Elhangzott 2017. augusztus 13-án Tokajban, a Tokaji Írótábor díjának átadásakor.

Sokféleképpen lehet irodalmat csinálni. Vannak, akik kóstolgatva írnak meg egy-egy bátrabb verset, majd hazaszaladnak az anyukájuk szoknyája mellé ülni, míg el nem csitul a porvihar, amit a megírt szöveg generált. Akadnak olyanok is, akik versben fecsegnek, azaz általánosságban, vagy épp magukhoz képest, de túl sokat írnak, csak azért, hogy semmi jelentős dologról ne kelljen beszélniük, ami kimozdíthatná őket komfortos életükből. Így szorongást, álmatlanságot, egyedi létet, igazi felelősséget sem kell vállalniuk, hiszen az uniformizált receptúra szerinti életükben kizárólag luxus, önrészegítő fényűzés csak az irodalom.

Nem így ír, nem így él Nagy Zsuka, akit van szerencsém egészen a pályája elejéről ismerni, akivel együtt indultunk Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, mezítláb, azon a tűzön futáson, amit gyűjtőnéven irodalomnak szokás nevezni, de gyakorta nehéz belátni, hogy a személyes élet vagy az irodalom-e a tétje mindannak a vállalásnak, amit a mindennapok szintjén és a Parnasszus oxigénhiányos magaslataiban kell megvívnia az embernek, mindenek előtt önmagával.

Miközben „régi presszókból kidobott műanyagszékeken ül a vidék”, ül, és nézi, hogy ebből a lánykából, mármint Zsukából vajon mi lesz? Mi van?

Nagy Zsuka 1977-ben született Nyíregyházán, ott is él. A Nyíregyházi Főiskolán és a Miskolci Egyetemen szerzett magyar szakos diplomát. Tagja a József Attila Körnek, a Kölcsey Társaság elnökségének, a Szabolcsi Írók Társaságának, a SZIRT-nek alapító tagja és titkára. A Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle irodalmi szerkesztője. A Vörös Postakocsi Folyóirat munkatársa. Többszörös Kaleidoszkóp díjas.

Írásai többek között a Bárka, a  Műút, Az Élet és Irodalom,  A Vörös Postakocsi, az  Eső, a Palócföld, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle folyóiratokban jelennek meg rendszeresen. 2008-ban látott napvilágot első verseskötete Mégismarionett címmel a Parnasszus kiadó gondozásában; 2010-ben a Vörös Postakocsi díját kapta meg kiváló írásaiért. 2011-től egy ideig a dokk.hu szerkesztője. Idén Küllők, sávok címmel jelent meg új verseskötete az Orpheus kiadó gondozásában.

Nagy Zsuka azt vallja magáról, egy, a nemrégiben, A Vörös postakocsinak adott interjújában, hogy egyáltalán nem tartja magát tudatos embernek, sőt, költészetében sincs jelen tudatosság, számítás vagy hatásvadászat.

Ennek ellenére Zsuka gyermeki őszinteséggel „arcbaolvas”: beolvas az olvasójának saját személyes életével, azzal az alapgesztussal, hogy tétje legyen művészetében is mindannak, amit megél, mindannak, amit megír. Hogy hasson és értesse befogadóját, de ne csak saját egzisztenciális valósága felől, hanem a világ múlhatatlan összefüggésein át is! Hol gyermeki elesettséggel, önátadással, hol felnőtt és felelős női szerep szerint értelmezve, élve meg mindezt.

Zsuka otthon- tapasztalatai úgy bensőségesek, hogy nemcsak a nyíregyházi, miskolci, budapesti élete felől, de legbelsőbb geográfiai tájai felől is szíven találja az embert.

„az otthon az ahol enni kapok és inni
ahol kicserélik a sebemen a kötést
ahol sokáig lehet aludni ahol el lehet bújni
a világ elől ahol anya van meg apa”

és persze kilépve a gyermeki létből, ahogyan Zsuka mondja: „minden szerelemben vannak tragédiák”,így nemcsak a férfi ész manifesztálódott történései szerint bontható alkotórészeire a szerelem, hanem mondhatnánk úgy is, Zsukául: „mióta szeretlek csak egyszer főztem szét a spagetti tésztát”.

Ámde a nagy versekért, van úgy, hogy súlyos árat kell fizetni:

„és csak jönnek az égen a drónok a varjak nem tudjuk megállítani a világot csak mindent elrontani elpusztítani gyermektelenített világom ki akarok szállni”  – mondja Zsuka.

Én hiszem azt, hogy Nagy Zsuka poklai legmélyét már megjárta, az árat már régen megfizette. Szakmai felkészültségével, emberi tartásával, elköteleződéseivel, nyíltszívűségével nagyon régen kivívta magának azt a megbecsültséget lokális életterében éppúgy, ahogyan a kortárs irodalomban. Nagy Zsukával a mai kortárs irodalomban komolyan kell számolni, így az eddig megírt nagy verseit követően, azt kívánom, hogy fájdalommentesen és boldog megbecsültségben írja tovább remek szövegeit, amihez, reményeim szerint a Tokaji Írótábor kitüntetése is jelentős mértékben hozzájárulhat.

zsuka laudacio

Kürti László Nagy Zsukát laudálja.