You Are Here: Home » Gyalog-galopp » Vidor-napló az Arany-emlékév jegyében: 6.nap

Vidor-napló az Arany-emlékév jegyében: 6.nap

Kedves Sándor!

18… / augusztus 29.

Üldögélek itt a lócán, kora délelőtt a belvárosban, kiürült sörösdobozt szorongatok, s a totyogó, gatyás galambokat bámulom. Nem éppen költői téma. Ihletem kútja elapadt. Hiába forgatom Herman Ottó tudós dolgozatát, újabb allegoriához illő ornitologiai tárgyat fel nem találhatok. Sándorom, csak Te segíthetsz! Szárnyaló geniussodban bízva kérlek, adj föl valamely madárnevet, s tartozzék az bármely genus-hoz, postafordultával megverselem!

À propos! Mint „A borozó” jeles szerzője, mit szólsz az újabban városszerte árusított cider-hez? Vajh ez a savanykás, pezsgő almabor [Strongbow] miként társul a nyírségi fesztivál hangulatához? Magam nem lennék feltétlen elutasító, (bár volna belőle magyar változat!, elvégre e kies megye az almának természetes hazája), de inkább lennék kíváncsi a Te véleményedre.

Ölel Miskád

 

Drága Aranyom!

18… / augusztus 29.

 

Bízvást remélem, gyorsan száguld a pennád, s az említett marhaleveleket mind megírtad (felező tizenkettesekben). [Egy kis provocatio familiaris: az utókor elismerését méltán elnyerended, ha ezekből egyet is publikálsz… ]

Ej, be kár, hogy nem veled sétálgatok most e meghitt városka főterén! Tudom, hiszem, a látnivalóktól mind a Te alkati melancholiád, mind az én makacs hipochondriám illanó füstté válna! Most, hogy ezeket a sorokat formázom, nem is a gigászi produkciókon, nem a grandiózus spektákulumokon jár az elmém. Apróbb csodák tolulnak elém:

A színpad előtt egy hároméves-forma kislány táncikál. Kezében gyümölcsfagyi, a jeges gombócok csodás módon bírják a ritmust, a mozdulat ívét, a kezek hullámzását. Aztán győz az édesség utáni vágy,  a picinyke ballerina fenékre tottyan, s – mintha csak valami előkelő cukrászda vendége volna – a kövezeten ülve, egy neonzöld kiskanállal nagy műgonddal elfogyasztja a fagylaltot.

Odébb az óriás szappanbuborékok szivárványgömbjeit csapatnyi kiskölyök kergeti. Az idősebbje hamar rájön, ha nem érnek hozzá, csak a levegőt csapkodják, nem pukkannak ki, hanem jó ideig lebegnek még, s ha szél kerekedik, akkor meglódulnak – most éppen a templom előtti szökőkút vízsugár-boltívei felé.

Megvallom, szeretek csak úgy lófrálni, bámészkodni, ismerősökbe botlani vagy éppen névtelenül és észrevétlenül elvegyülni. Botorság minden tettünkben-óránkban célt és hasznot keresni. A gyerekek még tudják ezt, nekünk felnőtteknek talán éppen az ilyen fesztiváli forgatag adja vissza a csodálkozni tudás képességét. A mutatványosok tudják ezt, nem is bíznak semmit a véletlenre. Egy megállás nélkül locsogó bűvész bohóc bűvkörébe kerülök, hosszú perceken át tátom a szám, csak a templom harangjának kondulása kólint vissza a csodák nélküli realitásba. De csak egy pillanatra, mert Varázs Tamás mondókája tovább hullámzik, szavakból és gesztusokból igazi cirkuszt varázsol maga köré. A fémkarikák! Gondolnád-e, hogy lánccá varázsolva mi mindent utánozhatnak? Kosarat, búvársisakot, koronát, szájkosarat, autómárka-jelet, bármit. Hihetően, azonnal. Persze csak akkor, ha lélek és fantázia lendíti a tárgyakat.

A nap fő eseménye számomra Illyés Péter előadása a Nyíregyházi Zsidó Hitközség Zsinagógájában. A művész Petrusák János „víg monodrámáját” állítja színre Rejtő Jenő alakját megszólaltatva. A darab címe: Az utolsó szó utáni szó jogán. Rejtő egyszerre közösségi kultuszfigura és személyes olvasmányokból kibontakozó legenda. Leginkább hősei, poénjai, nyelvi fordulatai révén marad meg emlékezetünkben. Illyés Péter előadása viszont igazi sorsdráma, korrajzzal. Humor, abban a tágabb értelemben, ahogy Kosztolányi fogalmaz: „életszemlélet, mely szomorúan-vidáman, – könnyek közt mosolyogva – elfogadja az életet úgy, amint van, s megérti gyarlóságaival együtt, tudomásul veszi, békésen, anélkül, hogy furcsaságaikat kihegyezné. Együtt érzi a nagyot és a kicsinyt. Nem mér, mint a gúny, csak összehasonlít, egybevet, ezáltal tünteti föl a dolgok örök viszonylagosságát. A nagyot olykor kicsinek látja, a kicsit nagynak.” Magáról Rejtőről Hegedűs Géza a következőt írja: „Kortársa volt az iszonyat kibontakozásának, felismerte, és a maga sajátos humorával igyekezett a rémület fölé emelkedni; kora szorongásos életérzésének különös tanúja volt, ahogy kinevette és kinevettette az embertelenséget.” Ezt a Rejtő Jenőt mutatta be megrendítő elevenséggel Illyés Péter, finom, árnyalatgazdag, emberi portrét rajzolva.

Mai napom Szabó Benedek és a Galaxisok koncertjén zárul. A „teljesség felé” törekvő mindennapi – küzdelmes – létezés dalai. Nyugtalanság, őszinteség, önismeret.

 

Barátsággal üdvözöllek: T. M. – avagy Rém Elek

 

Karádi Nóra fotói a fesztivál 6. napjáról:

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top