You Are Here: Home » Úti füzetek » Próza » Titkok

Titkok

A régóta várt nyári eső össze-vissza köpködte a faleveleket. Egyetek nyugodtan, csak egy-két óra és itthon leszek! sietett felénk anya hangja, ő meg ki az ajtón. Anya soha nem vacsorázott (talán nem is ebédelt, miután apa meghalt). Ment az utcán a csöpögő ágak alatt. Három kis veréb a könnyező ablakban nézett utána. Leültünk a konyhában. Bátyámnak hárommal, magamnak kettővel, huginak egy merőkanállal mertem a finomfőzelékből. Ez mi? kérdezte hugi, és szétnyomott a tányérjában egy csomót. Vitaminok! felelte Ati Katinak, és „testvériesen” elosztotta húgom és köztem a tányérjában lévő csomókat, miközben én épp sárgarépadarabokkal díszítettem a tányérom szélét. Összevesztek a kanalak. Kardozott a három finomfőzelék-lovag. Elrepedt egy tányér. A tükörtojás Ati finom főzelékének tetején megremegett, majd kifakadt. Benne egy kés nyoma.  Ezért meglakolsz! kiáltott a bátyám.
 

Én se tudtam, mit jelent a „meglakolsz” szó, de húgom pár perc múlva a konyhaasztalon feküdt kétrészes fürdőruhájában. Homloka izzadt, én vagdostam a lepedődarabokat, bátyám meg tekerte Katira. Kerekecske gombocska, hova szalad majd a múmia? Az addig mereven testéhez szorított kezével húgom meg akarta vakarni combját, de Ati csak csavarta a vászoncsíkkal körbe-körbe tovább. Feszesen simultak lapos mellére a fehér csíkok. Mikoj leszek végje múmia? kérdezte, és akár egy sellő a parton, altestét csapkodta.
 

Anya jó hangulatban érkezett haza. Katit gyorsan megtalálta. Felnyitotta a díványt, húgom ott aludt benne sírástól püffedt szemmel a paplanja helyén. Fél óra múlva Kovács doktor bácsi köhécselve nyújtotta át anyának a receptet: Kezdődő asztma lehet. És nyárra hegyi levegőt javasolt Katinak. A kapuban barna orvosi táskáját hóna alá csapta, és egy szélroham levelekkel borított be hat topogó papucsot.

*

Másnap reggeli előtt pucoltam a zöldhagymát, és már megnyugodva rágcsáltam a töpörtő héját. Ati talán még a körmeit, mert hirtelen felugrott. Anya követte: Valami megakadhatott a torkán! Katival benéztünk a fürdőszobába. Bátyám a WC fölé hajolt, anya fogta homlokát.

 

Akkoriban egyszer én is hánytam. Szerettem nyalogatni a bélyegjeimet. Évzáró előtt ötödikben hetekig nézegettem esténként biciklizés után az iskolai takarékbélyeg gyűjtőlapban őket. Egyik-másik csálén állt. Kettőnek hiányzott a sarka is. A Makk Marcison egy fiú tornázott, nyújtózkodott, és a piros masnis lány derékhajlítást végzett. A fedőlapon egy O betűt formázó táblán TP felirat, (a főtéttől is ismerős volt az OTP felirat), a vízen vitorlások, pirospozsgás (nem látszott, mert nem volt színes a lap, de én mégis láttam) két hátizsákos gyerek biciklizett a dombra fel.

A bizonyítványom Ati hozta el az iskolából. Annyi tüszőm volt akkor már és olyan fehérek, mint a citromfagyi, amit a takarékbélyegek árából vettem az utolsó tanítási napon. Tizenkilenc gombóc.

*

Nyáron Ati fotólabort rendezett be a gardróbban. A jégszekrényben tartotta pár vegyszerét. Beállítás, rohanj, mosoly, és kiold a masina! magyarázta csillogó szemmel mindig. Tilos bejönni! kiáltott ki, ha bekopogtam. Nagyon sötét volt odabent. Télikabátok lógatták bátyámra karjukat, a felső polcokon cipődobozok tátogtak, az alsókon üvegcsékben a fotózáshoz szükséges szerek.

*

Egy nap a teraszon csirkét kopasztottam, pedig anya csak forró vizet kért tőlem, mire hazaér. (Estére a kártyatársaságot vártuk.) Amikor a belek kibuggyantak, felkaptam a tálcát, és kopogás nélkül berontottam a feketeség szentélyébe. Bazd meg! vicsorogtak ki bátyám fogai közül a szavak (akkor hallottam először káromkodni), de a teraszon már az orra olyan ferdén állt, mint a ház falához támasztott létra. Elég gusztustalan tényleg, mondta, és egy-két percig próbálkozva végül markaiban tartva kiemelte a rózsaszín üregből a csavarodó bélköteget. Kati akkor már a beutalóval Kékestetőn volt, így anya névnapján hárman mentünk csak a strandra. (A medencéket társadalmi munkában építették, mondta valamikor régen apa.) Még csak víz alatt tudtam úszni, de szerettem. Egyszer csak csípést éreztem a derekamon. Meglepődtem. Megijedtem. És fájt is. Alig kaptam levegőt. A víz a hónaljamban le-fellökdösött. Csapkodtam kezeimmel. A medence alján semmi se volt. Eszembe jutott Kati. Köhögve dugtam ki a fejem a bugyborékoló vízből. Anya a parton állt, és a repedező betonon lábával ütötte a taktust. Énekelt (a hangszóró kísérte): Annyi vicceset látok, hallok… és még bambi is kapható. Lá-lá-lá-lá, lá-lá-lá-lá. Lá-lá-lá-lá, lá-lá-lá, Ati meg fülig érő szájjal a medence túlsó partjáról integetett.

*

Pár hónap múlva anya épp mesét olvasott húgomnak, amikor csengettek, és szinte rögtön kopogtak is a spalettán. Az éjszaka rongyai az utcán feküdtek már. Láttam a tányérsapkát. Rendőrök! húztam fel Katit pizsama gallérjánál fogva. Az egyik rendőr megvakarta tarkóját, amikor anya azt felelte: De hisz már több éve meghalt! És a fia? kérdezte a magasabb. Ati akkor már ott térdelt mellettünk az ablak alatt. Egy ilyen szép pofikájú nőnek a fia nem lehet ellenség mondta az alacsonyabb, Zoli bácsi, aki bátyám egyik osztálytársának volt az apja. Kutyás bemutatót tartottak előző évben az iskolában egy rajgyűlésen.

Kurva retesz, suttogta anya arrább lökve minket (se előtte, se utána nem hallottam káromkodni soha), amikor elmentek, és engedelmeskedett a spaletta is végre. Ma temették Bauer Sándort. Anya nem nekünk mondta, csak maga elé a fürdőszoba felé indulva, de aznap éjszaka négyen aludtunk egy ágyban. Reggel húgom fél darab, mi bátyámmal egész Kalmopyrint kaptunk, pedig nekem nem a fejem, hanem a hasam fájt. Hárman kéz a kézben mentünk mégis az iskolába. Egyikünk se hajolt le a gesztenyéért, de bátyám végül belerúgott az egyikbe, az meg elindult az árok felé, én meg visszapasszoltam, de Kati kinyújtott lábában megakadt, és előre gurult, utána mindhárman, kék köpenyes gesztenyefoci-csapat. Az iskolánál Kapubá karikán lógó kulcsait rázta már, aztán csak nézte a tenyerébe nyomott kis barna gesztenyelabdát a forint helyett. Szerettük Kapubát. Előző évben hozott Atiéknak a boltból a klubdélutánra cigit és bort, de aznap bátyám már a gimi irányába futott, mögötte füstölt a kiáltásom: Tisztaság fél egészség, én összelustulom a másik felét!

*

Pár évvel később anya keze a tarkómon nagyot csattant: Nem nyaljuk le a kanalat!, majd kávéillatú arcát felém fordította, és mutató ujjával ütögette. Nem tudom, hogy életemben hányszor kaptam tőle puszit vagy én hányszor pusziltam meg. Nem azért mert olyan sokszor. Pont ellenkezőleg.

Már hálóingben járt a nap, mint ma. Aznap este életemben először kávézhattam a kártyatársasággal. Most itt fekszik a kórházban béna kézzel-lábbal valaki. Emlékszel…, a-mikor múmiásat… játszottatok, és Katit…, nézett rám kismadár-szemeivel. Kezemben tartottam a fehér műanyag poharat. Benne a lötty hirtelen rózsaszín lett, és a tetején megjelent egy rózsa. Egy pillanat múlva eldobtam a poharat. A légy felszállt a linóleumról. Papír zsebkendőt vettem elő a táskámból. Már a földet törülgettem, amikor feleltem. Tudom. Ne beszélj, pihenj! folytattam. A papír zsebkendő barna péppé vált az ujjaim között. Jósnőhöz mentem aznap. Alig bírtam… már egyedül… veletek. Megigazgattam anyán a paplant. Majdnem akkora volt már, mint hugi ötven éve a konyhaasztalon.

old_kitchen_by_gogoslav-d59j5m4

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top