You Are Here: Home » Úti füzetek » Próza » Darabos történet

Darabos történet

Az a férfi nem illett bele abba a valaha jobb napokat látott, mára már erősen megkopott, körfolyosós házba. Sokszor láttam, ahogy az ajtaja előtt ül egy régi sámlin, az ölében egy nagy, csillogó szőrű fekete macskával. A külsejéből ítélve jóval elmúlt hetven és erősen elhízott. Mégis, valami egészen különös férfierő sugárzott belőle. Magas volt, szinte teljesen kopasz, a szemei mandula alakúak, a szája telt, húsos. Mindig nagyon elegánsan öltözött. Mesélték, hogy egy csúnya válás, no és a válság miatt deklasszálódott ide, ebbe a hetedik kerületi kicsi lakásba. Valaha magas beosztásban volt, több nyelven folyékonyan beszélt és olykor még most is dolgozott, ha szükség volt rá.

Én akkor vettem észre először, amikor egyszer tetőtől talpig végigmért, mint egy darab húst. Soha nem váltottunk egyetlen szót sem egymással, ha meglátott, csak biccentett a fejével, de akkor, tisztán emlékszem rá, ahogy csettintett a nyelvével. Vén perverz, gondoltam, de nem törődtem sokat a dologgal. Néha láttam, hogy nővel jön haza és ezek a nők úgy félévente váltották egymást. Csinosak voltak, ápoltak, szolidak és soha nem fiatalok, inkább középkorúak. Megállapítottam magamban, hogy az Ezredesnek (mert az volt) igen kifinomult az ízlése. Amikor nem volt otthon, a macska az ajtaja melletti ablak párkányán várta elnyúlva, elégedetten heverészve, néha dorombolva.

Nem tudom, mi lehetett a gond az Ezredes és a női között, mert soha egy hangos szó nem hagyta el a portáját. Időnként zene szólt a rádióból és ha főzött (mert azt nagyon jól tudott), hallottam, ahogy a húst klopfolta. 

Olykor azon kaptam magam, hogy megpróbálom elképzelni, vajon mit csinálhat a nőivel, de aztán mégsem akartam elképzelni.

Egy idő után úgy tűnt, hogy végre lehorgonyoz valaki mellett. Talán egy év is eltelt már úgy, hogy csak azt a szép arcú, magas, telt idomú, vörösesbarna hajú nőt láttam mellette. 

Örültem, hogy megjött végre az esze. Abban az időben még köszönt is nekem, nem csak biccentett. 

Hétvégenként azt is hallottam, ahogy a konyhában nevetgélnek. A húsklopfolás egy ideje elmaradt, gondoltam, talán inkább étterembe járnak. Milyen nagyvonalú az Ezredes, morfondíroztam.

Többször láttam a nőt, amint nagy szatyrokkal megpakolva egyensúlyoz a lépcsőkön felfelé, mosolyogva, kivirulva, szerelmesen. Bevallom, akkor egy kicsit irigyeltem. A meleg, nyári estéken már ketten ültek a folyosón, két vadonatúj széken, egymásba bújva, ölelkezve, sutyorogva, a macska hol az egyikük, hol a másikuk ölében.

Emlékszem, azon a napon hamarabb értem haza. Fülledt meleg volt, de az ég szürkén súlyos, mint a nagy viharok előtt. Ahogy felértem az emeletre, meghallottam az ismerős klopfolást. Az Ezredes lakásának az ajtaja résnyire nyitva, a macska sehol. Olyan erővel csapkodta a húst, hogy beleremegett a ház. Odalopóztam az ajtajához.

Furcsa nevetést hallottam, aztán valami koppant a földön, majd megint nevetés, és újra koppanás. Aztán klopfolás-szerű hangok.

A vállammal finoman meglöktem az ajtót, és akkor megláttam az Ezredest, ahogy a konyhában áll, háttal nekem és egy hatalmas, véres húscafatot darabol.

Az egész konyhát beborította a vér, az Ezredes lábánál nagy tócsákban állt és szétfröccsent a falakon.

Az egyik vértócsa mellett feküdt a macska, és egy kisebb húsdarabot marcangolt átszellemülten.

Az Ezredes még mindig nem vett észre. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban lássam, mit csinál. Hátrahőköltem, amikor megláttam a nő szétszaggatott, vértől ragacsos ruháját az asztalon. Aztán megláttam a testrészeit is.

Öklendezni kezdtem, olyan hangosan, hogy az Ezredes megfordult. Csak állt ott, kidülledt szemekkel, nagy, húsos szájával vigyorogva.

- Nem szeretem az elköteleződést – mondta. Aztán megfordult és darabolt tovább…..

 

korfolyoso

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top