You Are Here: Home » Beszélgetések » Tízéves a Vörös postakocsi – Beszélgetés Kulin Borbála főszerkesztővel

Tízéves a Vörös postakocsi – Beszélgetés Kulin Borbála főszerkesztővel

Kulin Borbála harmadik fia majdnem egy postakocsis esten született: a csütörtöki budapesti fellépést ugyan nem zavarta meg, de szombaton már világra jött Debrecenben. Biztos tudta: édesanyjának még fontos dolga van, nem szabad elsietnie. Nem csodálkoznék, ha Tomiból is irodalmár lenne, hiszen előbb a pocakban, majd néhány hetes, hónapos bébiként számos irodalmi rendezvényen vett részt. Bori – ahogy szinte mindenki nevezi – latin-magyar szakon végzett az ELTE-n, majd irodalomtörténészi diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen. 2009 óta A Vörös Postakocsi szerkesztője, Onder Csaba háttérbe vonulása után pedig lassan két esztendeje főszerkesztője és kiadója is a folyóiratnak.

Jubileumi nyomtatott lapszámunkból ajánljuk az alábbi beszélgetést.

 A gyermekek és a munka mellett úgy gondoltad, még több szerkesztői és szervező munkára van szükséged, ezért vállaltad el, hogy Onder Csaba után te vezesd A Vörös Postakocsit?

A döntéshelyzet nem így került elém, sőt, szinte észrevétlenül alakultak így a dolgok. Néha magam is elcsodálkozom, hogyan is kerültem én egy nyíregyházi irodalmi-művészeti-kritikai lap élére. Nem vagyok született nyíregyházi, sőt, mindössze négy évet éltem a városban, igaz, az első két gyerekem Nyíregyházán született. Budapest mellől, de egyébként meg éppen Franciaországból „pottyantam” Nyíregyházára, nem is önszántamból, hanem férjem munkája miatt. Egyszer egy postakocsis felolvasó esten Onder Csaba megszólított, hogy nem volna-e kedvem részt venni a szerkesztésben. Korábban egy tanulmánnyal szerepeltem a lapban. Máig nem tudom, minek köszönhetem, hogy az akkori szerkesztőségben gondoltak rám. Talán ideje volna megkérdeznem. Örömmel vállaltam, és igyekeztem valamelyest hozzájárulni a magam tudásával a szerkesztői munkákhoz, bár, meglehetősen változó intenzitással.

Mikor on-line formátumra váltott a lap, akkor kapcsolódtam be igazán felelősen a szerkesztésbe. Az a megtiszteltetés ért, hogy Borbély Szilárd mellett én is részt vehettem a szépirodalmi rovat szerkesztésében. Aztán úgy alakult, hogy külföldre költöztünk újra, két évre. Ekkor gyakorlatilag Bódi Katalin nyakába szakadt a legtöbb honlapszerkesztési munka. Kinn tartózkodásom második évében halt meg Borbély Szilárd. Mikor hazaköltöztünk, Csaba jelezte, hogy szeretné átengedni a gyeplőt. Kézenfekvő lett volna, hogy Bódi Katalin vállalja tovább a főszerkesztést, de egyetemi elfoglaltságai mellett ezt nem vállalhatta.

Ha nem ekkor csatlakozik a laphoz Kürti László, aki nagy lendülettel, pályatársi kapcsolatait latba vetve, kiváló szakértelemmel (ha lehet a költői minőséget „szakértelemnek” nevezni) áll be tolni a szekeret, legjobb eséllyel ma nincs A Vörös Postakocsi. Látva, hogy Lacinak köszönhetően biztosítva van az az irodalmi színvonal, mind a felkért szövegek mind a tehetséggondozás terén, amelyen továbbműködni érdemes, úgy gondoltam, van értelme tovább csinálni a lapot, mert van mire építkezni. Minthogy a szakmámban, irodalomtörténészként nem sikerült elhelyezkednem, nekem is öröm volt, hogy csinálhatok, ha munka mellett is, valami olyasmit, aminek értelmét látom. Hogy hamarosan újra kismamaként és kisgyermekes anyukaként kell helytálljak, ráadásul  főszerkesztői minőségben, akkor még nem sejtettem.

Kulin Borbála és Kürti László

A lap jelenlegi szerkesztői, Kulin Borbála és Kürti László 2016-ban.

Miben azonos és miben más az általad jegyzett Postakocsi?

Mikor kialakult, hogy Lacival ketten visszük tovább a szerkesztést, fontos kérdés volt: mit akarunk megtartani abból amit „megörököltünk”, és akarunk-e drasztikus változásokat. Úgy láttuk, hogy ami jó, azon nem kell változtatni, így az on-line és a print verzió sem struktúrájában, sem dizájnban nem változott, nem éreztük szükségét, hogy változtassunk rajta. Ami más, az szükségszerűen más, attól, hogy a magunk tudása, érdeklődése, ízlése az, amit bele tudunk fektetni ebbe a munkába. Nehéz volt leszoktatnom magam arról, hogy a munkámat állandóan összevessem a korábbi eredményekkel, hogy állandóan ott legyen a fejemben a kérdés, vajon mit szólnak a laphoz a korábbi szerkesztők. Van egy erős érzelmi-szakmai elköteleződésem az irányukban, mert nagyon szerettem velük dolgozni és hiányzik az a szellemi plusz, amivel gazdagították ezt a folyóiratot. De el kellett fogadnom, hogy nem lehet állandóan hátrafelé tekintgetni, ha az ember vezet. A lap tehát jobbára változatlan formában megy tovább, a struktúra nem lesz drasztikusan más, inkább bővül, új és új rovatokkal, nyit Nyíregyháza más kulturális intézményei, a Móricz Zsigmond Színház, a városi képzőművészeti élet felé. Továbbra is úgy akarunk országos érdeklődésre számot tartani, hogy a regionalitás fontos része legyen annak.

A régi és a jelenlegi főszerkesztő egykoron

Kulin Borbála és Onder Csaba 2010-ben.

A Vörös Postakocsi menetirányát tehát inkább megtartani akarjuk: verseket, prózákat hozunk a kortárs magyar irodalom élvonalából éppúgy, mint fiatal, most induló szerzőktől az ország bármely részéből, gondolatgazdag és bárki számára emészthető kritikákat könyvekről, filmekről, mértékadó tárcákat, tartalmas interjúkat közlünk. Öröm látni és érezni, hogy a helyi alkotóknak milyen erős igényük van egy olyan élő, lendületes fórumra, mint A Vörös Postakocsi. Itt első sorban a lap köré csoportosult munkatársakra gondolok: Kováts Juditra, Nagy Zsukára, Csabai Lászlóra, Béres Tamásra, Rád. Ez az aktív munkatársi jelenlét jelzi, hogy A Vörös Postakocsinak nem csak folyóiratként, de műhelyként is lehet továbbműködnie. Ezért létrehoztunk egy alapítványt is, ami megfelelő jogi hátteret biztosíthat minden, lapszerkesztésen felüli vállaláshoz is.

Bár – Csabához hasonlóan – te is irodalmár vagy, s nem jós, mégis szükségszerű a kérdés: hogyan látod A Vörös Postakocsi jövőjét? Vajon hogyan hangzik rövid összegzésed a 20. évfordulón?

Ha ez most egy állásinterjú lenne, biztosan kirúgnának ezért a válaszért: tényleg nem látok egy évnél tovább előre. Folyóiratot csinálni olyan, mint hegyet mászni. A terv egyszerű: ha a viszonyok engedik, mászunk! A terep nehéz és kiszámíthatatlan, új és új fogódzókat kell keresni és jól meg kell fontolni, hová és mekkora súlyokat helyez az ember, a túl nagy vállalásokból nem lesz-e visszaesés, kudarc. „Fontolva haladunk”, az irány: stabilan megtartani az on-line felületet a megszokott, országos színvonalon, versenyképes honort fizetni a szerzőinknek, lehetőség szerint sűríteni a print megjelenést, a terjesztést illetően elérni, hogy minden megyei központba jusson a lapból. Megbízhatóan jelen lenni Nyíregyháza kulturális életében, küldetést vállalni az irodalmi tehetséggondozásban, különösképpen regionális szinten, a határon túli magyar lakta területeket is beleértve. Feladat van, bőven. Most úgy látom, a lapszerkesztésnek három alappillére van: szakmai hitel, kedv és pénz. Ebből kettő sajnos erősen kiszolgáltatott hosszú távon be nem látható körülményeknek. Mindezzel együtt legjobb tudásunk szerint dolgozunk, főállások, gyerekek mellett, irodalom- és kultúraszeretetből, és mert hegyet mászni jó.

A folyóirat szerkesztői, munkatársai, állandó szerzői és alapító főszerkesztője 2017 novemberében, a Vörös postakocsi jubileumi estjén. Balról: Béres Tamás, Nagy Zsuka, Kováts Judit, Kürti László, Kulin Borbála, Onder Csaba, Kováts Dénes, Csabai László, guggolnak: Gerliczki András és Dróros Richárd.

A folyóirat szerkesztői, munkatársai, állandó szerzői és alapító főszerkesztője 2017 novemberében, a Vörös postakocsi jubileumi estjén. Balról: Béres Tamás, Nagy Zsuka, Kováts Judit, Kürti László, Kulin Borbála, Onder Csaba, Kováts Dénes, Csabai László, guggolnak: Gerliczki András és Dróros Richárd.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top