You Are Here: Home » A Bakon Leső » Film » A tű fokán

A tű fokán

Lövésem sincs, hogy miért kell mindenáron a nosztalgikus feldolgozások mákonyára rábukni. Pláne elkámpicsorodom, hogy ezt teszi a Trainspotting második része is, holott a ’96-os alapmű a reklámok üres tekintettel való beszlopálása ellen igyekezett küzdeni úgy valahol a múlt század alkonyán. Erre eltelt húsz év, az alkotók megrázták magukat, és csináltak egy before–after korpásodás elleni reklámot, illetve még azt sem, nehogy túlságosan szemet szúrjon valakinek valami fehér por.

tr2

Hol is kezdjem? Az első kérdés, ami kihabzik a moziból kirontó kritikus száján, hogy volt-e különösebb mondanivalója Danny Boyle-nak azon kívül, hogy összetrombitálta a karrierjét megalapozó színészeket egy közös kaszálás erejéig. Nem hiszem. Mondjuk – zsörtölődöm tovább legyintve – a rendező abban az egyben biztos lehetett, hogy a történet első része már önmagában is be fogja csalogatni a kilencvenes években szocializálódott közönséget, sőt, még a többieket is. Nem csoda, hiszen aki csak magánál volt abban az időben, majd’ mindenki tudta, hogy mikor és milyen körülmények között látta először a Trainspottingot. Aki esetleg meg nem emlékezett rá, az meg pont ezzel rajolt vagy húsz éven keresztül.

De nézzük meg tüzetesebben a filmet! A szereplők a régiek, kivéve persze Tommy-t (Kevin McKidd), mert ő már az első részben elpatkolt, szóval ő volt a történet igazi vesztese. Ő már nem tapodhatta szét a második rész premierjének vörös szőnyegét a fényképezőgépek kereszttüzében. Többek között erre mondják, hogy pocsék szerep jutott neki. Mint ahogy „pocsék dolog skótnak lenni”, de szerelembántott heroinista skótnak lenni már végzetes.

Ám a jó hír, hogy a többiek megvannak. Mi több, mint ahogy az egy valamire való ópiátfüggőhöz illik, senki sincs elhízva. A tinédzserkori göncök még simán feljönnének minden fújtatás nélkül. Illetve pont a fújtatás környékén akadnak a gondok. Ezzel röffenti be és éleszti újra történetét ugyanis Boyle.

Azaz a futópadon kardiózó középkorú Rentont (Ewan McGregor) egy koszorúér-elzáródás úgy a padlóra küldi, hogy egyből meglesz a mondvacsinált motiváció, miként nézzen szembe múltbéli önmagával, és persze régi meglopott pajtásaival is egyben. (Emlékszünk, ugye, hogy a történet első részének végén bebitorolta a táskányi közös pénzt és lelépett, hogy a tévében reklámozott életet válassza – „choose life”). Igen ám, de van az úgy, hogy az édes otthon visszavár, és csak vágyik az ember a gyerekkori ízekre. Így minden komolyan vehető motiváció nélkül hősünk hazatér szépen a dágványos skót felföldre, amit azóta mellékesen elleptek a kelet-európai modellek. Ennyit a BREXIT-közeli csúf időkről.

A defibrillált sztoriban a rendező szépen összeszedi az első részben szertehagyott kacatjait. Majd’ minden és mindenki megvan. Hiszen Skócia már évszázadok óta az időtlenségbe van zárva, és ezen a hangulatos létállapoton, mint láthattuk, még a vegytiszta kristálymet sem változtathat jottányit sem. Annyira nem, hogy minden újító hatással ellőtt poénnak megvan a húsz évvel későbbi tükörgegje is, csak kicsit homályosabban persze. Visszaköszön a trocskos lepedő undormányának komikuma, mint ahogy bemereng a ganélében úszó budi víziója is, és még sorolhatnám. Hőseink azonban, mint tudjuk, a felszínen maradás könnyűbúvárai, ezért 2017-re sem merülhettek el teljesen. Bár meg kell hagyni, azért Spudot (Ewen Bremner) éppen a szakadék széléről sikerül visszarántania a posványos állóvizet megkavaró Rentonnak. Nem így Begbie-t (Robert Caryle), aki ereje teljében van, sőt, a sitten eltöltött húzós évek még inkább megfenték pszichopatologikus karakterét. Megjegyzem, mind a ketten példás családapák. Már amennyire a példaérték skót mértékkel csak mérhető. És persze ott van még a ’Beteg Srác’ (Johnny Lee Miller), aki csak azért nem tartozik a szülői mintakollekcióba, mert, ugye, tudjuk miért.

A fentieket persze nem véletlenül emeltem ki, hiszen a film igazándiból egy géntérképészeti áttekintés, mely a skót néplélek szánalmas körülményeit igyekszik továbbvizsgálni. Mivel hőseink utolsó valamirevaló emlékgöröngyei a gyerekkorban találhatóak, ezért a visszaemlékezés nem áll meg az első rész képeinek nosztalgikus felvillantásainál, hanem egészen a hetvenes évekbe repít vissza bennünket szuper-8-as hatású felvételek segítségével. Hiába, régen minden jobb volt.

A gyerekkort persze két karakán élmény határozta meg. Az egyik, hogy a szülők egyfolytában a kocsmában lógtak és a magukkal hurcolt gyerekek szeme láttára varacskosodtak le padlószintre. A másik pedig természetesen a nemzeti öntudat vénájába némi powert fecskendező futball. Ami, mint tudjuk, már az első részben is komoly szerepet játszott.

A múltidézés könnyes nosztalgiáját csupán a Renton és a Beteg Fiú (Simon) közé befészkelődő bolgár prosti, Veronika (Anjela Nedyalkova) szakítja meg, aki, mint ahogy ez az aktív keleti prostikra jellemző, nem túlságosan szentimentálisak a múltat illetően, mivel inkább a jövő ígérete kecsegteti őket.

Ám a legfőbb mozgatórugó, mely kissé felgyorsítja az eseményeket, mégis Begbie sittről való kiszabadulása és fenyegetőző őrjöngése lesz. A film könnyű szinopszisa akár erről is szólhatna. Sikerül-e a pszichopatának elcsípnie az élete megrontójának kikiáltott Rentont? Így a drogkérdés többé már nem potens probléma, illetve valamelyest mégis az, mert a bevadult Begbie csak Renton „kimiskárolásával” szerezheti vissza férfibecsületét. No, meg esetleg egy viagra-túladagolással, de ez is sokkal inkább a pitiáner poénkodás mezőnyét erősíti, hogy ne üljön le teljesen a sztori.

A végkifejlet igazándiból a tipikus lúzer véletlenszerű felemelkedését állítja reflektorfénybe. Azaz a háttérben összekuporodó Spud drog alá bújtatott rejtett képességei lassan napvilágra törnek a tudattalan félhomályból. Kiderül róla, hogy remek aláírás-hamisító, kitűnő kétkezi munkás, ha kell, bátor életmentő, és ha ez nem volna elég, megláthatjuk végre a fityegő tű nélküli írói véna lüktetését is. Így a mindkét részt író John Hodge-nak is meglesz a filmbeli alteregója. Bár a második rész már csak némi erőltetéssel fér át a tű fokán.

 

 

 

 

 

 

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top