You Are Here: Home » Vizuál » „Szmog van, babám” – a Hadron egyesület SMOG című kiállításmegnyitójáról

„Szmog van, babám” – a Hadron egyesület SMOG című kiállításmegnyitójáról

Január 22-én nyílt meg a Hadron Művészeti Egyesület kiállítása SMOG címmel Nyíregyházán a Pál Gyula teremben. A kiállítást Nagy Zsuka költő nyitotta meg.
Az alábbiakban Nagy Zsuka kiállításmegnyitón elhangzott szövegével és Gyapjas Sándor fotóival idézzük fel az estét.

A kiállítás február 24-éig tekinthető meg.

_DSC8926

„SZMOG VAN, BABÁM -”
-töredékek, flesek, gomolyfelhők egy kiállításra a magyar kultúra napján –

mottó: „…az apácahant madárkák afrikai telelése riasztó mértékben elhúzódott…” avagy „baj van a duplazsákos eldorádóbogarakkal…”
(részletmontázs Bödőcs Tibor, “elnöki köszöntőjéből”)

_DSC8910felvezetés
(szmogos kérdéseink)

Szóval, itt annyi mindenről kéne beszélni, semmi nem az, aminek látszik, nem mondok ezzel újat.  Jönnek meg mennek, és nem a dolgok, világok omolnak össze és épülnek, percemberkék, kösz, jól vannak. Mindig is így volt ez, csak most nagyobb a szmog.

tárgyalás:

2018. január 19-án, pénteken este az időkép.hu, túlnyomóan napos időt ígért január 22-ére, egy és mínusz négy fok között, csapadék 10 százalék, páratartalom, 79 százalék, szél 19 km, per óra, a köpönyeg.hu pedig ezt írta: Változóan felhős időre van kilátás,  legfeljebb néhol lehet hószállingózás. Reggel -10 és -3, délután -1 és +4 fok között alakul a hőmérséklet.
Nincs sok az átfedés a két portál jelzései között, mindenki fújja a magáét, eső után köpönyeg, erre kell felkészülni mindig.
Szív, fúj, kipufog. Ahogy a rapper mondja.
És a haza szmogra derül, és sokat köszörüli a torkát, és nem látja a fától az erdőt, mert köd van, kint és bent. Pedig jó volna fényre derülni, fényre, ki a fényre, a tiszta tekintetű égboltból venni le, ami kell, ne onnan, és úgy, ahogy berögzült mozdulataival, hanyagul fosszilisok, kormok, savas esők golyóbisán. Naponta 51 mikrogramm határokon átívelő, kicsi szálló por, koncentrátum…(Van valami a levegőben…)
Los Angeles, és London sincs messze tőlünk ’szmogügyeink’ közösek . Ez a szmog  nemcsak a hanyatló nyugat ópiuma, hanem miénk is –globális emisszió – És így ér  össze  két együttható is Rudabányácska és a Normandiai szmog-déj ’ipariszennydéj’ , ahogy Szabó Attila fotóin látható.
És csak várjuk a szelet, nézzük a szélforgást, mint a mozi előtt egy szegény kisgyerek, aki forgót árult és vizet. József Attila. Ő mondja, „hazám, fogadj szívedbe”, Kölcsey, hogy „nem lelé honját a hazában” és azt, hogy „Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám, kebledre”,
– Áldj meg és szánj meg
Istenen, ne legyen „rút sybarita váz” – az ember – De ez már Berzsenyi Dániel–
Nitrogén.-oxid, szén-monoxid, peroxi-alkil-nitrátok, szerves gyökök, hát, ez a nyelv nehezebb, mint a kínai…
És csak törölgetjük a port, a koromszemcséket, kénsavcseppek hullnak a jövőre, ödémás szív és ózon, és, vigyázó szemetek az óceánokra vessétek, és saját vegykonyháitokra, csak gyűl a műanyag, „műanyag a világ, műanyag a vágy”, madáchi színeken túl, itt semmi nem adekvát, hanem lentikuláris, ’egomirror’, olyan, mint Sárréti Gergely aranyszínű kereteiben. A konvex a konkáv, a konkáv a konvex, de úgyis mindig elveszlesz magadban…

Digitális fotók és fotokémiai szmogok takarnak csak, egy halvány önarckép vagy egy rajzon, füstök, felhők takarnak, nincs kontúrja az énnek, ahogy Vargáné Kőrösi Viktória képén…
És a következő látvány egy fejszobor fél arca csipkefüstszövettel betakarva, 21. századi szmogember. Ki tudja, mennyi szennyből vagyunk, és miken lépkedhetünk, te Úristen, miken, metántelepek a kéreg alatt, kőolaj-finomítók, beásatlan munkaterületek, de érdekel ez? Vagy máris sietnél valahová, azért nézd meg Czigándi Varga Sándor szmogterminátorfejét, vagy Huszthy Edit mocorgó négyzetét, kékzöld fényekben kicsi szörnyek, én nem tudom, mi lehet ez, de sokszor teremtünk ilyet, csak jön belőlünk és egyszer csak kész lesz.  Félelmeink kockákba (ki)zárva…
És úgysem úszod meg, az elektroszmogod felfal, fal fel, nagy fal az ember, elszeparált szeparáció, idegen lett itt mindenki, a családtagjaink a tárgyakkal tárgyalnak, nem velünk mint valami láthatatlan damil, ökörnyál, elektroháló, elektrotárgyak, fejedben elektroszmogriadó, de nem hallod meg a vészharangot, mert a fejedben van, nem a gépeden, megszoktad, hogy ő okosabb nálad, és hogy egy gombnyomásra minden megterem, nem az agy teremt, hanem a képernyő, szerintem katapultálj vissza a természetbe…-ezt üzeni nekem Endresz Ágnes családi fotóalbuma.

Befejezés:
Füstölgünk csak, hol itt, hol ott, hol azért hol ezért, hisz tudjátok. Piszkos vattacsomó a torkodban, fulladozunk, nem menekülünk. Szív, fúj, kipufog – ahogy a rapper mondja. 

Szóval, én úgy érzem, lenne miről beszélnünk, találkozzunk gyakrabban! Szerintem, vigyázz magadra, védd a természetet! És hass, alkoss, gyarapíts. 

Utóirat:
Mivel, én csak egy költő vagyok, néhány képhez illesztettem néhány betűfelhőt. 


Bori Dóra művére ezt:
ragaszkodunk  a romboláshoz,

mint méhben a magzat az anyazsinórhoz,
 táplál minket a szmog,
semmit nem élünk túl,
 csak úgy teszünk, aztán meg már mindegy. –
           
Havasi Dóra képeire:
minden állomáson és megállóhelyen,

kicsi világosbarna tiket, vidékre szóló, kisvonatokra,
kicsi kazettákban, színes emlékek.
akkor virágzott minden, és voltak kisvonatok a Nyírségben,
és nem marta bőrünket a savas eső. –

Molnár Dóra Eszter alkotására:
vegyületeink, az égre írva, képleteink mengyelejev táblázatban,

fosszíliák mindenhol,  molekuláris minden,  a szív meg a vágy is,
lavinaként hömbölygő füstfelhő – hová mész? szürke pofánkat ki váltja meg?
vegyületeink, az égre írva, képleteink, mengyelejev táblákon,
tüdőnk seprű lombkorona, szánk előtt  maszk, cenzúra , kimondatlan szavak.

Gabulya Márta frízére:
füstgomolyagjaink, reliefek a kor falán,  kicsi kagylók,  szmogmorajlás,

hallom a jövőt jajgatni,  szmogjaink, reliefek a kor falán,
és jó falánk az idő(járás), ma sem lett kék az ég
mindent zabáló szürkeség.

Németh Erika képeire:
ködösítünk

az agy összegyűrt színes papírpénzdúc
magára  hagyott olajkutak,szétfolynak,
mint a konyhában a mosgatólé,
bele a jövőbe, a gyermeked bőrére,
és te csak ködösítesz,
hol rózsaszínfelhőset, hol sárgát,
neked a divat mondja meg, hogy ki vagy
az autód, a pénzed, bőrfejűek az utcán,

sehol egy almaarcú ember,
egy rétszagú vágy, csak köpködjük magunkból ki
csalódásainkat, mint salakmotoron a szotyit az apámmal
 gyerekkoromban, és verset írunk, festünk, valami teremtő és tevékeny jóság
fogja kezünk, ceruzánkat, ecseteinket, (A Dunánál, a Tiszánál)  – és ti csak ködösítettek,
néha a sarokba bújtok, ha jön az eső, mert lemosná azt a rózsaszínsárga mázt rólatok,
az agy összegyűrt színes papírpénzdúc, csak ennyi, akartam mondani.

Gyapjas Sándor fotóira:
izzó árnyéka a horizontnak,

kitapintható, fehér csomó benne a nap,
kicsi poszter,  ég.-

tűzvirágok
szétperegnek, mint a vakolat,
foszlanak, mint a szövet –
mint arctalan évszakokban –
fekete-fehér vágyak. –

Havasi Tamás képeire:
digírisz

digitális szembolygóban
egy ember áll – a szemébe
megy egy szembogár. –
utánam a ködözön,
mondja ez az üveggömb,
jósol, lát, meglök és rám köszön. –

Homoródi Éva képeire:
a homoródi-köd
én nem is tudtam, hogy ilyen szép is lehet a köd,
finom kelme, kendő, a világ fehér vállain,
rajta kis szürke bross a hold. –

Szóval, ezek a mi füstjeleink, a Hadron Művészeti Egyesületé. Helyi forrásból, nyíri szmogjaink.
Vegyenek egy nagy levegőt. Szív, fúj, kipufog – ahogy a rapper mondja. 
A kiállítást megnyitom. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top