You Are Here: Home » Szépirodalom » A béketábor legyőzhetetlen – részlet egy készülő regényből

A béketábor legyőzhetetlen – részlet egy készülő regényből

Manapság a szomszédját mindenki megfojtaná egy kanál vízben, de a ház előtt álló japán akác mindenki szívügye. Már nem csak a Madarak és fák napján, de egyszerű hétköznapokon is, minden fa mellett áll egy önkéntes „biztonsági őr”, aki nem engedi eltávolítani. Ha a városban útépítés vagy házépítés miatt valamelyik fát ki kell vágni közterületen, a helyi médiában az egész utca tiltakozik. Van lakó, aki emlékszik, hogy ő ültette úttörő korában, aztán jelentkezik egy másik, aki gimnazistaként belevéste, hogy „szeretlek IBOLYA”, átlőtt szívvel, ahogy azt kell, mások azt emlegetik fel, hogy az árnyéka alatt sétáltatták unokáikat. Hirtelen mindenki számára ez az egy fa biztosítja a jó levegőt, az oxigént, a természet közelségét, amelyet otthagyott falun a szüleivel, és azóta is rossz a lelkiismerete. Az elszántabbak azzal fenyegetőznek, hogy védőláncot vonnak a fa köré. A képzettebb zöldek kérik a tervet és a határozatot arról, hogy ki kell-e vágni valóban. Mások fellebbezési lehetőséget hiányolnak és igazolást a városi főkertésztől, hogy a fa életveszélyesen el van korhadva, és azért ítélték halálra. A főokosok előnevelt fákat ültetnének a helyére.

A Felmérnök is egy hétköznap délelőtt arról a botrányról beszélt, amely egy parkoló építése során borzolta fel a városlakók kedélyét, mert az egyik lakó odaláncolta a biciklijét a halálra ítélt fához, és megállt az egész munka. A bicikli egy 80 ezer forintos mountain bike volt, és már így is ellopták a láncot róla. Aki hozzányúl, rákenik az egészet. Tudva levő, hogy ilyenkor csak nyugdíjasok és hajléktalanok vannak a 41 ̶ es kocsmában, biciklije ugyan egyiknek sincs, a láncról se tudtak, de a fakivágás mindenkit érdekel, úgy is  mint munka  vagy mint hazahúzható tüzelő.

Felmérnök úr először a kerékpárút-programra kérdező ügyvéd urat igazította el. Hogy melyik utcának melyik oldalán tervezik majd felfesteni a sávot és a bicikli ikonját, és hol lesz kész már jövőre. Pofonegyszerű így az egész. A belváros meg gyalogos lesz, a szélén sok kerékpár tárolóval. Ott mindenki leteszi a járgányt, és sétálni kezdhet. Lesznek bérbiciklik is, amiket csak ott kell hagyni használat után a tárolókban. Ilyen tudományos fantasztikus történeteket a hallgatóság még fel se tudott fogni akkoriban.

 ̶  Ennek a néhány fának a kitermelése meg a tiltakozások csak vihar a biliben a hidegháborús időkhöz képest, amikor még a béketábor szemben állt az imperialista bitangokkal –  kanyarodott el a Felmérnök látszólag a témától. ̶  Akkor minden városra rá volt irányítva egy csomó rakéta, miránk Olaszországban, és ott zongorázott ujjaival minden indítógomb felett egy-egy digó kiskatona keze, várva a jelet Washingtonból, hogy mikor nyomhatja már meg végre.  Na persze voltak ilyen gombok Ukrajnában is, és egyébként mindenütt a világon, tán még a világűrben is.

A Felmérnök mondhatott bármit, se neki, se a hallgatóságnak nem volt fogalma a rakétabázisok titkos világáról. Mindenki szabadon fantáziált róla katonai ismeretei alapján, csak a szembenállás volt ismert, amit az újságok híradásai közvetítettek. Most meg már, ebben a békességben, csak a szomszéd város rivális csapatának a szurkolótábora jelentett veszélyt a rangadókon. A kemény mag a műanyag ülőkéket dobálta át az elválasztó kerítésen, amire ásványvizes palackokkal illett válaszolni.

 ̶  De nem az a legény, aki üt, hanem aki állja! Mi is felkészültünk az első csapásra, Itt se lehetett másként, mint a Dunántúlon. Derekhalom, ahol laktam akkor éppen, elrejtőzésre volt kijelölve. Az iparvárosok lakosságát stratégiai szempontok szerint kitelepítették, 50 ̶ 100 kilométerrel arrább. A munkaképes lakosság pedig a stratégiai tervek szerint a föld alá telepített gyárakban, hadiüzemekben dolgozott volna. Na, abban az elrejtőzéses munkában voltam én a legfontosabb láncszem. A haditervek a térképek és a terepasztalok mellett születnek, de a felderítés nélkül fabatkát sem érnek. Ehhez kell egy kis mérnöki munka, vagyis az én szakértelmem. – nézett szét a hallgatóságon a Felmérnök, hogy ki meri ezt így biankó is kétségbe vonni, de nem volt senki.

 ̶  Mikor jönnek már azok a fakivágások?  ̶  kérdezte türelmetlenül mégis az egyik, aki korábban fuvaros volt a nagytüzépen, amíg fel nem számolták, és a sajómercsei kockadarabos szenet meg a tűzifákat szállította haza a megrendelőknek.

 ̶  Hozzon már egy sört, öcsém, magának, hogy  a száját inni használja, vagy ne kotyogjon közbe  ̶  szólt rá a Felmérnök a türelmetlen hallgatóra  ̶  mert ezek miatt vannak  mindig a világégések.

Az efféle bugyuta közbeszólások győzték meg a Felmérnököt arról, hogy jó helyen foglalt figyelő állást. Az ellenségnek elégedetlen és forrófejű emberekre van szüksége, akik bármire mozgósíthatók. Langyos, vagy zubog már, – ezt kell jól megítélni.

– Olyan maga, fiam, mint a Gavriló Princip, az a hülye szerb, aki lelőtte a Ferencz  Ferdinándot, és aztán megkaptuk érte büntetésül a trianoni békét  ̶  fitogtatta történelmi műveltségét a mesélő, odasandítva a Doktor úrra, hogy veszi-e a  lapot. Vette: 1914. június 28.  ̶  egészítette ki a melléktémát a memoriterkészletből. – Na és ez a másik kellék, a felforgatáshoz, – a ravasz értelmiség, – aki élére áll a tömegeknek, amikor elérkezettnek látja az időt, és az Ügy ellen lázítja őket – fejezte be a Felmérnök a szokásos monológját. –

A Doktor úron kívül persze senki sem ismerte a hallgatóság közül, hogy ki volt az egyik, ki a másik, de mindenki tudta a dolgát, és rendeltek egy újabb korsó sört, mert érezték, hogy hosszú történetnek néznek elébe.

 ̶  Szóval jött a hadiparancs , hogy a város lakosságát atomháború esetén el kell rejteni. Akkor százezer volt Derekhalom népessége a hozzácsatolt falukkal együtt. A Városi Kiegészítő Parancsnokság vezényelte a felkészülést. Előbb fel kellett mérni a megyeszékhely összes pincéjét, hogy kiderüljön, melyek alkalmasak egyébként légoltalmi célokra. Minden vállalat számára bejelentési kötelezettség volt elrendelve.  Én már akkor is a szakmában dolgoztam, és nekem kellett végigjárni, meg felmérni, aztán minősíteni az összes pincét.

A Felmérnök úr szerette kiszínezni történeteit, ha elkapta a reflektorfény, és néha főszereplői feladatokat osztott magának, de tény, hogy részt vehetett ezekben a munkákban, és rajta kívül nem sokan mesélhettek erről a kocsmában. Mint a jó színész, olvasott a hallhatóság figyelméből, ha lankadni látta, betoldott egy-egy aktivizáló epizódot.

Volt a városban néhány II. világháború előtt épült középület, amelyik alatt megmaradt a légópince, egy párat a Rákosi időkben is építettek, de ezekbe egyébként még a törzsparancsnokság se fért volna el, és jó, ha a Katyusák ellen védelmet nyújtott volna. „Mert uraim, a modern háborúban a 2000 kilós túlnyomást is kibíró födém kell”, mondta az eligazításon Kiss ezredes, a törzsparancsnokunk.  Ezt fel se tudtuk fogni, mert azt mondták a statikusok, hogy egy lakóház födémét 150 kilóra méretezik.

̶ Vagyis Béla, – mutatott a másfél mázsányi munkanélküli bútorszállító munkásra a Felmérnök – maga minden négyzetméteren rophatná a táncot a csajával egy házibuliban, akkor se szakadna le a padozat. De egy bombabiztos födémen még mindenki a nyakába vehetne 13 másik embert is. Na, ilyen födémű pince egy se volt a városban. A többiben is térdig érő víz állt.

̶  De a parancs az parancs. Végigjártam az összes bejelentett krumplisvermet, pincerekeszt, ahol érett a cefre, dunsztolódott a befőtt. Egyik se volt jó semmire. Itt jöttek le egyébként a szennyvízvezetékek meg a gázvezeték. Ablakuk volt az utcára, ahol majd az atomsugár süt be. Viszonylag rövid idő alatt – egy fél év elteltével belátta a nagyvezérkar, hogy új védelmi rendszert kell kiépíteni. Időnk volt, mert a kémeink jelentették, hogy van egy beépített, városunkból elszármazott zsidó atomtudós az ellenség soraiban, és az egy óvatlan könyökmozdulattal arrébb lökte a rakétabázis koordinátáinak irányzékát, ami azóta a békaevőkre, Tóújvárosra van ráállítva. Mire észreveszik az amcsik, mi már el is rejtettük a lakosságot. Neki is láttunk. A lakosság vagy otthon van egy atomtámadás esetén ugyebár, vagy a munkahelyén. A gyerekek az iskolában, óvodában, bölcsődében. Akkor még ugyebár harmadik lehetőség nem volt  ̶  ebben a korosztályban senkinek se kell mondanom   ̶ , közveszélyes volt a munkakerülés.

– Nekem mondja a Felmérnök úr? ̶  hallgatott bele a történetbe a szebb napokat látott Gizike, a kocsma alkalmi takarítónője, a férfivizeldéből kifordulva, ahol éppen egy rossz irányzékú bögyörő célt tévesztett tócsáját takarította össze az ülőke mellől, és meg volt a véleménye a férfiakról. – Való is ezeknek a kezébe rakétakilövő!

– Gizi, fénykorodban te voltál a legjobb nő a piaccsarnokban. Még a rendőröket is levetted a lábáról, ezért sose vittek be, csak a rohamkocsiig – emlékeztek többen az asztalnál.

 

Gizi erre kihúzta magát, lapos mellei némileg kiemelkedtek a köténye homorulatából erre a dicséretre, és, hogy viszonozza a fiúk kedveskedését, odasúgott az asztalhoz, fogatlan szájával jelentőségteljesen csücsörítve:

 ̶ A történet végén mindenki a vendégem a női WC-ben.

A fiúk elfintorodva fordultak vissza az asztalhoz: ̶ Gizi, a száját enni használja!  ̶  szólt oda a Felmérnök is.

 ̶  De hol is tartottam? – folytatta a Felmérnök megkezdett történetét. –  Építünk egy óvóhelyet a munkahely mellett, és egy másikat a lakások közelében. Bennünket nem érhet váratlanul az atomtámadás! Nekünk mindegy, hogy mikor jön az a rakéta! Ha otthon vagyunk, ott vészeljük át, ha a gyárban vagy a hivatalban, akkor ott bújunk a föld alá! Minden munkahely megadta a dolgozói létszámát, és minden lakásét tudta a Lakásszövetkezet. A lakosság elrejtési tervét egyébként a városházán készítették a mérnökök, a munkahelyeken és a vállalatoknál ez a munkavédelmi felügyelők dolga volt. A földszintes városrészeken 20 fősök készültek 5 ̶ 6 lakás részére az utcákon, zöld területeken. A lakótelepeken 5-10 emeletes házanként az 50 ̶100–150 fős óvóhelyek a játszóterekre, kézilabda pályákra kerültek volna.

Ezek az óvóhelyek úgy készültek volna, mint egy verem vagy egy takarmánysiló. Markológép vagy kézi erő kiás egy három méter széles árkot, aztán jön egy brigád, és az alját kibéleli pallókkal, az odalát fí huszas, állított akáccölöpökkel, és az egészet lefedik 30 cm-es tölgyfagerendákkal. Erre került volna még egy kis kátránypapír, aztán az egy méteres földtakarás, és akár jöhetett volna a bomba is. Persze volt elől egy zegzugos lépcsős lejárat meg zsilip meg szellőzőkürtő.  Állítólag ki volt próbálva valahol a kazahsztáni sivatagban, és működött.

Az atombomba egyébként nem kamu és nem kabaré. Az imperialista fenevad komoly fenyegetés volt abban az időben ̶  Elkészültek ezek a tervek mindenhová, gyárudvarokra, lakótelepekre és a kertvárosi részre is.  De kellett egy kulcsember, aki ismerte és felmérte a helyszínt. Mert ezeket nem lehet ám egyébként akárhova letenni, uraim.  Hol a helye ezeknek a bunkereknek?

 ̶   Na hadd látom, kinek van itt a legtöbb  gógyija? – rendezett a Felmérnök úr egy rögtönzött vetélkedőt,  akinek van valami épkézláb javaslata, annak fizetek egy felest.

 ̶  A kézilabdapályán a félpályát üresen kell hagyni, hogy két légitámadás között lehessen egykapuzni –  szólt az egyik.  

 ̶  Én a fák közé tettem volna, hogy árnyékban legyen, meg  a lombok takarnák a bombázók elől is   ̶  így a másik.   ̶  A buditól jó messze legyen,  mert ha azt lebombázzák, akkor oltári szarban leszünk, ha vége lesz az egésznek  ̶  erőltette meg magát mindenki a beígért piáért.  

–  És mi van, ha magas a talajvíz?  ̶  szólalt meg a doktor úr végül, akinek minden ősszel elöntötte a pincéjét a víz, és ez állandó problémája volt. Gumicsizmában járt le krumpliért, pedig levitt a játszótérről már néhány padot, hogy magasabbra tudja tenni a téli zöldséget meg az almásládákat.

̶ Doktor úr, magáé a feles – hirdetett eredményt a Felmérnök bosszúsan, mert jó volt a válasz, de tudta, hogy az ügyvéd úr, amióta a mája összezsugorodott a sok piától, nem iszik alkoholt.

–  Igen, uraim, valóban erre kellett odafigyelni, hogy hol magas a talajvíz, hol vannak a vezetékek föld alatt, és uraim, a legfontosabb, hogy hol van az omlási határ.

Itt hatalmas hatásszünetet tartott a Felmérnök, mert meg volt győződve, hogy erre senki nem gondolt, és valóban leesett az álla mindenkinek, pedig volt közöttük katonaviselt ember is, és láttak a TV-ben sok földrengéses filmet, de hogy itt is rászakadhat a ház az óvóhelyre, az eszükbe se jutott.

 ̶  Na, és én voltam a helyszíni felmérő, – talán mondanom se kell. Megkaptam a terveket, rajta bejelölve, hogy hova akarják tenni az óvóhelyet. Megnéztem az ásott kutakat, a környék vízállását, egyébként megkérdeztem az öregeket, hogy mikor volt a pincében víz utoljára.    Felemeltem a fedlapokat, hogy van-e bennük talajvíz, és ha minden oké volt, akkor vizsgálódtam tovább. Kimértem az omlási határt a falaktól, az aknáktól és a fali jelzőtáblák alapján meghúztam a szennyvízvezetékek és a gázvezetékek lehetséges nyomvonalát a terepen. Ezek után a fennmaradó szabad helyekre rájelöltem az odaszánt óvóhelyet. Vannak ugyan közműtérképek, mégis mindig elvágnak a markolók valamilyen vezetéket, mert semmi se a tervek szerint épül. Uraim, nem akarok szerénytelen lenni, de tízezreket mentettem meg a papíron ezzel az alapos felméréssel. Gondolják el, ha ezek akkor derülnek ki, amikor közelednek a bombázók!

– Szart se értek volna azok az óvóhelyek a rakéták ellen. Hitlernek is voltak bunkerei, és mégis elfoglalták Berlint is. Meg mit ér egy krumplisverem az atom ellen? – szólt közbe egy katonaviselt ember.

– Uraim aki kételkedik a hadügyminisztere parancsaiban, az hazaáruló volt abban az időben. Hadmérnökök fejlesztették ki ezt a védelmi rendszert, és ez a védőpajzs része volt a  polgári lakosság számára az Uraltól a berlini falig   ̶  szerelte le a Felmérnök a kishitűeket szigorúan.

– Hány évig csinálta ezt, Felmérnök úr, és egyáltalán készen van-e már ezzel a munkával? – kérdezett bele a vetélkedő győztese, az eltiltott ügyvéd, a hadtörténeti jellegű, tudományos előadásba.

–  Uraim, ilyen az élet, ember tervez, Isten végez. Rajtam nem múlott volna semmi, én eljutottam egészen Óbányáig, amikor megváltozott a világpolitikai egyensúly. Jöttek a fegyverkorlátozási egyezmények, az atomcsend, felbomlott a nagy Szovjetunió. Kivonultak az oroszok, bejöttek az amerikaiak, az afgánok, a csecsenek is a zöldhatáron…

Ukrajnában is leszerelték a rakétákat, Olaszországban is,. Győr is megúszta, mi is. Nekünk se kellett már se rakéta, se árokóvóhely. És dobhattuk ki azt a sok jó tervet.  Azután lettem én is magánvállalkozó, amikor ez a hősies felmérő munka megszűnt a Tanácsnál. 

–  Na, de mi van már azzal a fakivágással meg a hozzákötözött lakótárssal? – emlékezett a történet elejére valaki, aki belealudt az egészbe, de most a végére valaki oldalba bökte, amikor kikászálódott, hogy a WC irányába menjen. 

 ̶  Hát az van, hogy itt most nyavalyognak, ha egy fát ki kell vágni, de ha meg kellett volna építeni ezt az egész várost elrejteni képes óvóhelyrendszert, nem maradt volna egy fánk se – vette át a szót megint az Ügyvéd úr.  ̶  Gondoljanak bele, a bunker egy méteres szakaszán legalább négy ember szorongott volna. A 100 000 ember elrejtését biztosító árokóvóhely összes hossza 25 000 méter.  Háborús helyzetben abból dolgoznak, amit találnak, kivágták volna a parkok és a kertek fáit. Kiszámítottam, az önök erdejének összes fája is kevés lett volna az óvóhelyek megépítésére. A kérdezőt  ̶  miután utána számolt, – tízig tudta követni – válasz kielégítette, de a többiek már elkalandoztak a témától.. Pedig itt nagyobb az erdő, mint Derekhalomban lehetett.

A Felmérnök nyelt egy nagyot, mert ennek még maga se nézett utána, és azt gondolta, hogy valaki talán megveregeti a vállát, mint a település Dugovics Tituszának, ám az ügyvéden kívül nemigen ismerte ezt a régi katonát senki itt, – de az ügyvéd elismerését el se fogadta volna. Tudta, hogy ez az ember a nagyvad. A kártékony osztályellenség.

 ̶  Vagyis mégiscsak van abban valami jó, hogy kimentek az oroszok szólt végül az egyik.

 ̶  De átúsznak a Tiszán, és bejönnek az afgánok.

 ̶  Meg az ukránok a cigarettával.

 ̶  Kit érdekel, ha nem lopják a fát?

 ̶  Felőlem lophatják is, csak ne vágják ki.

 ̶  Nem vesz valaki egy biciklikereket?.

 ̶  Na, akkor mi lesz már, Gizike?

Beszélt mindenki össze-vissza a gyengén megvilágított kocsmában. A Felmérnök is megitta a teáját, mert ő különc volt.  A többiek kiitták a sörüket, és mindenki leszűrte a maga tanulságát a történetből. Ki-ki vérmérséklete, hovatartozása szerint. De így van ez jól, nem vagyunk egyformák. Bizony nem, – állapította meg magában a Felmérnök, – nagyon résen kell lenni! Ez a civil bagázs a pánik gyújtózsinórja.

De azért a mesélő hangosan is összefoglalta a konklúziót a hallgatóságnak, hogy visszataláljanak a történethez: 

̶  Mondanom se kell, hogy így maradt meg Derekhalom tölgyerdeje –  lábon. Hát akkor a viszont tagságra, uraim. Vigyázzanak, a sör nem nedvesít, de azért tartsák szárazon a puskaport  ̶  zárta le az aznapi sztoriját a Felmérnök  szokásos hülyeségével, és eltávozott.

 

A Felmérnök aznap ismét gondok között kerekezett haza.  Azt tanították annak idején a kiképző tanfolyamon, hogy meg kell találni a hangot a vizsgált célszeméllyel, be kell illeszkedni a megfigyelt célcsoportba. Közben szinte észrevétlenül kell kikérdezni őket. Látszólag azonosulva  gondolatvilágukkal, mindennapi problémáikkal. Bizalmukba kell férkőzni, hogy gyanút ne fogjanak, és akkor mondják el, amire kíváncsiak vagyunk. Hogy milyen szabotázsra készülnek az államrend ellen, vagy milyen fellazító propagandát terjesztenek a jóhiszemű állampolgárok között. Kik az összeesküvés tagjai. Hol találkoznak.  Ez a Doktor úr nagyon veszélyes ellenfél. Ravasz, okos, nagy sakkjátékos, na de én se most jöttem a hathuszassal  ̶   gondolt bele a Felmérnök  a mai csapdájába. A Felmérnököt a kihívás mindig stimulálta, kezdetben kisebbségi érzése volt, ha egy diplomás ember megfigyelése volt a feladata, mert ő csak technikumot végzett. De képezte magát, és felkészült az ellenfélből is.    

Itt volt ez az óvóhelytörténet. Szinte még ma is hadititok, de beavatta őket. Pedig a rendszer nincs még a történelem szemétdombján. Helyi konfliktusok esetén még bizonyára használható lenne. A biztonságot jelentő oroszok kimentek, de bejönnek helyette mások. Átjáróház lett az ország.  Most kell csak igazán ébernek lenni.  Körkörös védelemre kell berendezkedni uraim, vagy elvtársak. Be vagyunk kerítve. Óvóhelyre mindig szükség lesz. A tervek megvannak, a városi erdő áll.  Nem épülhet minden városban Metró.

19104

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top