You Are Here: Home » Kritikák » Film » Életképek egy sortűz körülményeiről – a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmről

Életképek egy sortűz körülményeiről – a Nincs kegyelem című dokumentum-játékfilmről

nincskegyelem2Matúz Gábor Nincs kegyelem című filmje nem dokumentumfilm, nem játékfilm, és nem jellemezhető még csak véletlenül sem a dokumentarista jelzővel. Egyfajta nevelő célzatú emlékezetfilm, mondhatni egy műfaji hibrid.

Hogy a filmrendező jól döntött-e, amikor ezt a kevert műfajiságot választotta (alkotását dokumentum-játékfilmnek nevezi), abban nem vagyok biztos. Mint ahogy az sem világos, hogy pontosan mi is volt a célja a Nincs kegyelemmel. Érintettsége nyilván kiderül az életrajzból, vagyis személyes kötődése a munkásosztályhoz és Salgótarján városához. A film azonban nem tudja befogni a dokumentumfilmek komolyságát és hitelességét, részint a közbeszőtt történet feleslegessége, részben a játékfilmes eszközök slendrián kezelése, részint a rosszul megválasztott zene miatt.

A dokumentum-jellegnek teljes mértékben eleget tenne az, hogy komoly szaktekintélyek értekeznek a történelminek számító eseményről, az 1956. december nyolcadikán eldördült sortűzről és annak körülményeiről. Arról, hogy a budapesti események után a nógrádi megyeszékhelyen a rendőrség épületéből és a városban felvonult harckocsikból a karhatalom emberei és a szovjet hadsereg katonái a tömegbe lőttek, és a számos sebesült mellett több halálos áldozatot is ejtettek. (Számuk, mely a DVD borítóján is olvasható, 46 és 131 közé tehető.) Mindenesetre ez volt a város történelmének egyik legmegrázóbb áldozatvállalása, melyet a későbbi kádári diktatúra eltussolni, semmissé tenni igyekezett.

Matúz, mint látszik, azonban egyedi módszerrel igyekezett az emlékezést élővé tenni, azaz nem akart száraz tényeken alapuló dokumentumfilmet készíteni. Ám a részint a túlélők elbeszéléseiből építkező dokumentum-jellegű részekkel párhuzamosan használt fikciós vonulat láthatólag nem hozta meg a kívánt hatást, ellenkezőleg, ez a filmnyelvi gesztus inkább az erős történelmi tények ellen kezdett el dolgozni. A játékfilmes részekben a mesterkélt párbeszédek, a karakterek kidolgozatlansága, a rossz színészvezetés mind az alkotás hátrányára váltak. Hiába játssza el tévéfilmbe illő gesztusokkal Ráczkevei Anna, hogy hideg van, mikor toporogva a kezét lehelgeti, nem látjuk leheletének páráját, és a napnál is világosabb, hogy a színészek többsége nem csak a rájuk adott pufajka, hanem a hamisság miatti kellemetlen érzéstől is izzad. Népiest mímelő beszédük pedig egyértelműen nem a nógrádi vidék tájszólását követi. Az ilyenfajta autentikusság eléréséhez, ha már muszáj használni, nyugodtan meghallgathatták volna az alkotás dokumentumfilm részében beszélő tősgyökeres tanúkat. De ez elmaradt.

Egyébiránt a történelmi hitelességgel nem lenne baj. A film megkapóan, egy John F. Kennedy 1960-as beszédéből készült szemelvény inzertjével, majd egy fekete-fehér Kádár-beszéddel indul, és hogy a keretezés meglegyen, hasonlóan, egy gépírásra jellemző betűtípussal kiírt Camus-idézettel végződik, amit majd ugyanez az archív Kádár-felszólalás követ.

Ezek közé van beékelve Kahler Frigyes és M. Kis János történészeknek és Szakolczai Attila, az 1956-os Intézet vagy Tyekvicska Árpád, Nógrád megye levéltárosának szakmailag egymáshoz kapcsolt beszámolója, történetvezetése. Ez rendben is lenne. Két kameraállás is biztosítja, hogy a kép elég változatos legyen, és illeszkedjen a rövid, de hatásos mondanivalóhoz.

A gond pont abból adódik, hogy ezek a hitelességet biztosító szakértői magyarázatok megszakadnak egy-egy félelmetesen amatőr vágókép betoldásának következményeképpen, amelyről lerí, hogy mostani felvétel, mely a vágóasztalon lett avíttá varázsolva. Erre rá elszakadunk a történelmi tényektől, és olyan fikciós jelenetekbe ütközünk, mint egy bimbózó szerelem kibomlása, vagy egy járőr jelentése a parancsnokának arról, hogy minden a legnagyobb rendben van. Az ilyen jelenetek nemcsak hogy megtörik a hitelesség látszatát és a komoly tudósokat így már-már áldokumentumfilm-szereplőknek nézzük, hanem önmagukban véve színészileg is halovány munkának tűnnek. Hamisságuk a film igazságkeresésének akadályává válik.

Egyedi ötlet a rendezőtől, hogy a Kádár-korszakban felvett fekete-fehér vallomások – mint például a Kádárhoz hű Uszta Gyula egykori partizán, későbbi altábornagy vallomása az eseményekről – egy szemétre hányt, hatvanas éveket idéző Orion televízió képernyőjére applikált képeken látszanak. Ezzel is elkülöníti a rendező az akkori karhatalom nyilatkozatait a film többi riportalanyának vallomásától, illetve megidézi azokat az időket, mikor a megszilárdult kádári hatalom már emléket mer állítani a levert „ellenforradalom”-mal szembeni erők „hőseinek”.  

A filmben megszólaltatnak szemtanúkat, azaz túlélőket is. Ide sorolandó Mihalik Ferenc villanyszerelő, aki akkor munka közben a magasból nézte végig az eseményeket, de ide tartozik ifj. Deme Attila akkori óvodás, akinek megkérdőjelezhető visszaemlékezését csak édesanyja, id. Deme Attiláné vallomása menti meg a nulladik órában. A drámai, vallomásos betéteket tragikomikussá felhígító részek ugyanannyira problémásak, mint valóság és fikció keverése egy történelmi komolyságot követelő film esetében.

Ezek talán akaratlanul vagy horribile dictu jóakarattal kerültek bele az alkotásba – de már az ágyjelenetek hangsúlyozása bizony módfelett átgondolatlan. A meztelenség, még ha sejtelmesen is világítjuk meg a fiatal testeket, inkább sugall valamiféle felesleges erotikát itt, minthogy az emberi hétköznapok megragadását célozná, vagy mondjuk egy bármilyen, de értelmezhető szimbolikus áttételt. Az pedig, hogy e jelenetek alatt miért olyan zenei aláfestést alkalmaztak a szerzők, amelyek ezoterikus szeánszokat és temetési meneteket egyszerre juttatnak a befogadó eszébe… ez már tényleg átláthatatlan.

Semmi értelme nem volt tehát a játékfilmes betétnek, Kubik Anna, Gáspár Tibor, Nyakó Juli vagy akár a fél perc erejéig feltűnő Törőcsik Mari szerepeltetésének. A film sokkal inkább megállt volna a lábán, ha megmarad dokumentumfilmnek. A tudósok és a túlélők egyenes vonalvezetéssel mondják kamerába az eseményeket. A másik oldal szerepeltetését pedig behozzák az archív felvételek. Így épp megfelelően lettek volna megvilágítva a salgótarjáni sortűz borzalmai.

 

A film trailere megtekinthető a youtube-on.

A film arra a történelmi tényre épül, hogy 1956. december 8-án délelőtt pufajkások és szovjet katonák perceken keresztül, válogatás nélkül lőtték az előző éjszaka elhurcolt munkások kiszabadítására összegyűlt fegyvertelen tömeget és az egyszerű járókelőket a nógrádi megyeszékhely, Salgótarján központjában. A halálos áldozatok számát 46–131 közé teszik – a legfiatalabb mindössze tízéves volt –, és rengetegen megsebesültek.

Főbb szereplők: Törőcsik Mari | Kubik Anna | Ráckevei Anna | Györgyi Anna | Gáspár Tibor | Nyakó Júlia | Szakács Tibor. | Narrátor: Korbuly Péter | Kútvölgyi Erzsébet. | Rendező, forgatókönyvíró: Matúz Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top