You Are Here: Home » Gyorsposta » Vidor-napló az Arany-emlékév jegyében: Arany János levele Petőfi Sándornak a Vidor 1. napjáról

Vidor-napló az Arany-emlékév jegyében: Arany János levele Petőfi Sándornak a Vidor 1. napjáról

A Vörös Postakocsi szerkesztősége örömmel ad helyet az Arany János-emlékév jelentős felfedezésének. Béres Tamás, Gerliczki András és Karádi Zsolt lapunkban teszi közzé szenzációs kutatási eredményeit. A három irodalmár fáradságos munkával rekonstruálta Arany János, Petőfi Sándor és Tompa Mihály eleddig publikálatlan levelezésének számos darabját. A nagy terjedelmű szövegkorpusznak az ad különös aktualitást, hogy benne a költők a VIDOR Fesztiválon szerzett tapasztalataikat osztják meg egymással.
(A levélfolyamot teljes egészében itt közöljük.)

Drága barátom, Sándor!

                                                                                                           18..  ,  augusztus 24.

Most, amikor régi színész társam szíves invitálásának eleget téve végre megérkeztem a kies Nyíregyházára, ahol te még nem jártál, hacsak nem tetted előző életedben, amit persze kétlek, egyszóval most, amikor néhány napra elszakadtam hivatalomtól, hitvesemtől, fiamtól és leányomtól, kénytelen vagyok egyedül álomra hajtani a fejem. Előtte azonban írok Neked élményeimről.

Egyetlen Sándorom, te igazán megértesz engem, hiszen te is többször megfordultál a világot jelentő deszkákon, s ha lehet hinni némely kortársunknak, különösen a szószátyár Jókainak, akkor állítólag nem is játszottál rosszul, sőt, a Lear királyban, úgy szól a legenda, a bolondot olyan élethűen alakítottad, hogy többen kételkedtek épelméjűségedben. Én magam persze sosem tennék ilyet, inkább vallom, színészi képességeid messze meghaladják az enyéimet. Nos, mivel tudod rólam, hogy magam is kacérkodtam Tháliával, igaz, nem sok sikerrel, de annál nagyobb lelkesedéssel törekedtem pallérozni efféle gyér adottságaimat, te, igen, te átérzed, mekkora felindultsággal fogadtam a hajdani társulatom Nyíregyházára szegődött tagjának meghívását. Így aztán Nagyszalontáról, ahol kivettem egy hetet, (Jöjj el szabadság. Te te szülj nekem rendet, de kár, hogy ezt sem én írtam), szóval kis lakomból egyenesen a Nyírség fővárosába utaztam egy rozoga postakocsival. Úgy emlékszem, talán vörös volt… Itt állítólag nemsokára megkezdődik a tizenhatodik VIDOR Fesztivál. Hogy mi ez, Sándorom, azt még nem tudom, csak azt tudom, hogy szőkék a mezők, ám igaz, ezt egy másik költő írta, de hát a VIDOR árnyékában, ahogy figyelem a város lelkes lakóit, némelyik azt sem tudja, fiú-e vagy lány, én is csak sejtem, hogy Nyíregyházán valami készül. Ácsolják a színpadot, tömegek sürögnek-forognak a tereken, miközben én csak téblábolok a színház körül, s arra gondolok, milyen szívesen látnálak Téged is valamelyik előadásban. Triumvirátusunk harmadik tagja, Tompa Miska, aki ugyan református lelkész lett, ő nem akart-e valaha színészettel foglalkozni? Mert hát, édes barátom, Sándor, tenéked magyarázzam, hogy színház az egész világ, és mi is színészek vagyunk benne. Mármint Te, én, meg Miska. Ezért aztán nagy izgalommal várom a holnap estét, amikor a város főterén megnyílik majd a sokszínű fesztivál.

Ha akarod, barátom, közben járok az érdekedben, hogy lássanak Téged is vendégül a barátságos nyíregyháziak.

Lám, a gyertyám csonkig égett, befejezem hát első levelemet. Nőm, mielőtt elindultam, szeretettel szólt rólad, miképpen Laci fiú is, aki nagy kedvvel mondogatja, hogy ő egy fürge ürge. Várlak hát, siess, jöjj és láss. Igaz barátod,

Arany János

(Karádi Zsolt rekonstrukciója alapján)

 

————————————————————

Jánosom! Aranyom!
Barátom!

 18… / augusztus 25.

Álmélkodva és vágyakozva olvastam soraid, onnan távoli végekről, az ország szívéből, abból a bölcsőből, amerre a Hymnusunk is született. De vágyék én már oda rég óta! Ha azt írom egyhelyütt, hogy a Hortobágy, dicső rónaság, az Isten homloka, akkor a Nyírségi táj az Isten lelke lészen, ez egészen biztos.

Vándorkomédiás berkekben (és ’ungokban) már régóta mesélik, hogy igen látogatott fesztivált és eseménysorozatot szerveznek a Nyírségben, Nyíregyházán. Minek nevezzem, …Juliskámmal már többször terveztük is, hogy lóra pattanunk és levágtatunk oda. Egy ízben még vándorkomédiás barátimat is sikerült meggyőznöm arról, hogy útra keljünk, de az előző esti borral átalitatott egyeztetés után másnap nem sokat tudtunk magunkról, egymásról, imígyen kihagytuk a hosszú túrát. Más esetben rossz irányba indultunk el és Újfehértónál szerét ejtettük egy hetes pihenőnek egy csárdában, így csak a fesztiválról érkező vándorok elbeszélésiből ismerjük a történéseket. De őkelmük is, ahogy te is írod, oda meg vissza voltak az eseményektől.

Nagy örömmel találkoznék veled, ha már te is Nyíregyházán vagy, szót is ejthetnék legújabb verseimről, szívesen kikérném a véleményedet, de akár közönségnek is el tudnálak képzelni, midőn legutóbb én hallgattam kísérleti balladáidat, s megvallom, azóta is fülemben csengenek azok a sorok, bár félve jegyzem meg, volna azokon még mit csiszolgatni… ám szívest’ segítek ebben is.

No, öleléssel várom, hogy találkozzunk, ott a Nyírségben, leugrunk Juliskámmal néhány napra hozzád, ha még ott tartózkodsz a Vidor alatt.

Hogy magamat idézzem végezetül a színészi hivatásról, – s kérlek, ezen gondolataimat oszd meg ottani komédiás barátinkkal is:

 

„Apostolok vagyunk
Az erkölcs mezején,
Apostoli szavunk
Téged kiált: erény!
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.”

A viszontlátás hitében bízva:

Barátod:
Petőfi Sándor

(Béres Tamás rekonstrukciója)

——–

Kedves öcsém, Sanci!

18.., augusztus 25.

 Leveled, amelyben Nyíregyházára jöveteled lehetőségéről írsz, meglehetős lelkesedéssel olvastam, hiszen csak a nagyszalontai boszorkányok, már ha vannak ilyenek, tudnák megmondani, mikor láttalak utoljára. Hej, pedig tudod, te pernahajder, mennyire erősen szívembe zártalak! Nem kevésbé menyasszonyodat, aki ugyan elszakít tőlem, ezért neheztelek is rá, ámbár megértelek, kurafi. No már most, ha igaz, amit írsz, és nem csak költői ábránd, amely az élet megrontója, miként ama másik Miska írta, tudod, Vörösmarty, nos, akkor teljes szívemből ujjongok, hiszen talán közel az idő, amikor ismét megszoríthatom jobbodat! Addig is, pusztán azért, hogy kedvet ébresszek benned a nyírségi kirándulást illetően, engedd meg nekem az élményeimről való rövid elmélkedést.

Ma alkonyattájt, amikor a napnak hanyatlott tündöklő hintaja (ezt meg a harmadik Mihály találta ki, mármint Csokonai Vitéz), fölsétáltam a város főterére, ahol hatalmas tömeg hullámzott fel s alá. És ott, a fülledt augusztusi koraestben, egy harsány fickóra lettem figyelmes, aki, képzelheted, mekkora meglepetést okozott a jelenlévőkben, így bennem is: „nézőbarát akasztásra” invitált bennünket. Mielőtt azonban úgy vélnéd, megháborodtam, gyorsan elárulom: vándorszínész volt az atyafi, mégpedig a Kajárpéci Vízirevü frontembere, ahogy egyesek manapság mondanák. Apropó Kajárpéc. Egyetlen Sándorkám, tudod-e, hogy merre van ez a település? Mert megvallom neked, nekem bizony fogalmam se volt róla, hol keressem, Fokföldön vagy Ázsiában, de te, aki szenvedélyes utazó vagy, bizonyára jártál már ott. Ha nem, akkor üsse kavics, az a lényeg, hogy a színdarab, amelyet láttam, magával ragadt, mondhatnám, megbűvölt.  Az elmés játék Sobri Jóska mozgalmas életét dolgozta fel. Bizonyára emlékszel rá, hogy a betyár halála (vagy eltűnése) után annak édesapjával Vahot Imre, aki a te istenáldotta tehetségedet, édes Sándorom, felfedezte, s később segédszerkesztőnek alkalmazott a Pesti Divatlapnál, készített egy interjút a fiú viselt dolgairól. Nos, a Kajárpérci Vízirevü, amelyben ugyan sem víz nem volt, sem revü, lebilincselő humorral, s mi több, széles kulturális kitekintéssel, már-már azt is mondhatnám, briliáns nyelvi erővel adta elő az időnként ipari méretekben rabolgató útonálló felkavaró legendáját, amely kendőzetlen egyszerűségében mutatta meg a tömlöcben erotikus kalandokba bocsátkozó, majd a vármegyék és kormányzati szervek ellene küldött irdatlan túlerejével szembe szálló, végül öngyilkos zsivány izgalmas élettörténetét.

Kedves öcsém, elhiheted, mennyire felzaklatott Sobri históriája! A katarzis megrendítő erejét kipihenendő elnyaltam egy méretes fagylaltot, majd pedig a Rumbanamá együttes vérpezsdítő akkordjait élvezvén letelepedtem a hajléktalanok által véletlenül üresen hagyott egyik köztéri padra. S miközben egyre inkább üvegesedő szemmel bámultam az előttem-körülöttem hömpölygő, vonagló, pulzáló tömeget, erősen éreztem, hogy neked is itt kell lenned, a nép egyszerű fiai és leányai között! Úgyhogy, öcsém Sándor, hagyj ott csapot, papot, s igyekezz hozzám! Lelkem eme gondolatok közepette úgy emelkedett hozzád, mint a megnyitó ünnepség végén a VIDOR szót formázó luftballonok százai, amelyek méltóságteljesen szálltak a végtelen felé. Talán még most is ott keringenek, valahol a csillagok között. Nézz fel az égre, öcsém, biztos meglátod őket. És gyere Nyíregyházára!

Igaz barátod,
Arany János

(Karádi Zsolt rekonstrukciója)

Karádi Nóra fotói a fesztivál 1. napjáról:

vidor2017

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top