You Are Here: Home » Beszélgetések » Tízéves A Vörös postakocsi – beszélgetés Onder Csabával, a lap alapító főszerkesztőjével

Tízéves A Vörös postakocsi – beszélgetés Onder Csabával, a lap alapító főszerkesztőjével

A Vörös Postakocsi irodalmi-művészeti-tudományos folyóirat nyomtatott lapszámai 2007-2011 között negyedévente jelentek meg, az online verzió folyóiratként 2012-ben indult, azóta évi egy, úgynevezett „best of” nyomtatott lapszámmal jelentkezik a szerkesztőség. Onder Csaba – akivel múltról és jelenről beszélgettünk a jubileum kapcsán – 2015 végéig jegyezte a folyóiratot alapító főszerkesztőként, akkor adta át a stafétabotot Kulin Borbálának.

Jubileumi nyomtatott lapszámunkból ajánljuk az alábbi beszélgetést.

Mivel foglalkozol mostanában?

Amivel mindig is, olvasok, írok, tanítok. Egyetemi oktatóként dolgozom, jelen pillanatban az egri Eszterházy Károly Egyetemen. Alapvetően a klasszikus magyar irodalom a szakterületem. A nagy projektem, aminek már belátható időn belül szeretnék a végére érni, Kölcsey Ferenchez kapcsolódik, az ő nyelvtudományi munkáit rendezem sajtó alá, köztük számos, eleddig ismeretlen kézirattal. Emellett készül a róla szóló monográfiám. Kölcsey nagyon érdekes filológiai koncepciót alakított ki több mint 200 évvel ezelőtt, a magyar nyelvújításban játszott szerepének vizsgálata már csak ezért is izgalmas kihívás. 

Amióta nem vagy részese A Vörös Postakocsi mindennapjainak, mennyire tudod, mi történik a háza táján?

Nagyjából annyira, mint bárki más. Kívülről szemlélem. Olvasom az online-verziót, és nyilván az egykori kollégákkal – mint például veled – tartjuk a kapcsolatot, hiszen egy városban élünk. 2007-ben jelent meg az első lapszám, 2015 végén adtam át a stafétát. Őszintén szólva nagy megkönnyebbülés volt. Ha folyóiratot akarunk működtetni, nagyon fontos a rendszeresség. A lapszerkesztés csaknem egy évtizedig volt része a mindennapjaimnak. Ami ötletem, invencióm volt, én azt beletettem, majd befejeztem, mert a vége felé úgy éreztem, hogy már nincs több bennem. Csak azt tudnám csinálni, amit addig, azt is rutinból, ami elég unalmasan hangzik. Nincs annál rémisztőbb, mint amikor elkezd valami rutinná válni. Akkor abba kell hagyni, rábízni olyanokra, akik lendülettel továbbviszik.

És jó érzés látni, hogy van ilyen lendület, hogy működik tovább a folyóirat, mert ez akkor azt is jelenti, hogy jól ki lett találva és életképes. Egy alkotó ember számára, mint amilyennek magamat tartom, ez nagyszerű érzés. A Vörös Postakocsi esetében megvan a folyamatosság, Kulin Borbála már évek óta szerkesztője, Kürti László korábban munkatársa volt a lapnak. A líra rovatot szerkesztő Borbély Szilárd halála után kértem fel Lacit szerkesztőnek. Életkor, habitus, érdeklődés tekintetében is másfajta emberekről van szó, akik elkezdték saját képükre formálni a lapot úgy, hogy közben a hagyományokat is fontosnak tartják.

Onder Csaba 2009-ben.

Onder Csaba 2009-ben.

Jelenleg van két, a Magvető Kiadóhoz tartozó prózaírónk, Csabai László és Kováts Judit, továbbá ugyancsak országosan ismert költőink, mint Kürti László, Nagy Zsuka és Oláh András – írásaikkal sokfelé találkozunk. Mintha ismét erősebb irodalmi/írói bázis lenne ez a térség. Te is így látod?

Akár így is láthatjuk. Nyilván kell a távlat ahhoz, hogy pontosan értékelni tudjuk, milyen súlyú az, ami régebben, vagy a közelmúltban történt. De az egészen biztos, hogy az említett szerzők kiváló írók és költők, hatásuk túlmutat a szűkebb környezetükön. Amikor elkezdtük a Postakocsit, egyszerűen szerettük volna értelmes dolgokkal elfoglalni magunkat. Olyasmikkel, amikről azt gondoltuk, hogy a szűkebb-tágabb közösség számára is érdekes lehet. Hogy ebből ez nőtt ki, külön öröm. Nagy dolog szerintem, amikor egy irodalmi lapnak kialakul a saját, mások által is elismert és kedvelt szerzői gárdája.

A műhelymunkán és a helyi szerzők megmutatkozásán túl A Vörös Postakocsi a kezdetektől közölte nem itt élő, már országosan ismert alkotók írásait is…

Igen, ez így van. Feltehetően fantáziát láttak a lapban, és érzékelhető volt az a mozgolódás is, ami itt támadt. Mindez Antal Balázs elévülhetetlen érdeme, aki kezdetben a szépirodalmi szerkesztője volt a lapnak. És Bódi Kataliné, aki a kritika rovat szerkesztése révén tudott ügyelni arra, hogy a közlés mellett a rendszeres kritikai reflexióval igényesen szemlézzük is a szépirodalmi és a tudományos műveket. Mindenkit meglepett, hogy milyen hamar fölkerült az irodalmi térképre A Vörös Postakocsi, szakmai berkekben gyorsan megtanulták a nevét, és a mai napig számon tartják.

Ami pedig a műhelymunkát illeti: egy lapnak szüksége van saját szerzőkre, semmivel össze nem téveszthető hangokra és egyéniségekre. Figyel rájuk, igyekszik őket támogatni. És a szerzőknek is fontos, hogy legyen valamiféle bázisuk, közönségük, hivatásos olvasóik. Legyen egy törzsasztaluk. A Vörös Postakocsival megteremtődött az a keret, amelyben a publikációs lehetőségek mellett a kritikai reflexiók, viták, irodalmi estek inspirációs közeget teremthettek mindenki számára. Amikor annak idején Pethő József kollégámmal elindítottuk A Vörös Postakocsit, az volt a cél, hogy legyen egy olyan médium, amely irodalmi műhelyként is szolgál a Nyíregyházán irodalommal foglalkozóknak. Azt látom, hogy az évek során sikerült ezt a műhelyt összehozni, ami a folyóirattal együtt tovább működik.

Mennyire valósultak meg az induláskor kitűzött célok? Elégedetten tekintesz vissza az elmúlt 10 évre?

Eleinte azon izgultunk, meg tudjuk-e tölteni értelmes tartalommal negyedévente a lapszámainkat. Az, hogy kezdettől tematikákban gondolkodtunk, nagyon sokat segített abban is, hogy kinyissuk a lapot az építészet, a színház, a társadalomtudományok vagy éppen a helytörténet felé. Egyik személyes kedvencem a Tirpák-szám volt, az a törekvés, hogy a magunk irodalmi eszközeivel, egyszerre játékosan és komolyan lebontsunk sztereotípiákat. Az identitásformálás izgalmas dolog. Az olvasókhoz sokféleképpen lehet eljutni. A lapszámok megjelentetésén túl célunk volt az is, hogy részt vegyünk a helyi kulturális élet formálásában. Ha megnézzük például a Vidor Fesztivál programjait az elmúlt évekből, azt látni, hogy A Vörös Postakocsi paródiaestjei állandósultak, és mindig telt házzal mentek. A Móricz Zsigmond Színház korábbi direktorában, Tasnádi Csabában komoly és értő támogatóra találtunk, meghatározó volt együtt dolgozni a színházzal, a színészekkel. Ebből nőtt ki a Tirpákia Tündérkert című darab, de ennek az együttműködésnek köszönhető az elképesztően sikeres limerick bajnokság is, amelynek idén volt a harmadik döntője. Az, hogy még mindig fut a szekér, hogy ezzel a szófordulattal éljek, önmagában is óriási dolog. Van mire jó érzéssel visszatekinteni, sikerült a szerkesztőtársakkal (az említetteken kívül a néhány éve elhunyt János Istvánnal, Gerliczki Andrással és Szécsi Noémivel), a holdudvart jelentő munkatársakkal (Kukla Krisztiánnal, Drótos Richárddal, Csekk Istvánnal, Csajbók-Tulipán Klaudiával) közösen létrehozni valamit, ami megragadt a város kulturális életében. Szóval elégedett vagyok.

Gerliczki András, Onder Csaba, Nagy Zsuka, Antal Balázs, Csekk István 2010-ben.

Gerliczki András, Onder Csaba, Nagy Zsuka, Antal Balázs, Csekk István 2010-ben.

Print és online. Egykoron az online volt a nyomtatott lapszámok kiegészítője, azután megfordult a kocka. Részben a kor szelleme, de nyilván anyagi okok is közrejátszanak, mikor melyik kap nagyobb hangsúlyt. Fontosabb-e egyik a másiknál?

Erről rengeteget lehetne beszélni. Nem fontosabb, csak más. Focit lehet a tévében is nézni, meg a stadionban is. Az online tartalmak gyorsan közölhetőek és könnyen elérhetőek, ami kedvez bizonyos műfajoknak, míg más műfajoknak kevésbé. A tartalmak előállítása viszont így is úgy is pénzbe kerül. A mi esetünkben a kényszer vitt arra, hogy a nyomtatott és az online viszonyát megfordítsuk. Nem volt annyi pénzünk, hogy évente négy nyomtatott lapszámot ki tudjunk adni. A nyomda költséges, ezt lehetett megtakarítani. Focizni lehet a grundon is, meg a stadionban is. Igazából csak az illúzióim fogytak el, hogy „sikereink csúcsán” mégsem tud a lap úgy intézményesülni, olyan professzionálissá válni, ahogyan az egy ekkora megyei jogú városban szerintem elvárható volna. Tudni kell, hogy a lapszerkesztést mindenki munka mellett, hobbiból csinálta. Tehát a lelkesedés és valami bizarr elköteleződés vitt tovább bennünket. Az online működés és az évi egy „best of” lapszám végül is nem volt túl rossz kompromisszum. Igaz, így vannak írások, amelyek helyhiány miatt kimaradnak a nyomtatott lapszámból, holott egyszer már el lettek fogadva, s ez a dupla szelekció konfliktusforrást jelent a szerzőkkel szemben. Az online üzemmódban viszont sokkal több olvasóhoz lehet eljutni. Ugyanakkor az is bizonyossá vált, hogy a nyomtatott médiumok nem helyettesíthetőek, sőt, egyre inkább felértékelődnek.

Bár te irodalmár vagy és nem jós, mégis: középtávon hogyan látod a Postakocsi jövőjét? Lehet-e még 10 éve a mai viszonyok között?

Miért ne lehetne? Emberfüggő ez is, mint oly sok minden. Nem vagyok jós, irodalomtörténészként a múltat ismerem jobban. A kulturális tartalmakat, így szépirodalmat előállító magyarországi periodikák jellemzően sohasem tudtak önfenntartóak lenni. Beszélgettünk az online verzióról, a finanszírozás kérdéséről. De igazából sohasem ettől függött a lap, hanem attól, hogy kik, hogyan, miért és milyen ambíciókkal csinálják. Ha olyan emberek készítik, akikben van késztetés, akkor egyedül ez lehet a jövő biztosítéka. Az irodalom ismét szubkultúrává vált, de vannak, akik életben tartják, mert szükségük van rá. Közös helyekre szükség van. A Vörös Postakocsi is egy ilyen közös hely. Minden értelemben. Ha nem lesz Postakocsi, vagy bárhogyan is hívják majd azt, ami helyette lesz, az azt jelenti, hogy Nyíregyházán már nincsenek írók, és senkit nem érdekel az irodalom – ezt viszont nehezen tudom elképzelni.

Onder Csaba, Antal Balázs, Csajbók-Tulipán Klaudia, Bódi Katalin 2010-ben a szerkesztőség akkori törzshelyén, a Nyíri Fészek vendéglőben.

Onder Csaba, Antal Balázs, Csajbók-Tulipán Klaudia, Bódi Katalin 2010-ben a szerkesztőség akkori törzshelyén, a Nyíri Fészek vendéglőben.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top