Szilveszterre hangolódva az év utolsó napjaiban a Vidor-fesztivál “Nem mind Arany” című paródiaestjének egy-két percét elevenítjük fel, ezúttal Béres Tamás Idősb Arany János és Sándor Petőfi aggkori levelezése  című írásával. Jó szórakozást!

 

 Idősb Arany János és Sándor Petőfi aggkori levelezése

Arany János szülei házának udvarán nőtt, verseiben időről időre felbukkanó híres ébenfából készült, a saját keze által csiszolt és festett tulipános ládája a költő 1882. október 22-i halála utáni nagy jövés-menésben először a családi ház nagyszobájának sarkába, majd a padlásra, később egy pesti bútorkereskedő fészerébe került. Onnan bányászták elő az első világháború alatt a német kincsvadászok és szállították Pozsonyba a híres aranyvonaton (egyes történetírásokban tulipánosvonaton) egy magánkereskedő gyűjteményébe, majd onnan került vissza egy budai bérház első emeletére, ahonnan a második világháború alatt a magyar ellenállás vitézei a szomszéd ház második emeletére menekítették, amit sajnos bombatalálat ért.

A ládáról az ezerkilencszázötvenes évekig mit se tudtunk, aztán a hatvanas években fordulat állt be az ügyben, mert jó néhány kérdést feltettek a láda-üggyel foglalkozó tudósok, mint például… idézem dr. Ezüst János és professzor Bronz Sándor a titkosszolgálat által lejegyzetelt (híres) 351-2549-5548-2 számú Arany-aktában megtalálható beszélgetést.

 

Dr. Ezüst János: „Hol a láda?”

Professzor Bronz Sándor: „Milyen láda?”

Dr. Ezüst János: „Hát az Arany-láda?”

Professzor Bronz Sándor: „Nem tudom, nálam egy fa láda volt.”

Dr. Ezüst János: „Az Aranyé?”

Professzor Bronz Sándor: „Nem, az enyimé. Bronzé.”

 

Ebből az igen erőteljes, minden részletekbe menően gazdag, információáradattól és rejtett tartalmaktól hemzsegő beszélgetésfoszlányból is kitűnik, hogy értékes ládáról volt szó, a két tudós pontosan tudta, hogy a láda nagy titkokat rejt. Aranyra gyanakodtak. Nyilván nem véletlenül. A Professzor Bronz Sándor hagyatékából a kétezres évek végén előkerült Arany-gatyák, Arany-zoknik és Arany bajuszkötők mellett egy köteg papirosra is leltek a hagyaték feltárói, azokra a levelekre, melyet Arany János kapott és őrzött meg Sándor Petőfi korábban elhunytnak hitt, Amnéziában élő, de idős korára eszéhez tért költőtől. A kutatók nagy szerencséjére az eszéhez tért Petőfinek szánt (írott) leveleiről másolatot készített, így a teljes levelezés olvasható és kutatható.

 

Nézzük meg, a szöveghűséget megtartott, gondos átiratban, aprólékos szöszmötöléssel kibogarászott grafológiai tudósok munkája nyomán átírt legérdekesebb leveleket, sorra!

 

 

*
Kedves Jancsi!

Drága János bátyám!

 

Bocsássad meg eddigi ténfergéseimet, de az eltelt harmincegynéhány év, mióta nem láttalak és halottnak hittél, úgy elszaladt, mint az a fürge nyúl, amit 1940 tavaszán kergettünk a szalontai bükkösben.

Én vagyok az, Sanyi! A te Sanyid. Sanyi Petőfi. Ám mostanában csak Sanyi bá, vagy az itt élő suhancoknak csak Alex dedi… „Nyepo nyema!” Kiáltom nekik ilyenkor, de mielőtt lelőném őket, mind elszaladnak. Már a mai fiatalok sem a régiek! Hogy Gábor Áron ágyúzza meg őket! Bocsánat, elkalandoztam, Bátyám!

 

Amikor elbukott a forradalmunk szélütést kaptam, a messzi Szíbéríjába vittek az ellenállás tisztjei, ahol egy Amnézia nevű üdülőtelepen, ügyesen kitalált Sándor Petőfi álnéven gyógykezeltek éveken át, míg magamhoz tértem, míg fel tudtam dolgozni mi történt velünk és a nemzetünkkel. Aztán nem mertem haza menni, mindent felborítani, újjáépíteni, nem voltam rá képes, ezért meg ne vess! És, ne is nevess! Székedről e sorok olvasása közben le ne ess! Ahogy olvasom a Vörös Rébékben. (Majd írd meg mi az a rébék és mér’ vörösek?) Hess, madár! Hess!

Kérlek, maradjon titokban ebbéli levélváltásunk!

Ha szíved még nincs tele búval, ha lenne időd válaszolni egy öreg ember gondolataira, esedezve várom soraid az alábbi titkos címre.

 

Öleléssel:

 

Sándor Petőfi,

  1. október. 2., Alekszandr Alexandrovics Lakópark, Amnesztia, Szíbéríjá

 

 

*

 

Drága Sanyi!

 

Ne csessz mán’ ki velem! Hát tényleg te vagy az! Azt a rézfánfütyülő, kovácsoltvas fenyőszekrény legmélyén csücsülő, szétmállott bőrű, agyonintarziázott, kiszegecselt, fényesített, aranyveretes, fogantyúval ellátott, ledugaszolt ivókulacsát neki! Mi a bodri kutya füléért nem értesítettél hamarabb létedről? Épp az elmúlt héten avattuk fel a huszadik szobrodat itt Pesten, hogy rágjam meg a pennám végét! Megspórolhattál volna nekem néhány utat! Ej mi a kő tyúkanyó, Barátom, Sanyi!

No, kezdeti felháborodásom után, bevágtam egy kis hazait, lenyugodtam, elaludt a család, bár az asszony horkolásától a saját szuszogásom’ se hallom, de úgyis siket vagyok a jobb fülemre, mindegy! …Elcsendesült a ház, így válaszolhatok neked, ahogy kérted.

S persze, imígyen…, hogy a bütykös verslábba ne írnék neked, de titokban, ahogy kérted, bár asszonyomat, vagy legalább Julcsikát szívesen értesíteném, örömmel vinném nekik a hírt, de hát a baráti eskü, az baráti eskü, még ha így fel is toltad az agyam! Igaz, keresztben volt az ujjam, míg leveledet olvastam, de hát nem szeghetem meg ígéretem, ha így látod jónak. Azért jó volna most legalább az Úri Kaszinóban a TippMixen megtenni, hogy él-e még Petőfi Sándor, vagy, ahogy magad hívatod Sándor Petőfi. Flancolásban mindig is jó voltál, egy Ecsém!

Asztán írd meg nekem, érdeklődésemre, vagy ballada témának, vagy csak úgy, hogy milyenek a szíbéríjái menyecskék? Ha van fotód róluk, azt is küldhetsz.

 

Várom válaszod!

 

Barátod volt és lesz:

 

Arany János

  1. november. 6., Pest

 

*

 

Kedves Jancsi!

Drága János bátyám!

 

Nagyon örülök, hogy viszontválaszra méltónak találtál és belementél ebbéli titkos levelezésünkre. Sajnos első leveled egy hétig itt ült a helyi postahivatalban mire kiszállítmányozták, mert sztrájkolnak az itteni postahivatalnokok. Több bért akart mind a kettő, de nyugalommal legyél, megkapták…, az egyikük a másikuk bérét is, a másikat, aki stemplizés helyett egész nap a bélyegeket nyaldosta tegnap egy fekete postakocsival elvitték továbbképzésre, elköszönni se volt ideje, bár törött arccal biztos nem lett volna könnyű.

Nagyon izgalmas az élet itt, Amnesztiában, próbáltam már többször versbe is foglalni, de a hét végén mindig elviszik az irományaimat, egy cenzor fekete tentával átsatírozza a gyanús szavakat és úgy kapom vissza a cetliket. Persze, így a daktilusokból nem sok marad. De hát, jut is, marad is. Ennek a cenzornak mondhatom nem sok érzéke van a verstanhoz, üsse meg a rosseb! De hát mindenhol akadnak dilettánsok, a múltkor is összeverekedtem a kocsmában az egyikükkel.

Sajnos már az én gógyim se a régi. Sokat felejtek. Most is háromszor kellett elolvasnom a leveled, amikor megkaptam, amikorra eszembe jutott, hogy mi a rossebnek levelezünk. Sebaj, így legalább napi többször is tudok örülni ugyanannak a dolognak. Reggel: Jé, péntek van, borscs leves lesz! Délben: Jé, péntek van, megint borscs leves van! Este: Jé, péntek van! Délben biztos borscsleves volt!

Ami a lyányokat illeti. Hát, komám olyan kalandjaim voltak az elmúlt évtizedben, hogy el se hinnéd. Egyszer betéved ide a szanatóriumba egy török hárem, valami továbbképzésen voltak és itt szállásolták el őket, pont az én szobám mellett. Képzelheted! Szulejmán a lábam nyomába nem ért! Aztán – elhiheted egy hétig volt ihletem szerelmes verseket írni! Csak azzal a sok török női névvel voltam bajban. Mindegy! Úgy döntöttem, hogy Hürremnek fogom hívni mindet. Elkészült egy tíz versből álló versfolyam, a Hürrem-ciklus. Gondolom, így emlegetik majd a helyi irodalomtörténészek. Ha később keresnétek, ha meghalok, ide tettem a piros muskátlicserepek alá, gondosan összehajtogatva.

 

Öleléssel:

 

Sándor Petőfi,

  1. december. 10., Alekszandr Alexandrovics Lakópark, Amnesztia, Szíbéríjá

 

 

*

 

Drága Sanyi!

 

Nagy örömmel kaptam meg és olvastam újabb soraidat, onnan a messzi Szíbéríjából. Itt, a hideg pesti, december esték alatt sokszor olvastam el újra és újra a török háremmel töltött kalandjaidról írott, részletes, aprólékos írásodat. Sok év után újra ihletet kaptam. Többször elő is vettem a pennámat, hogy használjam…, de beszáradhatott a tenta. Nekem is kedvem volna szerelmes verseket írni, de távol tartom magam ettől a témától, még a végén azt hiszik, hogy megfertőzött a pedofília. Mert hát mégse ír egy nyugdíjas, öreg nagyapa szerelmes verset egy nagymamához, még hogyha a saját felesége legyen is az. Csak rá kell nézni. És hidd el én napjába többször is kénytelen vagyok megtenni. Csoda hát, hogy kiszáradt a pennám?

A minap egy kicsit hosszasabban időzött a szobámban Juliska a bejárónőnk. Takarított, tett-vett, tudod, készülünk az ünnepekre…, bizony hosszasan el tudnám nézni a ringását, meg a járását, meg a nézését, meg a járását, a csípőjének a ringását… Írtam is erről egy versikét, amit egy pohár borért cserébe oda is adtam idősebb Gazsi Lajosnak, aki hosszú évek óta foglalkozik cimbalmozással, hegedüléssel és hidd el prímán is csinálja, nyilván ezért is hívják prímásnak zenéstársai. Azt mondta szívesen írna a versre zenét, librettót, vagy operettet. Meglátjuk mi lesz…, nagy izgalommal várom.

 

Áldott ünnepeket Néked!

 

Barátod volt és lesz:

 

Arany János

  1. december. 22., Pest

 

 

*

 

 

Kedves Jancsi!

Drága János bátyám!

 

Hát eltelt egy újabb év! Hát elteltek az karácsonyi ünnepek! Hát elteltem én is a mákos bejglivel. Egy kicsit szomorú vagyok, hogy így telik az idő. Úgy érzem, hogy soha többé nem találkozunk már, nem lesz erőnk, hogy felkerekedjünk a másik irányába és ölelkezzünk, ha találkozunk, kedvünkre borozzunk, danoljunk, verslábakkal és fenekekkel huncutkodjunk. Szomorú vagyok, bátyám!

Ajándékom egyedül korábbi leveled, szép emlékeket idéző gondolatait és az általad küldött, dedikált portréfotó volt, hetyke, ápolt, dús, szép ívben pödört bajuszod látványától felpezsdül a vérem, mintha megint fiatal volnék. Rá is csaptam az egyik nővér fenekére, aki válaszul rám borította a borscs levest. Oh, megint péntek van!

A pénznek szűkén vagyok. S mivel rászoktam a pipázásra, de kevés jövedelmemből ritkán tudok dohányt venni, így bocsásd meg nekem, de az általad küldött, dedikált fotódat eladtam a kocsmában egy nagymellű, szakállas asszonynak, aki nagy rajongód. Hát, igen, az Aranynak mindig lesz értéke…, szemben a Petőfivel.

Emlékszik még valaki rám, Pesten vagy Budán, netán Nyíregyházán?

 

Isten éltessen soká!

 

 

Öleléssel:

 

Sándor Petőfi,

  1. január 13., Alekszandr Alexandrovics Lakópark, Amnesztia, Szíbéríjá

 

 

*

 

Drága Sanyi!

 

Szívesen olvasom soraidat, kizökkentenek az unalmas hétköznapokból. Itt Pesten már egy hete esik a hó, olyan torlaszokat okoz, hogy még a könyvtárba a fiam szánkóján megyek, oda is kerülőúton, hogy jusson idő beugrani a Pilvaxba egy baráti unikumra. Ja, jut eszembe, tudtad, hogy annak az utcának is Petőfi Sándor utca lett a neve? Most már inkább tényleg ne gyere haza, mert át kellene íratni az összes lakcímkártyát is a soron, meg az a sok Petőfi szobor, meg bronztábla…, tiszta pénzkidobás lenne leszedetni azokat mind… No, de elég a személyi kultuszodból! Beszéljünk az enyémről!

Örülök, hogy sikerült értékesítened az Arany autogramkártyámat, elhiheted, hogy itthon is keresett termék lett. Egy Arany ér három Petőfit. Bocs, ez van! A múlt héten hozták ki a limitált ezüstszalagos, sorszámozott kártyákat a nevemmel, rögtön elkapkodták a fonóban a lányok. Ez azért öröm. Sztár lettem, na! Nem tudom nem szépíteni. De, hogy te is részesülj az örömömből, postára adok neked tíz limitált Arany-autogramkártyát. Reményeim szerint üzletelni tudsz vele, aztán költsd nőre, piára, pipára!

 

Utóirat:

Ha, mán az üzletelés. Arra gondoltam, de csak titokban. Hogy készíthetnél néhány verses kéziratot, amit visszadátumozhatnál 1948 előttre, aztán elküldenéd nekem. Azt én tudnám értékesíteni, mintha most találtam volna meg a tulipános ládámban. A jogdíjakon meg osztoznánk, testvériesen 80-20 arányban. Na, jó legyen 70-30! Gondold meg!

 

Barátod volt és lesz:

 

Arany János

  1. február. 19., Pest

 

*

 

Kedves Jancsi!

Drága János bátyám!

 

Kaptam az ötleteden, kéréseden és aranyra váltottam az Arany-kártyákat. Bár itt ezüstöt adtak érte, de ezek az emberek, itt a messzi északon, ritka mogorvák és balszerencsét is hoznak nekem. Ahányszor szóba elegyedek velük, mindig eltörik egy csontom. Gondoltam már arra is, hogy biztosítást kössek magamra, hogy legyen némi bevételem, de sajnos Pesten maradt a TAJ kártyám. Ha esetleg megtalálod, utánam küldhetnéd. Mindegy, ez csak egy ötlet, ha már úgyis beszélünk.

Aztán a másik ötletedet is komálom. Írtam is még néhány verset, szösszenetet…, de nem inkább verset, tudod, én nem tudok szösszeneteket írni, csak tökéletes, nagy ívű, remek költeményeket, verseket, így csupa nagy betűvel: VERS.

No, mindegy, csak eszembe jutott, hogy milyen jó is vagyok!

Tehát, ezeket a verseket most mellékelten küldöm, aláírtam, visszadátumoztam, használd belátásod szerint, örülnék, majd, ha ezek békerülnének a Petőfi Best of kötetbe, mint ifjúkori zsengéim, vagy az érett költő erős, mondanivalótól hemzsegő, váteszi alkotásai… Csak azért írom ilyen részletesen, hogy segítsek, ha jellemezni akarod őket a Tudományos Akadémián. Mert gondolom, tartasz a költői zsenialitásomról előadásokat, beszédeket!

Ha van ilyen rólam szóló, szerény, de igaz, dicshimnuszokat zengő írásod, azt is elküldhetnéd, hogy had olvasgassam, nagy önkielégítéssel, és …önelégedéssel szolgálna nekem.

 

Utóirat:

Nemrégen volt a forradalmunk évfordulója. Minden évben megemlékszem róla. Március 14. délután két óra. Akkor szavaltam el a felbőszült tömeg előtt a Tiszánál című versemet a Múzeum hátsókertjében. Szép nap volt! Lehet, hogy írok egy verset, A Dunánál… címmel. Szeretek a rakodópart alsó kövén ülni. Képzeld, egyszer elúszott előttem egy dinnyehéj…

 

Öleléssel:

 

Sándor Petőfi,

  1. március 21., Alekszandr Alexandrovics Lakópark, Amnesztia, Szíbéríjá

 

 

*

 

Drága Sanyi!

 

Köszönettel megkaptam és örömmel olvastam színvonalas alkotásaidat, betűrendbe és fiktív időrendbe szedem majd és egy arra alkalmas napon előállok vele, mint rég áhított, meglelt titkos Petőfi-versek, -kéziratok. Remélem le is tudok majd doktorálni belőle, mármint úgy gondoltam szívesen írnám ezen új-régi versek elemzéséből a szakdolgozatomat, így vénségemre úgy látszik, újra megjött a kedvem a tanuláshoz, a doktoráláshoz, talán még a Bécsi Akadémia is a kebelébe fogad. Meglátjuk.

 

Különösen tetszik ez a versed:

 

Petőfi Sándor: Sejtelem

 

Életem huszonhatodik évébe’

Köt engem a jó Isten kévébe,

Betakarít régi rakott csűrébe,

Vet helyemre más gabonát cserébe.

 

Jó ötletnek tartom csűrébe-cserébe rímpárt, kár, hogy eddig nekem ilyen géniuszi ötlet nem jutott eszembe. Azon gondolkodtam, hogy a nyűgébe-bűgébe, vagy a fügébe-sügérbe szavakat is bele lehetett volna illeszteni, hangulatában nagyon jól visszaadta volna a forradalom sikere iránt méltán szomjas Petőfi, mint az ország második legjobb költője gondolatait…

 

Szép tavaszt és jó egészséget kívánok!

 

Barátod volt és lesz:

 

Arany János

  1. április. 28., Pest

 

 

*

 

Kedves Jancsi!

Drága János bátyám!

 

Mi az ördög bocskorát értesz azon, hogy az ország második legjobb költője? Csak úgy kérdezem, innen a távolból? Csak úgy gondolkodom rajta. Már hetek óta. A nap huszonnégy órájában. Az órák mind a hatvan percében, a percek mind a hatvan másodpercében, a percek századmásodperceit, milliszekundumait már ne is említsem. Nem vagyok totál kibukva ezen a sorodon, á, egyáltalán, alig…, kissé, kevésbé… Ne is törődj vele, ne is idegeskedj felőle, könnyen túlteszem magam az ilyeneken!

Tegyünk is pontot az ügy végére.

Nem haragszom!

Lezártnak tekintem a vitát!

Ennyi!

Más témát javaslok!

No, de azért mégis! Jó, volna. Örülnék, megtisztelnél, ha elmagyaráznád ezt a második helyezés dolgot! Igazán oda volnék meg vissza!

Vagy netán utazzak haza? Ezt akarod, igazán?

Beszéljük meg az ügyet, mint férfi a férfival? Mint első helyezett (mármint én) a vélhetően második helyezettel (mármint veled)! Ha meg nem sértelek! Remélem nem!

Szólj, ha mégis, mert egyáltalán nem ez volt a szándékom.

De tudod, az igazságérzetem igen erős.

…pláne dupla adag nyugtatótól.

Tegnap látván rosszabbodó idegállapotomat, a nővérek megemelték a gyógyszeradagomat is. A kék pirulákat is el kellett hagynom. Már nem nekem áll a zászló…

 

Várom gyors válaszod!

 

Öleléssel:

 

Sándor Petőfi,

  1. május 26., Alekszandr Alexandrovics Lakópark, Amnesztia, Szíbéríjá

 

 

*

 

Drága Sanyi!

 

Nem áll szándékomban legutóbbi leveled egy, apró kérdésével foglalkozni, de szeretnék reagálni az általad feltett kérdésre. Számomra, hisz tudod, te mindig is az első számú költő leszel míg világ a világ, akár élsz, akár „holsz”, akár ha a világ vége is eljön, akkor is.

Ám a közönség, az ő gondolkodásukon változtatni nem tudok. Nem tehetek arról, hogy engem dicsőítenek jobban, engem halmoznak el szeretetükkel, virágot dobnak a lábam elé, amerre járok, tapsolnak ha megszólalok, ingyen iszom a kávét a Pilvaxban, hozzáteszem lehet kapni fahéjas, tejszínhabos, csokoládés kávét, ahogy te szeretted, a héten éppen akciós, és Petőfi-kávénak hívják, bár az Arany kapucsínó jobban megy, az elegáns dámák azt kérik… (De ezt is csak zárójelben teszem hozzá.)

 

Ezt tudom írni, számomra te mindig is a námbörvan leszel, hisz tudod.

 

Barátod volt és lesz:

 

Arany János

  1. június. 23., Pest

 

 

*

 

Kedves János!

Tisztelt Arany János Úr!

 

Azt hiszem nincs többé miről beszélni, soraidból kihallom az eltávolodás szelét, az undor e formájával nincs mit kezdenem.

 

Javaslom, levelezésünket bizonytalan időre szüneteltessük.

 

Az ég áldjon, János!

A családod üdvözlöm, remélem, mihamarabb juthatnak az írásaid után járó jogdíjakhoz…

 

Közömbös elbocsátással:

 

Sándor Petőfi,

  1. július 29., Alekszandr Alexandrovics Lakópark, Amnesztia, Szíbéríjá

 

 

*

Ezek után a két költőóriás már nem levelezett többé.Petőfi levelei és Arany leveleinek másolatai egy barna befőttes gumival átkötve bekerültek ama híres tulipános láda mélyre. Sándor Petőfiről többet nem hallottunk, azóta sem, az általunk felkeresett Országos Szíbéríjái Levéltár nem őrzött meg róla dokumentumokat.

AAM_1717