You Are Here: Home » Úti füzetek » A hűség jutalma, A szakítás művészete és más versek

A hűség jutalma, A szakítás művészete és más versek

A hűség jutalma

A hűségem jutalma, hogy ez alatt
a húsz év alatt az történt, ami történt.
Ha bármi kicsit is másképp esik,
csak rosszabb lehet, vagy ha nem az, se jobb.
És ami rossz volt, nem amiatt lehetett
volna jobb, hogy az időmből
másra szánok hónapokat, ami más
nem vitt volna közelebb a jobbhoz.

A halálokat nem én tudtam volna
elkerülni, hanem a halandóság,
a halhatatlanságnak adva teret,
meg persze még egy kis időt.
Ami mégis rossz volt, kis
rosszak rosszalkodása,
a hűtlenséggel nem lehetett
volna elkerülni, csak fokozni.
Sajnáltam az időt és a lelket
a fokozásra, de másra meg nem,
hiszen valamire elment, ez egyszer
biztos. Húsz elment év igazolja,
hogy volt miből gazdálkodni,
és gazdálkodtam is, nem úgy,
mint mások tették volna: másképp.
De más se szerettem volna lenni,
senki más, csak én, nem nő, nem férfi,
nem te, nem ő, csak én. És te se lehetett
más, nem ő, nem én, nem másik ő, nem
másik én, nem másik te, csak te.
Még ha néha kicsit lehettünk volna
mások is egyszer-egyszer. De egyszer
egy az ugyanaz az egy, maradunk ketten
két maradékkal.

 
 
A szakítás művészete

Még talán egy nőnek se mondtam soha,
hogy szakítani akarok vele. Megtették ők
helyettem, egy híján mindegyik.
Talán egy nőnek se mondtam soha,
hogy szakítani akarok vele. Bár ez nem túl
nagy szám, nem túl nagy kíméletesség,
nem túl nagy kiszolgáltatottság.
Talán egy nőnek se mondtam soha,
szakítani akarok vele. Ha mégis akartam,
eltűntem sunyin, nem jelentkeztem,
nem volt több telefon, semmi.
Talán egy nőnek se mondtam,
hogy szakítani akarok vele. Ők bezzeg
mondták, van, aki komolyan, van, aki
dühében tréfából. Egy nőnek se mondtam,
hogy szakítani akarok vele. Pedig ki
kellett volna próbálni. Mindent nem
kell kipróbálni, de ezt igen. Késő,

már nem eszem a kegyetlenség
elém tartott tenyeréből. Egy nőnek
se mondtam, hogy szakítani akarok. Pedig
akartam, de nem mertem, nem tudtam.
Részemről csak igent mondtam még, nemet,
a boldogtalanító nemet soha.
Egy nőnek se mondtam, hogy szakítani.
Volt, hogy ők se. Csak szidtak. Csak
tették. Egy nőnek se mondtam, szakítani
akarok. Nem is mutattam. A gyávaságom
mindent felülmúlt. Mindent
alul. Egy nőnek se szakítani álltam
elébe. Egy nő elől se szakítani menekültem

Akkor még nyomomban maradhat
a nemjük, igenjük, és majd összemérik
az erejét az én néma nemjeimmel,
halk igenjeimmel? Egy nőnek se szakítani
kellettem. De azért megtették, ha kellett.
Ha én nem. Ha kellettem.                                                       

 

 artistic

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top