You Are Here: Home » A Bakon Leső » Egyre pontosabb kifejezések a számadásra és a számonkérésre – Kürti László a csalásról című verseskötetéről

Egyre pontosabb kifejezések a számadásra és a számonkérésre – Kürti László a csalásról című verseskötetéről

kcsal1Ahogy az ember az életút nagyjából feléhez érkezik, rajta áll, hogy kényszerből vagy tudatosan megbékél-e a múlttal. A korral járó nyereség nem kevesebb, mint egyre pontosabb kifejezések a számadásra és a számonkérésre. A teherletétel folyamatát feldolgozó versek sokfelé ágaznak, hitvesről, életfilozófiákról, és végső soron az anya-figurához kanyarodnak vissza. A korábbi szövegekre jellemző folytonos önvizsgálat és reflexió, test-tematika, visszafogottság ezt a kötetet is meghatározzák.

A kötet elején az olvasó kissé feszeng, bár kíváncsiságot ébreszt benne a kezdeti vojőrködés, amelybe kerül. Nem kellene inkább másfelé néznünk? Itt még nem világos, kinek szól a szatirikus kötetnyitó szöveg: „nagy karriert csinálhatnék veled”, „ragyogó sikert a rajongásaidból”, „luxus/kurvaéletet”? Nem értjük pontosan  a versbéli beszélő kirohanásainak okát, ezért mi magunk is pirulunk és érezzük magunkon is a számonkérést. A „köztes életünk közélet” sorában rögtön megtörténik az olvasó beléptetése. De a kérdés még sokáig ott lebeg a versszakok fölött: megszégyenítés vagy inkább szégyenkezés van készülőben, esetleg a megtörtség diadala, szavakkal számon kérve a másikat? Meglátjuk, hiszen a költő az orrunk előtt keresi az odaillő kifejezéseket, míg az egész köteten átívelő narratív távolságtartás lenyűgöző eszköze van birtokában.

Az első ciklus ötödik verséig sorra ledőlnek a szeretet és a szerelem bálványai. Ez a folyamat már önmagában érdekes: belelátunk egy életbe, ami kínos kérdéseket hoz felszínre. Valami készül, hiszen gyűlik az anyag, és a masszív ütésekre formálódik. A telefontéma című versben a költő először a hallgatás pózát jelöli ki a maga számára („eldöntöttem: ma mindent csak mesélek, /ha számon kérnél: végighallgatom”), mégsem merül el a hallgatás passzivitásában, hanem továbbra is aktív beszélő-cselekvő marad. Motivációja egyre inkább a megértés vágya, hogy maga is befogadóvá váljon, az olvasót pedig időbeli mélységbe meríti. A kisbetűvel kezdődő sorok, a kisszámú központozás lehetővé teszi, hogy a versszövegek egyetlen nagyobb esemény regisztrációjává álljanak össze. A narratív távolság bizonyos szakaszokon csökken, a sértettség kezdeti állapota megváltozik, a vallomások játékos jellege felerősödik. „ki hű, magát az másban megteremti,/és nem sértett, kötődik, úgy vagány” (mint egy kobold).

A szatirikus észleléssel óhatatlanul együtt jár a provokáció, amely a telihold című versben érhető utol. A kötet elején megütött lázadás hangja sebet üt a család szövetén. Ám a láng és az izgalom, amit felébresztett az olvasóban, ezután villámgyorsan kialszik. Nincs, ami táplálja, mert a következő versek inkább a költői játékosságot, mint a vallomásos őszinteséget erősítik. Holott várnánk a kendőzetlen őszinteséget, a frivol és vérre menően játékos hangolás folytatását. Egyszerre ígérték meg ugyanis nekünk a hallgatást, együtt a dolgok kendőzetlen kimondásával, izgalmasan elbeszélt magánéleti tematikát várunk, dísztelenséget, dehonesztálást.

A folytatásban a drótszívtől kezdődően, úgy érezhetjük, egy kis csalás történik az elbeszélő részéről. A felvetett  témák kidolgozatlanok maradnak, gyakran a verszárlat sem elég erős, hogy a hangulaton még csavarjon egyet. Minden emberi kapcsolatnak van illata és penetráns bűze is, ha kifordítják, és belülről kezdik feltárni – vajon mi akadályozhatta a költőt, hogy rátermettségét továbbra is maradéktalanul kibontakoztassa? Mert a nincs nyelv záró sora („blúzgombjai: kavicsok a számban”, ami persze jelölheti a megszólalás váratlan nehézségét), illetve a drótszív egésze megbontja és felemészti a kötet elején megütött haragvó, marcangoló hangnemet.

A ciklus további részében a költői beszéd vallomásos őszintesége inkább játékos (láthatatlan, atlantisz, maghasadás). Mintha a beszélő még utoljára kibúvót keresne, mielőtt egy nagyobb témába belevágna. A tavaszi áradattól kezdődően az élet dolgait találjuk a számbavétel igényével, a középkorúvá válás útvesztőjét (ez visszatérő témája), amely lassú sodrást eredményez a kötetben, magánéleti lehangoltságot, némi kilátástalansággal. A sorok azt sejtetik, hogy a cél az önreflexiós hatás elérése, egyfajta „bemelegítés” egy nagyobb témával való szembenézés előtt.

A készülődés-ben minden előzmény nélkül (hacsak a születésnapjára néhány utalását nem vesszük annak, de ez a szöveg érezhetően egy másik személyről szól) emeli a tétet. „tengervíz mossa az ember lábát ilyen jól eső gondossággal” – ahogy a súlyos beteg feleség próbál meg gondoskodni a férfiről, ellátja tanácsokkal, számolva a meg nem gyógyulás esélyével. A rézcsavar témája már visszautal a teliholdhoz, amely a kötet legjobb, hangnemében és képeiben a legegységesebb verse, ám a „dacos, sértett kisfiúból” már „megtört, bocsánatos férfi lett”, akkor is, ha vélt igazát megtartja magának, és egyre kevésbé érez kísértést arra, hogy a lázadásban találja meg az önkifejezés módját.

 

Itt érkezünk el a címadó vershez, a csalásról végre annyira erős és penetráns, mint a kötetkezdő ígéret, így megérdemelné legalább a nagybetűvel írott névelőt. Ismét feltűnik a kötött pulóver motívuma (ahogy korábban a teliholdban és a lassú észjárásban is), mint a családi szégyen jelképe, a szülő saját lelki válsága okán megvert gyermek vérének felitatására szolgál és az asszony kötényének egy változata, amely eltakarja a család valódi nehézségeit.

 Itt az olvasó megtorpan. Tehát arról a csalásról van szó (vagy arról is szó van), amikor a megalázott fiúgyermek felnőtté válik és „más nőkkel” csalja az anyját („pedig a fiúk az anyjuktól öröklik a vágyakat,/ így a bűnöket is. az apjuktól csak áldozatkészséget,/ szentimentalizmust és valami néma, borongó hűséget”). A fiú ezzel megbontja az eredendően rossz családdinamikát, de még vissza-visszanéz. Felidézi azokat a szituációkat, amikor verést kapott, csak mert anyja boldogtalan volt és ebből kifolyólag indulatos, a fiú egyetlen „bűne” pedig nemében rejlett („olyan vagy, mint az apád!”). Ezek az elhallgatások formálták identitását a gyermekkor szakaszában. Ebből a versből már a megbocsátás hangja szól („tudtam, hogy igaza van, ezért soha nem ütöttem vissza”), ti. sem a generációs és magánéleti problémáktól szenvedő anya, sem a neki születő fiú nem tehetett mást, mint ami a helyzetéből, státuszából fakadt. Itt válik érthetővé a kötet első ciklusának címe, az erózió, ahogy a fájdalom egyre lejjebb helyezi az önreflexiót, és így jutunk el a mélyebben fekvő, az elbeszélő múltjában rejtező fájdalom valódi okáig. Ahogy ez a felszínre kerül, a hangnem ismét oldódik, játékosabb, könnyedebb lesz és magával hozza a narratív távolság csökkenését. A ciklust lezáró versekben konkretizálódik a kitaszítottság oka („aki megsérti a szent tabukat, azt kirekeszti tágassá szűkült/környezete” – falubolondja), úgy tűnik, a család fekete bárányának szerepe a férfilétre is kihatással van, itt visszautalhatunk az első rész provokatív hangvételű szövegeire. Ám nincs beleállás ebbe a szerepbe, hiszen „nemcsak a közönyt írja felül a fájdalom,/ de a fájdalmakat is az egymásra csodálkozás.” (magasabb inger)

Egymásra csodálkozás – ezzel a kifejezéssel megyünk tovább. A második ciklus az apajegyek címet viseli. Az apa személyére vonatkozóan korábban történt utalás („pedig a fiúk az anyjuktól öröklik a vágyakat,/ így a bűnöket is, az apjuktól csak áldozatkészséget,/szentimentalizmust és valami néma, borongó hűséget.” – a csalásról). Azt várhatjuk, hogy az apa valamiféle ellenpont lesz, így a bántalmazó anya képe után talán ő a csöndes vigasztalás. A cikluskezdő vers már vibráló, ideges hangulatot hoz magával, bár még nem egyértelmű, kit tesz meg alanyának: „ott folytatlak, a legelején, ahol kettétörtelek” (fésű helyett). Ám a második verset olvasva teljesül az előzetes várakozás, az apajegyek egyike a csendes békülékenység és a diplomatikusság lehet. A vibrálás nem hagy alább, de a szövegek megértővé, magyarázóvá lesznek, és bár tovább sejtetnek kényes témákat, a beszélő úgy méri be a narratív távolságot, hogy a közelítés eszközévé váljon. A második ciklus címadója lesz olyan erős szöveg, mint a csalásról.

„− ha nem figyelsz, /gyermekeddé válnak a szüleid –”

„nincs értelme rendet tenni/ a generációk között”

Ezekből a sorokból a felnőtt szerepében helytálló, problémákkal megbirkózó beszélő néz az olvasóra, akiben ott a kérdőjel, hogy feloldódik-e a hátralevő részben a kötet középső szövegeire jellemző idegesség, kapkodás, és marad-e ellenpontnak a csendes diplomatikusság, a megértés vagy létrejön egy még robbanékonyabb elegy?  Ez utóbbira is van esély: „mégis félő, kipofázok mindent,/ hogy bármit kipofázhatok” (anyám az irodalom áldozata).

A teliholdban felvetett „kitagadtak cigányszerelmes versemért” tematikáját a cigányszerelem című vers folytatja. Az olvasó várja, hogy feltáruljon előtte az elhallgatott múlt egy szelete, amiért a fiút kitagadták a családból, bár nyilvánvalóan átvitt értelemben, inkább a kibeszélés aktusa miatt, ahogy azt korábban, több helyütt leírta. Egy örök kamasz gyöngéd-dühös lázadása árad az említett telihold szövegéből, sosem a harag, sokkal inkább a számvetés igényével, hiszen a származás ugyanúgy az örökséghez tartozik, mint a kézzelfogható tárgyak, és ő büszke erre. A versben már szó sincs a legidősebb fiát ütlegelő asszonyról, hiszen előkerül egy másik aspektus, „anyám engem még bátran mert/ szeretni, szabálytalanul, zsarnokin és mindenestül”, és a vallomásos jellegből érezzük, ahogy a kép az apró részletekből összeáll és a kimondás aktusa teltebbé teszi a színeket, megfoghatóbbá a szereplőket, érthetőbbé motivációjukat. „engem anyám kitüntetett/ a távolságával. úgy ragaszkodik, hogy elfordul tőlem./ úgy követel, hogy eldobni mer. ha egyszer lesz elég bátorságom,/ és nem kések el, felmegyek hozzá látogatóba” így szól a verszárlat, tisztán, már cinizmus és keserűség nélkül.

A trauma kibeszélését a hétköznapi apró-nagyobb bosszúságok tablói követik, ismét rövidebb és játékosabb szövegek, amelyek kicsomagolják a szavakból eredeti értelmüket, hogy többel és személyesebbel töltsék meg. A családi ereklyék közszemlére tételét követően a beszélő saját testén is megszámlálja azokat a helyeket, ahol az idő nyomot hagyott, az oidipusz királyságom és a magasles soraiban a másik testét is változatlanul gyöngéden szemléli, szakrális tisztelettel, amely elfogadja az idő mindenhatóságát, hiszen az idő segített abban is, hogy fájdalmát, kétségeit az emlékezésben feloldja.

A harmadik, kötetzáró ciklust (másképpen részeg) a lassú ereszkedés szándékával kezdhetjük olvasni, hiszen jártunk már katartikus mélypontokon és szentségtörő magasságokban, ahonnan a rálátás már nem lehetett volna fájdalmasabb és felemelőbb. Ezt a részt a beszélő egyrészt az elmúlás vizsgálatának szenteli, ahonnan ugyanúgy előkerülnek töredékes, gyerekkori emlékek („négyéves korból/alig maradhat meg valami a realitásoknak” – a belvízről), ahogyan asszociatív képzettársítások a mulandó szerelem legszebb időszakából. A ciklus visszatérő motívuma a víz, amely a túláradó, foltokban sokáig megmaradó, csordogáló, beszüremkedő érzéseknek felel meg. Árad a különbözőség vágya, megtörténik a múlt és a rokonok káros hatásainak levetkőzése, két lépés előre, egy hátra, előre a felnőttkorba, miután a gyermek-és ifjúkorral való szembenézés már nem jelenthet gátat. „egy egész életre/elveszíteni végre vonító nyomorát, égető viszketését/ a felelősségnek, bűntudatnak, hullamerev emlékeimnek.” (szeretteidről csak érzékletesen). Érezhető a töredezettség, amelynek remek dupla szimbóluma az első ciklusban elkezdett feltűnés nélkül című vers, amelynek folytatását a harmadik ciklusban olvashatjuk, és, mint egy keret, a beszélő személyiségének visszavonhatatlan megváltozását tükrözi. A végére marad egy nagy összegzés, a ciklus címadója, ahol tréfa és komolyság szétválaszthatatlanul felolvad a gazdagon áradó költői nyelvben: „azt mondják rólam: iszik és szélhámos. egy-két bolond,/ mint sziveri jános,/ tudhatja rólam, másképpen vagyok részeg.”

Kürti László: a csalásról, Pesti Kalligram, 2017., 2000 Ft.

 

 

 

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top