You Are Here: Home » Úti füzetek » Sing, sing, sing; Különös, bizarr mosolygások – versek

Sing, sing, sing; Különös, bizarr mosolygások – versek

Sing, sing, sing

                            Benny Goodmannek

Valahonnan ritmus, valahonnan dobolás, ébred a város,
ébred mindenki más, hajnali lárma, autók zaja minden,
ki az, ki vár ma, ki az, akiben hittem, ó, jaj, mi ez,
mi ez a hang, futások mindenhonnan,
valami szól, valaki hív, valaki kiabál,
mi ez a hang,

mi ez a zaj, csendet akarok, nincs csend,
csendet akarok, valaki kiabál, nincs csend,
csendet akarok, jöjjön vissza valaki, mi ez az ősz,
mi ez a tél,  mi ez a tavasz, valami csend,
valami csendet akarok

autók zaja mindenhonnan, autók kiabálnak, és
kiabál az egész város, sing, sing, sing, mondja valaki,
sing, sing, sing, újabb és újabb ritmusok, mi ez, újabb
és újabb kiabálások, mi ez, nincs megállás egy pillanatra
sem, mi ez a hang, mi ez a lárma, valaki hív,
valaki vár ma, nem ölel meg, hiába nyújtom a kezem,
szól a jazz, szól a hajnali jazz,
 
valaki kiabál, egy trombita beleszól
a zajba, az autók tülkölésébe, nem ölel meg senki,
nagyon egyedül vagyok, jöjjön bárki, jöjjön valaki,
nagyon egyedül vagyok,
a jazz olyan, mint a szex,
 

valaki érint, valaki megérint, valaki akar valamit tőlem,
a jazz, mint a szex, magához ölel, váratlanul, magához szorít,
add meg ezt az ölelést, imádkozom, sing, sing, sing,
szól a jazz, a testemhez simul, add meg ezt az ölelést,

mondom, akinek mondom, egyedül vagyok, egyedül vagyok a zajban,
a hangok kavalkádjában, egyedül, egyedül,
 
a jazz, mint a szex, hozzám tapad,
egyedül vagyok, felöltöztet és levetkőztet,
egyedül vagyok, egyedül a lassú jazz hangjai között,
a lassú jazz városában, valahonnan ritmus, dobolás,
valahonnan dob és trombita és szaxofon, és mindenféle
hang, autók zaja, a szomszédban zörögnek,
beindult egy mosogép, porszívóznak, szeretkeznek,
sikoltások és nyögések, és hangok és hangok, mindig és újból,
 
nem ér véget soha ez a végtelen hangkavalkád,
nem ér véget soha, egyedül vagyok,
mert elment, aki itt volt velem,
nem tér már vissza soha, egyedül, egyedül,
nem tudom már érezni a testét,
a jazz, mint a szex,
 

rám simul, hozzám tapad, hozzá tapadok,
magam vagyok, még mindig egyedül, de
a jazz már simogatja a testem, még mindig egyedül, de
a jazz már végképpen rám tapad, jaj, szól a sing, sing, sing,

kiabál a város, elindul a nap, autók zörögnek, valaki szól,

megszólít valaki, mindenki rohan, mindenki teszi, amit,
úgy érzi, tennie kell, mindenki kiabál, mindenki zörög,
zajok mindenhonnan, elmerülök a lassú jazz városának
lassú jazz zajaiban, elmerülök a zörgésben, a hangban,
sing, sing, sing,

elmerülök a kiabálásban, elfelejtem, hogy nem vagy már velem,

elfelejtem, hogy egyedül vagyok, hozzám tapad minden, a zaj,
a kiabálás, a jazz, az autók hangja, minden zörgés rám tapad,
mint a testre tapadó ruha rajtad, amit annyira szerettem,
már szétesik az egyedüllétem, már nem vagyok egyedül,
 
szól a jazz, elmúlik minden, már nem vagyok egyedül,
a város felébredt, felébredt mindenki más, valahonnan hangok,
valami ritmus, valami dobolás,
sing, sing, sing,
 

hallom, hallom egyre, hogy szól a sing, sing, sing,
és a zajban már nem kiabálok senki után,
már nem érzem a gyomromban azt a furcsa lüktetést,

csak dúdolom magamban a ritmust, és néha suttogom is,
hogy sing, sing, sing,

 
és még egyszer, sing, sing, sing,
suttogom véget nem érően, suttogom egyre —


Különös, bizarr mosolygások  

(Miles Davis-variáció)

Szinte felsír a szaxofon. Szinte felsír.
Miles Davis együttese játszik. Szinte fel-
sír a trombita és a szaxofon. Végtelen időn át
megtartanak egy dallamot, végtelen időn át
beszélnek, hozzám. Majdnem-lebegek.
 
Nincs a számban különös cigaretta,
tüdőmben nem őrzök különös cigarettafüstöt,
mégis: majdnem lebegek. Körülöttem halk
nevetések. Nevetek én is.
Különös-puha nevetések.
Puha és bizarr mosolygások.
 
Bágyadtan mosolygok. Miként ha tömény-bódító
cigarettafüstöt szívnék magamba. Miles Davis
együttese játszik. A dobos most kissé fölé-
kever a fuvósoknak, szinte fölébük kúszik,
kihasználva a szaxofon apró megtorpanását.
 
Múló  pillanat.
 
A trombita szinte dühödten
erősít bele. Miles Davis. Miles Davis

együttese játszik. Szinte felsír a szaxofon.
Szinte sír. És mosolygok mégis.
Szinte dühödten szól a trombita.
 
Telefont várok. Várom, hogy felhívj.
Mint régen, évekkel ezelőtt.
 
Most is. Itt ülök, korai tavaszban,
késői télben, és türelmetlenül
várom a hívásodat.
 
Mint akkor, azon az estén,
most is Miles Davis zenekara játszik.
Akkor is a telefonodat vártam, és helyette
az ajtó csengője szólalt meg, és
ott álltál, mosolyogva, könnyű tavaszi
kabátban. Kicsit dideregtél. Miles Davis?,
kérdezted rögtön, alighogy beléptél

az ajtón. Nagyon szeretem a zenéjét, mondtad.
 
És akkor szinte
feloldódtunk a zene ritmusában.
 
Különös hangulat volt ez.
Mint amikor, régen,
valaki ismeretlennel rágyújtottam
egy illatos és ismeretlen
cigarettára.
 
Most ismét magam
vagyok, és hiába várom a telefonodat,
tudom, hogy nem telefonálsz,
nem csengetsz váratlanul az ajtómon,
és mi már egyáltalán nem is leszünk.
Miles Davis együttese játszik.
 
Körülöttem halk nevetések.
Szinte sír a szaxofon. Szinte felsír. Miles
Davis együttese játszik. Különös-bizarr,
puha és lágy mosolygások körülöttem.
 
Mintha pusztító félelem lenne:
pusztító szorongás bennünk.
Nyugtalan nevetések.

miles-davis

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top