You Are Here: Home » Fogadó » Zsöllye » Óriási ajándék az élettől, hogy színész vagyok – beszélgetés Horváth Margit színművésznővel

Óriási ajándék az élettől, hogy színész vagyok – beszélgetés Horváth Margit színművésznővel

A Vörös Postakocsi Zsöllye rovata a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozókat mutatja be: a színészeket és azokat, akik nélkül ugyancsak nem lenne előadás: az ügyelőt, a súgót, a színpadmestert és a többieket.

Ezúttal Horváth Margit színművésznőt, akit mindenki csak Huginak becéz, aki anyaszínházának tartja a Móricz Zsigmond Színházat, aki számára fontos a humor, s aki önálló esten gondolkozik. Beszélgettünk még éneklésről, fordulópontokról és katarzisról is.

Dőljön tehát hátra, Kedves Olvasó: a színpadon Horváth Margit! 

 

1.Bál a Savoyban (Vaszkó Bencével)

1. Bál a Savoyban (Vaszkó Bencével)

Békés Megyei Jókai Színház, zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház – színészi pályád három fő állomása.

Igen, e három város társulatának voltam tagja huzamosabb ideig, de meghívottként vagy beugróként játszottam Pécsett, Szegeden és Debrecenben is.

Mi az oka, hogy békéscsabaiként már régóta Nyíregyházán játszol? Hiszen otthonod Békéscsaba közelében van, ott él férjed és leányod – s persze amikor csak tudsz, te is. Ez nyilván okoz néha lelki törést, mégis kitartasz.

Nagyon hosszú szünet után három éve végre megint játszottam Békéscsabán, Karády Katalin szerepét, utána ismét csönd. Azt hiszem, az igazi okot sose fogom megtudni, miért nem kellek ott. Van, amikor nagyon érdekel, de valószínűleg már semmit sem változtatna az életemen, ha megtudnám. Talán a Jóisten nem akarja, vagy egész egyszerűen senki nem lehet saját hazájában próféta. Az is megfordult a fejemben, hogy valakinek csípem a szemét. Voltak, vannak álmatlan éjszakáim emiatt. Ráadásul az ember egy idő után már tudja a helyét, bármennyire kishitű. Voltak lépéseim, hogy – esetleg vendégként -, többet legyek otthon, de közben azt érzem, hogy a nyíregyházi az én anyaszínházam, még ha nem is itt születtem.

Nem véletlenül játszol itt ’99 óta…

Valóban. Ettől a várostól, a nézőktől kaptam annyit, hogy azt érezzem, itt a helyem. Tizennyolc éve vagyok a társulat tagja, ugyanakkor érdekes, ha Békéscsabán végigmegyek az Andrássy úton, még mindig sokan köszönnek rám, s kérdezik: újra itthon vagyok? Pedig nagyon régen jöttem el. Valami csak megragadt bennük abból az időszakból, amit a békéscsabai színpadon eltöltöttem. Ez felemelő érzés!

Te is voltál Csabai Színistúdiós?

Igen. Ott kaptam meg a színész I-et. A békéscsabai színháznak sokat köszönhetek, ha belépek oda, szinte nem kapok levegőt, légszomjam lesz. Mindenhez van közöm, az öltözőhöz, a falakhoz, és nem feltétlenül azért, mert az előadásokon készült fotók, amelyeken én is rajta vagyok, kint vannak a falakon. Az atmoszféra kitörölhetetlen. Ha ott vagyok, erősebben dobban a szívem, olyan nekem Békéscsaba és Nyíregyháza, mint a kettős szerelem.

Hová mégy haza?

Az otthonom Békéscsaba közelében van, de ide is hazajövök. A sors könyvében így volt megírva, de olykor mérhetetlenül fáj. Persze megpróbáltam megideologizálni, hogy a leányom ott jár iskolába, s lehet, hogy nem lenne jó, ha az anyukáját, mint színésznőt ismernék a városban. Így neki mégiscsak civil anyuka vagyok. Nem tudom, milyen színész anyuka gyerekének lenni, s azt hallani lépten-nyomon: művésznő így, művésznő úgy, de szerintem neki nem lenne kedvére.

Mesélj a leányodról!

Szuper csajszi, okos, imádja az állatokat. Ez a legfontosabb. Nagyon szereti a természetességet, semmi mű dolog, még csak 13 éves, de már nagyon átlátja az embereket.

Még nem érintette meg a színház?

Máriapócson évente szerveznek színjátszó tábort, már kétszer vett részt rajta. Először nyögvenyelősen indult, de végül nagyon tetszett neki. Régebben rendszeresen járt szavalóversenyekre, de az éneklés nem érdekelte. Most azt látom, hogy csapong, még változó az érdeklődési köre.

2.Az egérfogó (Széles Zitával

2. Az egérfogó (Széles Zitával)

Nincs elájulva attól, hogy az anyukája színésznő?

Sose dicsér meg, ha megnéz egy szerepben, nem mond semmit, vagy nagyon röviden elintézi. Régebben többször kijelentette: nem szereti, ha sminkelve lát. Ha nem volt rajtam semmi, rögtön mondta: anya, de szép vagy! Közben én úgy éreztem, hogy szét van csúszva az arcom, nem ismerek magamra, s ez annyira gáz. Imádom, tini még!

Ha eléd áll azzal, hogy anya, mégiscsak követni akarlak, színész leszek?

Melléállok, bármit akar! A gyötrelmeiben nagyon-nagyon tudnám segíteni, miként abban is, hogyan vészelje át a pokoljárásokat.

Nem beszélnéd le?

Nem.

Azért, mert jó pálya, vagy azért, mert hagyni akarod, hogy kibontakozzon?

Is-is. Hagyni akarom, mert ez egy jó pálya a gyötrelmeivel együtt. Óriási ajándék az élettől, hogy színész vagyok! Nem játéknak fogom fel, mert ez az életem.  Régebben azt éreztem, furcsa féltékenység van benne. Beszélgettem kollégákkal, barátokkal, s talán megfejtettem: valószínűleg azért, mert a tekintetemben lát valami furcsa boldogságot, olyat, ami csak a színpadon látszik rajtam, és bennem azért nem tudatosul, mert ott, fent, nincs előttem tükör. De a gyerek látja, s talán zavarja őt ez az euforikus állapot, a kis lelkében talán kételyek vannak, nem tudja, hogy az anyja kit, mit, hogy szeret.

Miként kerültél Nyíregyházára?

Szerelmi csalódás ért Békéscsabán, elkívánkoztam, hogy feledni tudjak, így mentem Zalaegerszegre. Onnan néhány évad után el kellett jönnöm, egy évig – fogalmazzunk így – szabadúszóként éltem. Ekkor voltam Evita a Molnár László rendezte musicalben. Az erre az előadásra összeállt társulat zömmel békéscsabai és nyíregyházi színészekből állt, bemutattuk Békéscsabán és Nyíregyházán is. Schlanger Andrásnak és Tasnádi Csabának köszönhetően szerződtem 1999-ben a Móricz Zsigmond Színházhoz.      

Közben férjhez mentél.  

Igen, a párom is békéscsabai. Őstermelő, a gazdasággal foglalkozik. Ki sem mozdul, legfeljebb a gyerek kedvéért. Egy remete. Széles látókörű, korábban bejárta a világot, „életművész” volt.

Nyugodt ember?

Vízöntő, magasról tesz mindenre. Nem idegeskedik túl sokat. Én viszont iszonyatosan indulatos vagyok, szenvedélyes, helyből dobbantok. De ez óriási ajándék ezen a pályán! A „civil” életben, s otthon persze nem feltétlenül…

Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Nyíregyházán hogy érzed magad?

Csodálatosan, bár beledöglök, hogy nem lehetek a családommal, és sok-sok este egyedül fekszem le. Csak a lakásomban meg a színházban érzem magam biztonságban. És a belvárosban. Mert olyan, mintha otthon lennék. Távolabb már elfog a pánik: Úristen, egyedül vagyok, haza akarok menni! Folyamatosan kérdezem magamtól: miért nem lehetek a családommal, vajon milyen anya és feleség vagyok? Ez talán örök dilemma marad.

Könnyen kötsz barátságot?

Általában igen, de mostanában teher minden. Fáradok, érzem, kimerültem. Csesztetnek is a többiek, amiért nem maradok „büfézni” sem. De nem vagyok teljesen remete, a színészházban összejövünk, úgymond színészházi életet élünk pizsama partival, jól elbeszélgetünk.

Milyen nagyobb mérföldköveket, fordulópontokat említenél meg eddigi pályádra visszatekintve?

Most Dollyt játszom (a Hello, Dolly musical címszerepét), ezt mindenképpen. Azt hiszem, mindent felülmúl, az összes eddig játszott zenés szerepemet. Színészileg, hangilag, minden szempontból. Debrecenben már voltam ugyan Dolly, de úgy gondolom, most érzem át igazán a szerep gyönyörűségét, most vagyok korban és magánéletben is ott, ahol ő, most nagyon megtalált ez a szerep. Az a fajta magány, ami a megözvegyült, a boldogságot kereső Dollyt jellemzi, egészen szíven üt. Ő az özvegység miatt érzi magát magányosnak, én azért, mert sokat vagyok távol a férjemtől és a leányomtól. Súlya van a monológokban elmondott mondatainak, s mélyen egyet értek vele: „Mások boldogsága nekem a cél, ami nekik jó, az nekem is.” Ezt érzem én itt, ebben a társulatban, Nyíregyházán ők a családom.

Dolly megformálásához ugyanakkor fontos az összes szerep, amiket korábban eljátszottam, még a picik is. Mindegyik hozzájárult ahhoz, hogy olyan mélységekben tudjak a zenében létezni, ami nem csak felszínes alakítás. A Száz év magány is kiemelkedően fontos darab az életemben. A színészi munkámban, illetve a fejlődésemben nem feltétlen az volt mérvadó, hogy milyen a darab, s mennyire sikeres előadás lett belőle. Maga a szerep a lényeg, amiből mindig rakódott valami rám valami, még akkor is, ha nem volt sikeres. Például a Kabaréban. Kétszer játszottam el, s mind a két előadásról elmondhatom, hogy nem volt kirobbanó siker. Nem tudom az okát, s azóta is fel-felteszem a kérdést magamnak, miért kaptam meg kétszer az élettől?

Kabaré, Víg özvegy, Csárdáskirálynő (aminek címszerepét háromszor játszhattad el), Hair, Képzelt riport, Anconai szerelmesek, Evita, Karády Katalin és Dolly, mind-mind énekes szerep…

Valóban sok ilyen feladattal bíztak már meg – eleinte szubrett, majd primadonna karaktereket alakítottam -, bár nem vagyok olyan képzett hangú, mint akik az Operettszínházból jönnek, vagy sorra-rendre musicalekben énekelnek. Színészileg viszont talán többet hozzá tudok adni, mint akik elsősorban csak énekelnek. De nagyon szeretek énekelni!

Az általad említetteken túl a Mágnás Miska Békéscsabán azért volt nevezetes, mert a megbetegedett kolléganő szerepét (Marcsa, a szobalány) a karból kiemelve bízta rám a rendező, Hegyi Árpád Jutocsa, mondhatom, ő fedezett fel. A montmartre-i ibolyában alakíthattam az első díva szerepet (Ninon), a Nebáncsvirág Zalaegerszegen Bor József rendezésében volt nagy élmény. A Csókos asszonyban Rica-Maca és Katóka szerepét egyaránt eljátszhattam (Verebes István révén Mészáros Árpád Zsolttal Torontóban is felléptünk vele), a Bál a Savoyban nagyoperettben Debrecenben Daisyt, Nyíregyházán La Tangolita-t alakíthattam. Karády Katalin egy egészen más dolog. Róla először azt gondoltuk, hogy a hangszíne nagyon távol áll tőlem, azután kiderült, igenis meg tudom oldani. Képzeld, egyszer csak azt éreztem, hogy komoly közöm van hozzá!

Nagyon sokféle nő bőrébe bújhattam már bele, ha valamiért nagyon hálás vagyok, akkor ezért. Most már nem okoz gyötrődést egy új szerepnél a fogódzó. A SingSingSing kapcsán is felfigyelt a sokszínűségre az egyik riporter, Erdei-Nagy Ibolya, mert egyazon estén énekeltem királynőt, Montague-nét, kurvát, démont és vámpírnőt. Izgalmas feladat volt, s talán kiderült, hogy sokféle arcot, sorsot lehet megmutatni a dalok révén is.

S hogy zenés vagy prózai színész vagyok-e? A választ kissé nehezíti, hogy szinte mindig azt érzem, a zenés műfajt lekezelik, nem tartják egyenrangú a prózaival, még a színházakban sem, pedig igenis egyenértékű tud lenni. Én azt szeretném, ha átéreznék a nézők és a szakmabeliek, hogy dalban is ugyanazt tudom közvetíteni, mint prózában. Én a két világ között lebegek, pedig mindkettő vagyok. Amíg a szakma nem fogadja el egyenrangúnak, addig a nézőben is ott marad a kétkedés: tudok-e, tudunk-e ugyanolyanok lenni mindkét műfajban? A gagyi és a csodálatos minősítés nem az ének és a próza szinonimái, mindkét műfajban lehet gagyi és csodálatos egy darab. A Dolly fogadtatása szerintem azt tükrözi, hogy minőséget képvisel, ezt jelzik az előadás közben felcsattanó tapsok is. Tudja a néző, hogy miben van érték és maradandó gondolat, s mi az, ami „csak” zene és dal.

Ami a prózai szerepeket illeti, ezek legalább olyan fontosak számomra. A Száz év magányt már említettem. A Finitóban egy tenyeres-talpas nőt, Blondinné Valit alakítottam. Imádtam, mert tudtam vele azonosulni, mert olyannak láttam őt, mint amilyen én vagyok, vagy bármelyik hétköznapi ember a környezetemben, aki olykor belefárad a házimunkába. Rengeteget adott nekem ez a szerep, abba a bugyorba is vissza tudok nyúlni, amikor kell. Az Egérfogó (Mrs. Boyle) mindenképpen mérföldkő a pályám során, az Orosz lekvárt is nagyon szerettem, miként a Közelebb! c. darabban Anna szerepét. (Annát a 2005-ben bemutatott filmváltozatban Julia Roberts alakította.) Ugyancsak Anna voltam Márai Kaland c. darabjában, ez szintén ott van a kiemelendő prózai szerepeim között. Most, hogy visszagondolok, érdekes: Shakespeare és Csehov valahogy elkerült engem. Vagy én őket? Vágyom persze ilyenekre, de nincs bennem keserűség, amiért nem találkoztunk össze. De hiszem, hogy a Jóisten megadja nekem, amit kell, figyel, és eddig így akarta… Amúgy az énekes szerepek közül a Chicago két főszerepe került el, de nem panaszként mondom, hiszen kaptam helyettük rengeteg mást.  

4.Orosz lekvár (Pregitzer Fruzsinával)

4. Orosz lekvár (Pregitzer Fruzsinával)

    

A kötelező kérdést neked is felteszem: mi a Móricz Zsigmond Színház feladata, küldetése?

Lélekemelő legyen! Mindegy, hogy humor, dráma vagy zenés darab. A fontos, hogy megérintse a lelket, katarzist adjon. Én egyébként is azt a színházat szeretem, az áll hozzám közel, ahol a humorban is katarzis van, s a drámában is nevetünk a katarzis előtt. Ez a dolgunk, nem az üres blődli. Görbe tükröt kell mutatnunk folyamatosan, fájdalommal, vidámsággal, őrlődéssel, mindennel.

Mi volt a legtraumatikusabb élményed a színpadon?

Mostanában gyakran előfordul, hogy pánik tör rám: el fogom felejteni a szöveget, nem fogom tudni, nem jut eszembe.

Megtörtént már?

Igen. A víz kivert. De mégis, egy furcsa nyugalom száll meg ilyenkor: nyugi, valami úgyis lesz, megnyílik a szám, azaz megoldódik a helyzet, olyan nincs, hogy ne legyen valahogy.

Jön a súgó?

Nincs súgó, csak az első három előadásban. Jön a kolléga, vagy a Jóisten. Ez egy nagy trauma. Az sem volt vicces, amikor a színpadra lépéskor – a régebbi Dollyban – a belépőt követően elestem a lépcsőn. Milyen jó lenne, ha leengednék a függönyt – gondoltam –, de persze erre esélyem sem volt. Valahogy kikeveredtem a kellemetlen szituációból.

A legszebb, legkatartikusabb pillanat?

Egyre többször van! De a kettő – a pánik és a mámor – mintha együtt járna. Most kezdem megérezni, hogy mi a színészet, miről is szól. A pánik az, amikor előrébb van a gondolatom, mint ahol járunk a darabban. Nem tudom magam összeszedni, nem tudok úrrá lenni rajta, nem tudok koncentrált lenni. Amikor meg jön a mámor, akkor tényleg az vagyok, ami a szerep, mégis képes vagyok kívülről látni magam. Hihetetlen!

Mi a mámor? Az érzés, vagy a nézők vastapsa?

Maga a szerep megélése. Ahogy benne vagyok, s azt érzem, milyen jó élni! Ilyenkor a tapsot meg sem hallom.

Izgulsz az előadás előtt?

Rémes, még mindig! Egyre rosszabb.

Egy rutinos színésznő, aki számos szerepet eljátszott, miért izgul?

Soha nem azért, hogy meg tudom-e csinálni, fogok-e tetszeni, át tudom-e úgy élni, ahogy kell. Félek, hogy nem jut eszembe a szöveg. Holott tisztában vagyok vele, hogy tudom.

Téged dívának tartanak?

Nem szoktak így nevezni, de hogy belül mit gondolnak, nem tudom. Szerinted az vagyok?

Szerintem igen!

Lehet, hogy ez csak álszerénység a részemről, de úgy gondolom, ezt a kérdést ne nekem kelljen megválaszolni. Habár a kifejezés talán már nem azt jelenti, mint régen, lehet, hogy kevésbé pozitív, ugyanúgy, mint a sztárság. Ha bárki lehet sztár, akkor én ne legyek. A dívaság is ilyen. Pozitív értelemben viszont valóban elismerés.

5.Égigérő fű (Puskás Tivadarral)

5. Égigérő fű (Puskás Tivadarral)

Impulzív egyéniség vagy. Most is pörögsz, gesztikulálsz…

Igen, így beszélek otthon is, híres vagyok arról, hogy sokat gesztikulálok.

Előfordul, hogy tudatosan használod a színészi eszközöket a civil életben?

Ha olyan a helyzet, érzek egyfajta erőt, pontosan azért, mert színésznő vagyok, és nem hagyom, hogy az illető hülyére vegyen. Ilyenkor robbanok. Milyen érdekes, ott, akkor képviselem magam és az érdekeimet, az sem érdekel, hogy a tanár, a banki tisztviselő vagy bárki más nem szeret. A privát életben nem vagyok kishitű, ott nem tűrök el semmit, ami ellenemre történik. Úgy gondolom, ezt a bátorságot a leányomnak köszönhetem, érte mindent megtennék.

Említetted, hogy nem szeretsz konfrontálódni, mert jobb a béke.

Most már egyre kevésbé vagyok ilyen, és nem is a civil életemre jellemző, ott belemegyek a meccsekbe. A színházban viszont régebben nem mondtam ki dolgokat, s éreztem, ahogy gyűlik bennem a feszültség, ami rossz helyen, rossz időben robbant ki belőlem. Ha nincs egyetértés, az ott marad a levegőben, s hiába teszünk úgy, mintha elmúlt volna, attól az még ott vibrál, én pedig egyszerűen lefagyok. Szeretnék mindig mindenkivel mindent tisztázni. Meg akarok felelni. Ha ellentmondok is meg akarok felelni, aztán meg marcangol a bűntudat. A szeretet nekem nagyon fontos. Most már úgy gondolom, ostobaság azt hinni, hogy azért, mert más véleményen vagyok, félnem kell attól, hogy az illető nem fog szeretni. Én sem így létezek, ha nem értek egyet valakivel, attól még nem utálom.

Miért kell, hogy mindenki szeressen?

Nem tudom. Mert kell. Persze lehet, hogy nem ez a pontos megfogalmazása az érzéseimnek. Nem igazán az kell, hogy szeressenek, inkább nem akarok rossz ember lenni. Ez a nagyon fontos. Mint a becsület és tisztesség. Talán az a baj, hogy amikor valakivel konfliktusom van, arra gondolok, hogy akkor rossz ember vagyok.

Utaltál arra, hogy az elmozdulást a lányodnak köszönhetsz, mert érte bármire képes vagy.

Tényleg a lányom hozta ki belőlem. Iskolai sztori volt, egyszer csak azt éreztem, hogy most bizony anyatigrisként lépnem kell. Nagyon büszke voltam magamra, mert véleményt nyilvánítottam, ami nem egyezett azzal a személyiséggel, aki akkor voltam. Azt hiszem, azóta is jó úton járok, bár még mindig sokat tudok tűrni. De mivel fáradok, ideg- és lelkiállapot kérdése, miként reagálok, akár itt, a színházban is. Ez a pálya a szépségei mellett azért kizsigereli az embert! Elhatározod, hogy nem foglalkozol a nehézségekkel. Aztán bejössz, és a fogadalom elszáll, ugyanúgy foglalkozol mindennel. Azzal is, amihez semmi közöd, de ugyanakkor mégis közöd van, mert a színházon belül történik. Lehet, hogy nem a te bőrödre megy, de valami döbbenetes, hogy mégis mennyire beszippant. 50 éves lettem és már nem bírom. Ne vegyenek úgy, mintha nem lennék, ne verjenek át, mert mindent átlátok, tudom, hogy nem így kell működni dolgoknak. Azt hiszem, elég idős és bölcs vagyok, ahhoz, hogy megengedhessem magamnak a véleménynyilvánítást, elsősorban a jövő generációja miatt.

Szerepálom?

Van, de nem beszélek róla. Ha megkapom, visszatérünk rá.

Egy konkrét szerep, vagy több is van?

Egy. De drága a jogdíja.

Volt már önálló ested?

Még nem. De vágyom rá. Nagyidai Gergővel szeretnék együtt dolgozni!

Mi a realitása a közeljövőben egy önálló estnek?

Nagyon csapongok, de jó lenne nem sokat várni vele.

6.Anconai szerelmesek (Puskás Tivadarral)

6. Anconai szerelmesek (Puskás Tivadarral)

 

Névjegy:

Békéscsaba, 1967. július 16.

1983 – Békés Megyei Jókai Színház

1994 – Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg)

1999 – Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza)

 

Fényképek: Móricz Zsigmond Színház

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top