You Are Here: Home » Fogadó » „Isten, halál, szerelem és szex nélkül nincs élet-élmény, s így művészet, irodalom sincs” – Beszélgetés Csabai Lászlóval a Szindbád, a forradalmár című regénye kapcsán

„Isten, halál, szerelem és szex nélkül nincs élet-élmény, s így művészet, irodalom sincs” – Beszélgetés Csabai Lászlóval a Szindbád, a forradalmár című regénye kapcsán

Kulin Borbála: A Szindbád, a forradalmár című regényeddel a regényfolyam harmadik darabjához érkeztünk. Szindbád, visszatérve Szibériából, újra Nyárligeten nyomoz az ötvenes évek első felének politikai-társadalmi miliőjében, a népi demokrácia rendőrségének kötelékében. Az első kötetet (Szindbád, a detektív) leginkább novellagyűjteményként definiálta a kritika. A másodikról (Szindbád Szibériában) állapította meg Bódi Katalin, hogy az már „egyértelműen regény”, hiszen a főszereplő személyes sorsa és az egész könyvet átívelő „nagy nyomozás” biztosította ív miatt koherens, zárt egész. Ez a harmadik ismét töredezettebb szerkezetű. Miért döntöttél úgy, hogy a második kötet után visszatérsz az első kötet szerkesztési megoldásához?

Csabai László

Csabai László

Csabai László: Nem érzem úgy, hogy a Szindbád, a forradalmár kevésbé lenne regényszerű, mint az előző. Azért tűnhet esetleg töredezettebbnek, mert a főszálat rendszerint megszakítja a Matyusa-Fenyicska vonal [jelenetek Rákosi Mátyás és felesége házaséletéből – a szerk.], illetve a sorozatgyilkos jelentkezései. Ezek a megszakítások azonban szintén regényszerűséggé állnak össze. Vagyis kapunk plusz két kisregényt a nagyregényen belül. S ha egységben szemléljük őket, kohéziót jelentenek az egész könyv számára. És itt van még a sokszor felbukkanó Jósa András-utcai társaság. Ezek is a regény, a családregény jelleget erősítik, legalábbis reményem szerint.

K.B.: A Szindbád-sorozat egyik leginkább lenyűgöző olvasói élménye az a komplexitás és pontosság, ahogyan megteremted a történeteid földrajzi-társadalmi miliőjét. A Nyárliget és környéki helyszín és társadalomrajz ötvenes évekbeli rekonstrukciója mennyiben saját ismereteiden alapszik? A regényre készülve bejártad a környékbeli bokortanyákat? Sztorikat gyűjtöttél? Vagy minden puszta fikció?

Cs. L.: Számomra a történetfabrikálás a legfontosabb és legélvezetesebb része az írásnak. Legszívesebben tehát azt mondanám, hogy amit leírtam, egy csakis bennem létező világnak a kivetülése. És ez igaz is. Egy történet van csupán, melynek alapötletét egy valóban megtörtént eset adja. Viszont az, hogy alaposan felkészültem, azt jelenti, hogy az ötletek már eleve úgy jöttek, hogy illeszkedjenek egy adott társadalmi, történelmi, természeti környezetbe. Valóság és képzelet termékeny játéka az írás. Olvastam, nyitott szemmel jártam, kérdeztem, visszaemlékeztem. És közben írtam. Így ment ez.

K.B.: Szindbád önmeghatározásában szinte metafizikus tartalmakkal telítődik a detektívség. Mégis, sokszor az igazságszolgáltatáshoz való makacs ragaszkodása már-már abszurd csökönyösségnek hat. A világ minden törvényes rendje felborul a forradalom napjaira, mikor őt egy sorozatgyilkos feltalálása izgatja egyedül. Szindbád egy afféle Don Quijote? Vagy a szerzői éned időutazó kivetülése, akinek a karakterében megírod, te hogyan viselkedtél volna bizonyos történelmi helyzetekben?

Cs. L.: Igen, a detektív egy Don Quijote-i figura. És tényleg úgy érzem, én is így cselekedtem volna az adott helyzetben. A világ amúgy nem fekete és fehér, mint ahogy egy ember életútja sem az. Még a hősöké sem. Szindbád nyomozni akar, mert ez a legerősebb késztetés az életében. De hatékony, a bűnt a bűnhődéssel – legalábbis részben – feloldó nyomozást magánemberként végezni kizárólag az őskorban lehetett. A rendőr azóta mindig alkalmazkodni kénytelen az adott uralkodó osztály vagy réteg igényeihez, egy bizonyos mértékig szövetkeznie kell velük. Ezt tette Szindbád az ötvenes évek Magyarországán. De hiszen ezt tette, ezt volt kénytelen tennie a Szovjetunióban és a Horthy-rendszerben is. Ennek a beláttatása és ábrázolása nélkül nem lenne realista ez a mű. Viszont Szindbád jó célokra igyekszik használni az elnyomó rendszer által biztosított hatalmát. Igaz szenny is tapad a kezéhez. De tisztában van ezzel, és lelki válságként éli meg. A válságok izgalmas dolgok, jót tesznek a regénynek.

K.B.: Szindbád, mikor be akarják szervezni az AVH-ba, mindössze annyit válaszol az AVH-s tisztnek: „Lófaszt”. Realisztikus jelenet ez? Szerinted Szindbád, ha történelmi figura lenne, megtehette volna ezt a Rákosi-érában?

Cs. L.: Teljesen realisztikus. Felfokozott idegállapotban ugyanis az ember bármit elkövethet. Megtehette volna a valóságban, mint ahogy rengetegen bizonyára meg is tették. Persze alighanem meg is kapták érte a „jutalmukat”.

szindbadK.B.: Az egyénileg elkövetett bűnök ábrázolása mellett a legtorokszorítóbb története a könyvnek, mikor egy gazda felakasztja magát a terménybehajtás miatt. Itt nincs felelősségre vonható személy. Azaz: aztán mégiscsak Szindbád bűnhődik meg érte, mert vele azonosítják azt az elnyomó hatalmat, ami a gazdát öngyilkosságba hajszolta. Ezért lerugdossák a teherautóról, amivel a forradalom után átszökhetne a határon. Szindbád még csak nem is tiltakozik. Miért?

Cs. L.: Azt mondja: Nem vagyok ávós. Rendőr vagyok. Ez is tiltakozás. Igaz, a terménybehajtásban való részvételét nem tagadja. Mert nem is tagadhatja. Eleget gyötörte magát emiatt, morálisan tovább süllyedne, ha hazudozna. Fizikailag pedig azért nem áll ellen, mert gyorsan történik minden.

K.B.: Eddig ez a legperverzebb regényed. Úgy értve: fontos és gyakori motívuma a szexualitás ábrázolása, a szexualitás és gyilkosság, a szexualitás és abszurditás (ld. a két férjű nő) kapcsolata, sőt, Rákosi „elvtársat” is a szexuális életén keresztül jeleníted meg, groteszk iróniával, a regényben. Miért választottad ezt az írói eszközt?

Cs. L.: Mert Isten, halál, szerelem és szex nélkül nincs élet-élmény, s így művészet, irodalom sincs. Perverznek nem gondolom a nemiségábrázolásomat. Inkább esetenként naturalistának. Máskor meg romantikusnak. A körülményektől függ. Meztelen nő nélkül pedig nem tudok elképzelni egy jó könyvet. Az olyan lenne, mintha nem sóznánk meg az ételt.

K.B.: Apropó, Rákosi a regényedben. Minek tekintsük impotenciájának ábrázolását? Az utókor bosszúja, valamiféle igazságszolgáltatás részedről ez a gúny?

Cs. L.: Igen, ez egyfajta kigúnyolásos bosszú. És az is benne van, hogy így még senki nem ábrázolta őt. A történelem (fő)szereplőinek nemi élete mindig hatással van a működésükre. Szerintem a hatvanas évekig az egész európai és észak-amerikai civilizációra rányomta bélyegét a megnyomorított szexualitás. (Aztán meg átestünk a ló túlsó oldalára, de ez már egy másik történet.)

K.B.: A regény végén Szindbád is törvényen kívüli lesz. Lelő egy sorozatgyilkost, ahelyett, hogy törvény elé citálná újra. Jelent ez majd valamiféle törést a karakterében a későbbiekben? És az elmaradhatatlan kérdés: hol fog játszódni a regény-sorozat következő része? Szindbád emigrációban vagy Szindbád a Kádár-kori Magyarországon?

Cs. L.: Nem törést jelent a karakterében, hanem esetleg gondot a pályáján. De volt elég gondja eddig is. Úgy tervezem, a detektív elhagyja Magyarországot. Valószínűleg nem örökre. Amúgy ilyen hosszú könyvet talán nem írok többet. Mert félek, így nem tudnám befejezni a sorozatot, amely – legalább  – 1989-ig szeretné követni a főhős életét. Ráadásul vannak más terveim is. A detektíves sorozat mellett Száraz évszak címmel megjelent egy egész jó kis novelláskötetem. Páros novellákat, saját szavaimmal élve „duovellákat” tartalmazott. Most egy triovellás köteten gondolkodom. Mindig több tucat szövegen dolgozom egyszerre. Egyet konkrétan írok, a többinek pedig az előmunkálatait végzem. Mert írás közben nem csak az adott szöveghez jönnek az ötletek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top