You Are Here: Home » Fogadó » Zsöllye » A színházat kivéve semmiben nem vagyok fanatikus — beszélgetés Tóth Zolka színművésszel

A színházat kivéve semmiben nem vagyok fanatikus — beszélgetés Tóth Zolka színművésszel

A Vörös Postakocsi Zsöllye rovata a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozókat mutatja be: a színészeket és azokat, akik nélkül ugyancsak nem lenne előadás: az ügyelőt, a súgót, a színpadmestert és a többieket.

Ezúttal Tóth Zolka színművészt, aki 24 esztendeje kötődik a Móricz Zsigmond Színházhoz, aki volt Majomkirály, hulla és Liliom, aki szívesen játszik gyerekdarabokban, s aki természetesen mindig megnézi azt az előadást, amelyben párja, Széles Zita színművésznő játszik. Missziónak tekintette a Bohócdoktorként eltöltött éveket, nagyon szereti az operettet, szabadidejének nagy részét leánya, Csenge tölti ki. 

Dőljön tehát hátra, Kedves Olvasó: a színpadon Tóth Zolka! 

A Tündér Lalában (Jenei Judittal)

 

Ha nem is 32 neved volt, mint egykoron Ságvári Endrének, azért hármat találtam. Ki vagy Te: Tóth Zoltán László, Tóth Zoltán vagy Tóth Zolka? Esetleg egy negyedik?

Mindhárom egyszerre. Eleinte a Tóth Zoltán nevet használtam, ez szerepelt a színlapokon. Az ezredforduló környékén – talán kétezerben – felhívott a művészeti titkárunk, hogy „Zolika nagy baj van, csak te tudsz ezen segíteni.” Kiderült, hogy Budapesten is van egy Tóth Zoltán nevezetű színész, és zavaró a műsorfüzetekben a névazonosság. Miután én voltam a fiatalabb – úgy életkorban, mint a pályán eltöltött éveket tekintve -, nekem kellett nevet változtatni. Tóth Zoltán László keresztapám, Kameniczky László után lettem, aki ugyancsak a Móricz Zsigmond Színház színművésze. Úgy két évvel ezelőtt mondta Zita, hogy Zolkaként ismer mindenki, a Tóth Zoltán László pedig túl hivatalos, miért nem leszek inkább Tóth Zolka? Hát így lettem. Zita nevezett el Zolkának, amikor összeismerkedtünk 15 évvel ezelőtt, azóta tulajdonképpen mindenki így nevez.

Hogy kerül valaki a Sipkay Barna szakközépiskolából a Móricz Zsigmond Színházba? Kalandosan?

Nincs ebben olyan nagy kaland. Keresztapám amatőr színjátszó volt a Bessenyei Színkörben, amit a színház régi gondnoka, Szántó Sándor vezetett. Ahogy befejeztem az általános iskolát, én is elkezdtem odajárni. Három-négy évvel később, amikor Verebes István lett a színházigazgató, az első bemutatója – és első rendezése is egyben -, az Othello volt, melybe statisztákat keresett. Szántó Sanyi az egyik Bessenyei Színkörös próbán kihirdette, hogy aki akar, jelentkezzen. Eljöttünk páran, majd itt maradtunk. Verebes ’94-ben indított egy stúdiót, ahová elég sokan felvételiztünk. Felvettek. A ’94-95-ös évadban a tanulás mellett gyakran statisztáltunk, így a próbák és előadások során „élesben” tanultuk meg a szakmát. Néztük a nagyokat, hogyan kell ezt csinálni. Megyeri Zoltán volt a tanárunk. Öten indultunk, három lány, két fiú, majd ketten maradtunk Mészáros Árpival. Az egyik lány férjhez ment, a másik inkább a Kossuth Lajos Tudományegyetemet választotta, mert oda is felvették, a harmadik pedig Csoma Judit osztályát választotta.

Csoda és Kósza

Korán kezdődött a színészi pályád.  

Korán, 18-19 évesen, bár a színpad már 14-15 éves koromtól az életem része. Az általános iskolában is szívesen vettem részt a különböző irodalmi műsorokban, noha szavaló- és prózamondó versenyekre nem jártam. De mindig szívesen vettem, ha beválogattak valamelyik műsorba, ahol lehetett egy kicsit szerepelni. Szóval stúdióztam, de elég linkóci voltam, szerintem Verebes kedvelt, amivel vissza is éltem, végül kerek-perec kirúgott. Elmondta, hogy amíg ő az igazgató, én nem fogok itt labdába rúgni, legfeljebb apróbb szerepeim lesznek, vagy még az sem. Még egy évadot lehúztam, nagyon keserű szájízzel, majd elmentem, csináltam mindenfélét.

Ez volt a ’96/97-es, illetve a ’97/98-as évad, amikor egyetlen szerepben sem láttalak a színház honlapján?

Igen, bár ’97-ben visszajöttem statisztálni, például a Mágnás Miskában és a Ványa bácsiban. Közben musical színházat is csináltunk Molnár Laciékkal, tehát nem voltam munka nélkül. Aztán, amikor Tasnádi Csaba megkapta az igazgatói posztot, ’99 augusztusában felhívtak telefonon, hogy volna-e kedvem gyerekdarabban részt venni. Boldogan mondtam igent.

Leánder és Lenszirom, Árgyélus, Süsü a sárkány, Dzsungel könyve, Csoda és Kósza, Tündér Lala és mások: úgy láttam, évadról-évadra sok gyermek és ifjúsági előadás részese voltál. Szeretted, szereted a gyerekdarabokat?

Nagyon szeretem, az ember ott igazán elengedheti a ripacs vérét. Sajnos hajlamos vagyok erre, de itt úgy érzem, belefér, a kicsiknek tetszik. Sokat foglalkoztam gyerekekkel, Bohócdoktor voltam 8 évig, tavaly márciusig, bőven van tehát tapasztalatom. Gyakran segítek a rendezőknek, mire érdemes figyelni, hogy úgy süljön el egy-egy jelenet, mint ahogy szeretnék. Ez a korosztály a legkritikusabb közönség, egy gyerek, ha unatkozik az előadáson, elkezd beszélni, matatni, minden mással foglalkozni. Visszahozni a figyelmét már sokkal nehezebb, ezért az elején kell megfogni, és utána nem elengedni.

Zseniális képeket láttam rólad a Tündér Lalából, erős figurának látszol a fotókon.

A gonosz varázsló, Aterpater abszolút negatív főhős, de ilyen szereplőt mindig jó játszani, kicsiknek szóló darabban különösen. Imádok incselkedni a gyerekekkel. Volt olyan előadás, hogy szétüvöltöttek. Nem jutottam szóhoz!

Ilyenkor a színész mit csinál?

Nem divat leszólni a gyerekhez, ha nem az a koncepciója az előadásnak. Itt éreztem, hogy nincs más megoldás, mint kommunikálni velük, mert különben ahányszor színre lépek, szét fogják üvölteni a jelenetemet. Leszóltam nekik: elmondhatom? Nemleges kiabálás volt a válasz. De akkor is elmondom – feleltem. Rövidre zártam azzal, hogy kinéztem rájuk, reagáltak, hogy jó vagy nem jó. És mentünk tovább. Onnantól már tiszteletben tartották, hogy amit én megmondok, az úgy lesz. Akár tetszik nekik, akár nem.

Függöny fel! (Éry-Kovács Zsannával)

Ez az a helyzet, amikor rögtönöznie kell a színésznek.

A Bohócdoktorként eltöltött időszakom nyolc év improvizáció volt. Ott nincs mese, minden egyes entrée a kórteremben egy új improvizáció.

Bohócdoktornak lenni mit jelentett számodra?

Egyfajta küldetést, lelki gyógyítást, kis mosolyt csalni az arcukra, hogy nevessenek, mert a nevetés gyógyít. Nyíregyházán kevésbé súlyos betegek voltak, bár a kislétai kislány esete nagyon megrázó volt, ő az, akit álmában fejbelőttek sörétes puskával, de megmentették. Amikor bementünk az intenzív osztályra, kijött a nővér, hogy most nem alkalmas. El volt paravánozva a kórterem, az életéért küzdöttek, ott állt egy rendőr is. De egy hét múlva már ő kérte, hogy menjünk be.

Miskolcra járni azért volt kegyetlenül nehéz, mert ott nagyon beteg gyerekekkel találkoztunk az onkológián. Óriási kihívás felvidítani őket. Ha az embert magával ragadja, amit lát, kiesik a szerepéből, s akkor nem tudja elvégezni a feladatát: azaz vidámságot csempészni az életükbe.

A színházunkat illetően ott tartottunk, hogy jött Tasnádi Csaba, és elkezdtél gyerekdarabokban játszani.

Főleg azokban, de beletett ő mindenbe, amibe lehetett. Tulajdonképpen újra kezdtem a szakmát, az előadásokon tanultam meg, mint annak idején stúdiósként.

A felnőtt előadások repertoárja is széles:Vérnász, Oidipusz, Őrült nők ketrece, Csókos asszony, Idősutazás, Függöny fel!,stb. Van kedvenc műfajod?

Az operett. Például a Csókos asszony és a Csárdáskirálynő. Életem legnagyobb sikerének az Őrült nők ketrecét és a Csárdáskirálynőt tartom, ezekben éreztem leginkább a közönségsikert, ez számomra a legfontosabb. A Liliomot is nagyon szerettem.

Az Őrült nők ketrece nagyon fura próbafolyamat volt. Életem első olyan szerepe Jakob, a szobalány, amelyben férfi testbe született nőt kellett játszanom. Nagyon sokat kínlódtam vele. Már mindent tudtam a szerepről, de még valahogy mindig nem volt meg a figura. Jött a főpróbás hét terhe, a jelmezes összpróba, és még mindig semmi közöm nem volt Jakobhoz. Horváth Lackó, a főszereplő a kedd délelőtti borzasztó próba után odaintett magához, s azt mondta: „Te tudod hullámoztatni a hasadat. Mi lenne, ha amikor kijössz az első megjelenésedkor, és elhúzzák előtted a falat, az lenne az első számod, hogy hullámzik a hasad?” Azt feleltem, bármit kipróbálok, mert ebben a szerepben megbukni, az borzasztó, azt nem lehet. Az esti próbán már Lackó ötlete szerint léptem színpadra, ez tett rá a vágányra, teljesen megtaláltam a figurát, és onnantól taroltam. Ennyi kellett csupán, egy ötlet, magam sem hittem.

Idősutazás

Általában megküzdesz a szerepformálással, vagy gyorsan rá tudsz hangolódni?

Változó, de alapvetően nekem jó karakter érzékem van. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy rendező azt mondja, hogy nem, Zolka, nem ezt kell csinálnod, hanem mást. Valahogy már olvasva is érzem a szagát. Az ilyen típusú nehézség, mint amiről beszéltem, ritka. Bár egy extrém szerep volt, négy hét kőkemény szenvedéssel, hogy mit kezdjek vele. A lényeg, hogy végül jól sikerült, hujjogtak, tapsoltak a nézők, szinte szétverték a házat.

Veled könnyű dolga van a rendezőnek?

Nem gondolnám, hogy nehéz eset vagyok. Szerintem kedvelnek a rendezők, vannak, akik kifejezetten kérnek. Szóval abszolút partner vagyok, nem akadékoskodó és szőrszálhasogató. A gyerekdarab az, amiben nem szoktam engedni. Minden darabban szeretek ötletelni, általában szívesen veszik. Főleg a humor irányába közelítek, ahhoz tudok inkább hozzászólni.

Te is vallod, hogy a drámába bele kell vinni a humort?

Mindenképpen Az a jó, amikor egyszerre sír és nevet a néző, az már katarzis.

Emlékezetes, érdekes sztorik?

Előfordult, hogy megállt a színpad a bakim miatt. A Család ellen nincs orvosság című darabban volt egy olyan kifejezés, hogy KKM, azaz kórházba szállítás közben meghalt. Tudjuk, hogy minden bohózat félreértéseken alapul: itt is jellemző a hazugságok tömkelege, például az új feleség elől el kell titkolni, hogy a férjnek már van egy 18 éves fia. Az egyik hazugságon rajtakapom, tágra nyílt szemmel rákérdezek, hogy én azt hittem KMK volt. (régen a Közveszélyes MunkaKerülő rövidítése – a szerk.). Rögtön észrevettem, s mint egy nyeretlen kétéves kijavítottam. A partnerem kérdezte, miért javítottam ki, észre se vették volna. De onnantól kezdve folyt a könnye, nem tudta folytatni a szerepét. Én hátramentem az ablakhoz, kinéztem – nekem ennyi volt a szövegem, folytassátok… Amúgy Gosztola Adél volt az a nagyon jó kolléga, akire – ha menteni kellett a helyzetet -, maximálisan lehetett számítani, mindig gyorsan feltalálta magát.

Más. Stúdiós időszakunkban egy megkoreografált terítés is az előadás része volt, mindenki tartott valamit a kezében. Mire az asztalnál helyet foglaló színészek megérkeztek, addigra előttük volt a terített asztal a székekkel, nekik már csak le kellett ülni. Gyuris Tibivel egy hatalmas ebédlőasztalt vittünk be, előttünk mentek a lányok, Kövér Jucikánál például nagy kancsó víz volt egy tálon, harapnivalóval, ropival, mogyoróval. Elhúzható ajtón kellett bemennünk, megkoreografálva zenére, minden szépen kiszámolva, volt egy lépcsőfok is. Igen ám, de az egyik alkalommal, amikor Jucika elindult, hasra vágódott, mint egy gyalogbéka. A kancsó víz kiömlött, a sós-ropogós szanaszét repült, Juci úgy röhögött, hogy nem bírt felállni. Gyuris Tibi közben tolta rám hátulról az asztalt, hogy menjek már. Nem tudok – feleltem – Juci itt fekszik elterülve. Próbáltam valahogy áthámozni magam, hogy agyon ne tapossam. Természetesen romba dőlt a terítés, mindenki sírt a röhögéstől, a színészek is.

Egyes műveknél a színdarabon belül is több szereplőt alakíttok. Nem kevered össze, hogy az adott jelenetben épp ki vagy?

Még sosem fordult elő. Az, hogy egy darabon belül több karaktert játszik az ember, hálás dolog tud lenni, bár pont ezért macerás is.

A próbán ott a súgó, ez könnyebbség.

Igen. A szöveg elfelejtésének réme nagy rettegés minden színész számára. Szerintem nem volt túl jó ötlet – bár gondolom, anyagi okokból született -, hogy a súgó csak az első három előadáson van jelen, a többin nem. Nem színészbarát és én kicsit szakmaiatlannak is tartom. Egy színésznek nem a harmadik előadáson jön le a roló, hanem a tizenakárhányadikon. Akkor már hiába nézek kifelé, csak hűlt helyét látom a súgónak. Jártam már úgy, hogy a kollégák segítettek ki, borzasztó rossz érzés volt. Nagyon lényeges, hogy pontos végszót adjunk. Megesett, hogy összeakadt a nyelvem, összekavartam a szavakat – a száj beszél, az agy meg lemarad -, magam sem fogtam fel, hogy mit mondtam. Talán a tartalmát, de nem a pontos szövegemet.

Következik a kérdés, amit mindenkinek fölteszek: szerinted mi a Móricz Zsigmond Színház feladata?

Mindenképpen az, hogy a közönséget maximálisan kiszolgálja. A mi hűséges közönségünket, akik soha nem hagytak bennünket cserben, még nehéz időkben sem, és a nem túl jól sikerült előadások után sem. De hozzáteszem, több feladata is van színházunknak: nevelni, tanítani a fiatalokat szép dolgokra.

Dollárpapa

Nehéz?

Egyre inkább. Igazából első alkalommal nehéz őket behozni, de ha olyan élményt kapnak, ami megérinti őket, együtt tudnak érezni vele, magukra ismernek benne, vagy ad valami impulzust nekik, akkor már szívesen jönnek. Gyakran észrevettem, hogy a színházról, az adott darabról szóló beszélgetéseken ott van az is, aki nem látta az előadást, érdeklődve figyeli a többieket, de mivel ő távolmaradt, a beszélgetésekhez nem tud hozzászólni. De legközelebb talán ő is eljön, mert a többiek másnap arról beszélnek, hogy mit láttak, milyen klassz volt a színházban. Egymást is motiválják, piszkálják, hogy: gyere!

Vajon ha már személyesen ismerik egyik-másik színészt, akkor motiváltabbak a színházlátogatásra?

Valószínűleg. A fiatalság, mint közönség bevonása nagyon fontos, de sajnos az is súlyos probléma, hogy a nehéz helyzetben lévőket szinte lehetetlen behozni a színházba, a távolság és anyagi okok miatt.

Mit értesz a közönség kiszolgálása alatt?

Ez az egyetlen színház Szabolcs-Szatmár-Beregben, ezért itt a musicaltől az operettig, a tragédiától a bohózatig mindenfélét kell játszani. Sok néző vélekedik úgy, hogy rengeteg nyűg van az életében, így ha beül a színházba, azt várja, hogy varázsolják el. Szerintem azonban a Három nővérrel vagy az Alhangyával is ki lehet kapcsolódni. Nem feltétlenül a kommersz szórakoztatás a színház célja, főleg ha az az egyetlen a megyében. Minél szélesebb palettán minél változatosabb műsor, ez a feladatunk. Lehet, hogy a bohózatra kétszer annyi néző jön be, mint a tragédiára, de élményt kell adnunk mindkét műfaj kedvelőinek. A közönség maximális kiszolgálása azt is jelenti, hogy ki-ki láthassa, ami érdekli: a Képzelt riportot, a Függöny fel!-t vagy éppen a Sirályt. Van, aki kifejezetten a nagyszínpadon előadott darabokra kíváncsi, más a kísérletezős, kamarás előadásra. Aki igazán színházba járó és érdekli a színház, az a kamarába is eljön. Egy régebbi eset jut eszembe: egy hölgy a Liliom kapcsán kérdezte, hogy mit játszok, mikor, hol lesz? Amikor mondtam, hogy a Kamarában, azt felelte, hogy oda ő nem jár…

Mint említettem, van egy réteg, amelyik nagyon hiányzik a színházból, a középiskolások! Még több ifjúsági darabot kellene játszanunk.

Váltsunk témát! Család?

A lányom, Csenge gyönyörű, okos, jól tanul. A Kodályba jár, gitározik. Zitával folyamatosan énekelnek.

Hogy bírod?

Néha már kinn van az idegvégződésem, de Zita leint: ne szólj rá! De így szép az élet, ha zajlik. Néha tipikus olasz család vagyunk. Olykor csak látom a meccset, de nem hallom, mert úgy énekelnek.

Előny vagy hátrány, ha valakinek a párja is színész?

Szerintem párja válogatja, én abszolút nem gondolnám hátránynak. A másik pontosan tudja, hogy mivel jár a színészlét. Az egy kicsit macerás, hogy a nap 24 órájában össze vagyunk zárva, a férfiak nehezebben viselik ezt. Én nagyon sokat tanultam Zitától, kifejezetten szeretek vele dolgozni, de sajnos ritkán szereplünk együtt és még ritkábban vagyunk egymás partnerei. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a 15 év alatt hányszor fordult ez elő. Az is tény, hogy nemcsak itt dolgozunk, hanem otthon is. Át tudjuk beszélni, ki tudjuk vesézni, mi volt jó, mit kellene másként. Egymást segítjük.

Mindig megnézitek egymást?

Persze, ez egyértelmű. Én kevésbé vagyok izgulós, mint ő. Ő nagyon izgul az én premierem előtt a nézőtéren. Ilyen típus.

Vajon miért alakult úgy, hogy ritkán találkoztok a színpadon? Nem figyeltek fel a lehetőségre a rendezők?

Utoljára a Fekete Péterben, 2013-ban volt közös jelenetünk, nagyon szerettük. Egy pici, 2-3 perces jelenet volt, hallatszott a közönség reakcióján, hogy imádják. Ráadásul a szerepünk szerint ő nagyon szimpatizált volna velem, de én nem. Elvált vénlányt játszott, aki próbált engem elcsábítani, de engem teljesen hidegen hagyott. A közönség jót derült. Attól volt kellemes zamata ennek, mert sokan tudták, hogy mi együtt élünk. Én kihasználnám a lehetőséget a színház helyében! Azt nem mondom, hogy be vagyunk skatulyázva, mert így nem igaz, bár Zitát előszeretettel válogatják be komolyabb, fajsúlyosabb darabokba, engem inkább könnyedebb, zenés, vígjátékokba. Pedig ő is szeretné a vígjátékot, Zitánál vígjátékibb színésznő kevés van. Édesanyjára ütött, neki is fülig ért a szája. Ilyen a lányunk, Csenge is, mindig mosolyog.

Foci. Űzöd is, vagy csak nézed?

Volt időszak, amikor minden hétfőn összejártunk a haverokkal, de Tasnádi Csaba nem engedte, mert attól félt, baleset ér.

Valami helyette?

Biciklizek, de nem sokat. Versenyszerűen soha, semmit. Churchill hitvallását vallom én is: no sport!

Nagyon bánod, hogy a Reál Madrid lett a spanyol bajnok?

Bár a Barcelonának drukkolok, nem roppantam össze. Az EB-n mondjuk 50 meccsből megnéztem tizenkettőt, meg a magyarokat. A Forma 1-et szívesen követem a tévé előtt is. De a színházat kivéve semmiben nem vagyok fanatikus.

A szabadidőd mivel telik?

Nincs túl sok. Leginkább Csenge tölti ki, az a célunk, hogy neki minél jobb legyen.

El van kényeztetve?

Szerintem egy kicsit igen, de egészséges mértékben. Egy kívülálló talán jobban meg tudná mondani. Úgy gondolom, hogy amire szüksége van, megkapja. Jól nevelt, intelligens gyerek, visszaélni nem szokott semmivel. Ha rászólok, csend van, nincs visszabeszélés. Én vagyok a szigorúbb. Zita nagyon jó anyuka, nagyon szépen neveli. Neki azért már néha vissza-visszaszól, azt a korszakát éli, 10 éves kiskamasz. Akkor rászólok, hogy Csenge ezt nem! Mumusnak is kell lennie valakinek.

Milyennek érzed a mostani évadodat?

Három bemutatóm volt, ilyen talán 10 éve fordult elő, amikor a gyermekem született. 4-5-6 szokott lenni általában. Úgy szeretném, hogy négynél kevesebb ne legyen! Kell egy bizonyos leterheltség. Meg egyáltalán, hogy színpadon legyen az ember, ha már színésznek állt.

A Függöny fel, a Tündér Lala és a Dolly közül melyik a kedvenced?

Mindegyiket másért szeretem, nem tudok különbséget tenni. Nagyon kedveltem a Tündér Lalát, bár a gyerekdarab mindig macerásabb, mert utálok korán kelni.

A jövő évadod?

Szerintem nagyon változatos és jó lesz, négy bemutatóval, aminek nagyon örülök. A drámai vénámat akarja megcsillantani a színház vezetése. Leszek majd intrikus pap, megcsalt férj és bohózat főszereplője is.

 

Névjegy

Debrecen, 1974. december 23.

1993 – Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza) – stúdiós

2000 – Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza)

 

Fényképek: Móricz Zsigmond Színház

 

 

mond Színház (Nyíregyháza)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top