You Are Here: Home » Úti füzetek » Próza » Jonas

Jonas

„Vannak dolgok, amiket nem lehet beletenni semmiféle preparátumba, mert valaki kitömheti az apját, vagy szimbolikusan az egész családját, de amit akkor érez az ember, mikor megindul a penge a nyak felé, azt nem lehet kitömni”
Pálfi György: Taxidermia

Délelőtt alig találta magát, a másnaposság a szokottnál is jobban megviselte, bár nem ivott annyit, mint általában. A napfény meredek szögben hullott be a posztó mögül, gyenge félhomályt engedve a helyiségre. Pontosan tudta, hogy a nőt nem találja ott. Ébredése pillanatában érezte, hogy nincs már a szobában, hogy fölösleges azt remélnie, talán csak mosakszik, netán levegőzni ment. Ám ennél is biztosabban tudta, hogy ott járt, hogy együtt töltötték az éjszakát, mert valami rejtélyes okból őt választotta a kocsmában nyálukat csorgató férfiak népes csapatából.

Közben két napja másról sem beszélt a város, csak a fűszerkereskedő meggyilkolásáról, de Jonast ez nem igazán érdekelte, csak a lány járt az eszében. A pap megüzente, hogy hétvégére szeretne új térdeplőket a kápolnába, így dolgozni kezdett.

Kora délután a deszkákat gyalulta, amikor egy férfi állt meg az alacsony kerítés mellett. Várt egy keveset, mielőtt köszönt volna az asztalosnak.

– Jonas! Új padsor kell a tanácsterembe – mondta.

Felegyenesedett a fűrész mellől, bólintott.

– Ha végeztem, bemegyek. Lemérem, mekkora fér el – mondta. Jól ismerte az efféle megbízásokat. Jobban örült volna, ha a kereskedő koporsójához hívják méretet venni.

A régmúltba veszett, hogy a hóhér tiszte mióta szállt apáról fiúra, de a szokáson mit sem változtatott eredetének homálya. A papot és a városvezetést leszámítva kevesen tudták, hogy Jonas a hóhér. A főtéren közben gyülekezett a nép. Végigtapogatta az emelvényt, nekifeszült az akasztófának, ránehezedett a kötélre, ellenőrzött mindent. A tömeg türelmetlenül zúgolódott. Az emelvényhez vezették az elítéltet, egy harminc körüli férfit. Egy tisztviselő felolvasta a gyilkosság körülményeit. Az atya odalépett vaskos fakeresztjével, mire a leláncolt bűnöző közömbösen szembeköpte. A pap gyorsan megáldotta, majd arcát törölgetve lesietett az emelvényről.

Nem szerette végignézni az utolsó pillanatokat. Meghúzta a kart, hátat fordított, várt, majd a tömeg ujjongása jelezte, hogy végbement, aminek végbe kellett. Ekkor visszafordult, elvágta a csuklókat szorító kötelet, hogy a kezek és lábak szabadon kalimpálhassanak a szélben.

Most a megszokotthoz mérten másképp haladtak tovább a dolgok. A tisztviselő folytatta a gyilkosság körülményeinek ismertetését. Elmondta, hogy a férfinak bűntársai is voltak, akikre a bíróság kegyesebb büntetést szabott: ítéletük fővesztés csupán. Elővezették a második elítéltet.

Két katona kísérte a lányt. Csuklóit kötelek fogták össze, az egyik katona a karját tartotta, a másik a pallost vitte. Az atya elmormolt egy bűnbocsánatot, a lány kifejezéstelen arccal, öntudatlanul tűrte. Jonas izzadni kezdett a csuklya alatt, úgy vert a szíve, szinte hallotta a dobbanásokat.

A törvény egyértelműen szólt: ha a felesküdött hóhér megtagadja egy ítélet végrehajtását, önmagát vonja az elítélt helyébe. Jonas nem is nagyon gondolkodott ezen, rutinszerűen tette, ami a dolga. Középre görgette a tőkét.

– Emlékszel rám? – suttogta a maszk alatt.

A lány válasz helyett megbicsaklott, az emelvény deszkáira zuhant. Két katona futott egy vödör vízzel fellocsolni. Jonas bele sem gondolt, hogy nemigen ismerheti fel, hiszen maszk rejti az arcát. Úgy beszélt hozzá, mintha csak most eresztette volna ki az ágyából.

– Térdelj szépen ide – utasította gyengéd hangon, miután felsegítette.

– Tartsd meg a hajadat, így – belemarkolt, a lány kezébe adta az egybefogott tincseket, aztán levágta az egybefogott, vörös hajzuhatagot.

Sötétedett, egyetlen lélek sem volt már a téren. A testeket elvitték, csak a véres deszkák, meg a tőke maradt ott, és egy marék vörös haj, melyet görcsösen szorongatott. A gyilkos hullája komótosan lengedezett az esti szellőben, halk nyöszörgést csalva elő a faszerkezetből. Az elöljáróság előtt szolgák ácsorogtak, türelmetlenül nézték Jonast, már rég le kellett volna mosniuk az emelvényt.

A tincset köpenye zsebébe rejtette, elindult. Céltalanul imbolygott faltól-falig, egyik utcából a másikba, a város déli része felé. Egy nagyobb kocsma fénye megtorpanásra késztette, betért, majd továbbállt. Sorra járta a helyeket, főként a kikötő közelében. Ivott és hallgatott. Aznap éjjel mindenhol Baltazár haláláról és a kivégzésről beszéltek, de nem tudott meg többet annál, amit amúgy is sejtett, hogy a nő örömlány volt, aki gazdag kereskedőket csábított el, majd kifosztotta őket társaival. Arra most sem talált választ, miért épp őt szemelte ki a kocsmai forgatagból, hiszen nála sokkal tehetősebbek is epedve keresték a kegyeit.

Hazatérésekor még a részegség bugyraiban vergődött, betántorgott a házba, hanyatt vetette magát, s horkolva elaludt. Hajnalban kiabáltak a kapu előtt. Sötét volt, felült, kósza mozdulattal a korsó után nyúlt, feje fölé emelte és ültében magára zúdította a vizet, ivott néhány kortyot.

A kapuban elöljárósági szolga ácsorgott egy taligával.

– Kész?

– Kész. Persze kevesellte a pénzt. Nézd meg.

Jonas betolta a taligát, leemelte homokszínű, lenvászon zsákot, melyet az átszivárgó vér itt-ott sötét foltokkal pettyezett. Ezüstöket ejtett a szolga markába, bevitte a zsákot.

Ásót vett elő, készített egy mély gödröt a ház mögött, visszament a szobába. A lányt addigra már kibontotta. Ugyanabban a ruhában feküdt, szemei csukva, szája résnyire nyílt. Ha nem lett volna természetellenesen fehér a testéből kifolyt vér miatt, azt lehetett volna hinni, csupán alszik.

A hegek persze elárultak mindent: elnagyolt, vastag, fekete cérnával ejtett öltések fonták körül a nyakát, mint egy elméretezett, ormótlan nyakék. Talán még a nyomorék, egykori felcser is meglepődött a mostani feladaton. Pedig vállalt ő mindenféle munkát: vágott ki halálra ítélt nőből élő gyereket, ültetett üvegszemet vakításra ítélt nemesemberbe, távolított el üszkös női emlőket. De ilyet, hogy halott törzsre varrjon vissza levágott fejet, tőle sem kértek soha.

Jonas odafeküdt a lány mellé, felkönyökölt, percekig csak nézte. Lassan kezdte vetkőztetni, ahogy az első éjszakán.

 kép forrása: pxleyes.com

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top