek. Erdélyi vagyok, természetközelben nőttem fel, néha úgy hiányzik, a jó falusi levegő, a föld szaga! Az esőnek, teljesen más szaga van otthon, mint itt. Három hónappal ezelőtt felmentünk Óhutára. Káprázatos volt! Akkor tavaszodott, derült kék volt az ég, olvadt a hó, hallottam az olvadás hangját. Madárcsicsergést. Könnybe lábadt a szemem és akkor jöttem rá, hogy ez az én honvágyam, a természet utáni vágyam. A természetnek is van katartikus tulajdonsága. Ha erdőben járok, hobbim az is, hogy megölelgetem a fákat.

Enikő, mint énekesnő?

Egyetemista koromban füstös kocsmákban képzeltem el magam: színházi próbák után még elmegyek egy ilyen helyre, és fáradtan, de nagy szeretettel éneklek. Lehet, még arra is sor kerül, hogy alakítok egy zenekart! A repertoáromon van annyi dalcsokor, hogy talán egy félórát tudnék énekelni. Remélem, idővel majd gyarapodik és színesedik az a paletta.

A Bál a Savoyban című darabban

A Bál a Savoyban című darabban

Filmezés?

Kipróbálnám szívesen, még nem volt rá lehetőségem. Kapcsolatok kellenek hozzá, de nem nagyon ismerek senkit, és eddig még nem „kopogtam” semmiféle filmes ajtón. Persze kérdés, ha jönne egy megkeresés, össze lehetne-e egyeztetni az itteni színházi munkámmal.

Álmodozni szoktál-e?

Igen.

Tíz év múlva hol tart Nyomtató Enikő az életben?

Tíz év múlva már biztosan lesz gyerekem, boldog kiegyensúlyozott édesanya leszek, mindenféle klisétől mentes. A családalapítás ellenére szakmailag nem felednek el. Továbblépnék a színművészet lépcsőin, talán itt, Nyíregyházán, de lehet, Pesten is játszom majd. Olyan konkrét vágyam, hogy mondjuk szeretném addig eljátszani az Anna Kareninát, nincs. De talán hasznosabb volna, ha lenne, mert akkor bevonzanám. Szeretni és szeretve lenni, boldognak lenni magánéletben és a színházban – ez legyen 10 év múlva!

 

Névjegy:

Sepsiszentgyörgy, 1988. június 9.

2013 Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, diploma

2013 – Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza)

 

Fényképek: Móricz Zsigmond Színház