You Are Here: Home » Kritikák » Könyv » „minden nyitott könyv egy rejtett kamera” – Erdős Virág:világító testek – 100 kis budapest című kötetéről

„minden nyitott könyv egy rejtett kamera” – Erdős Virág:világító testek – 100 kis budapest című kötetéről

erdos_virag00Érdemes-e azzal kezdenünk Erdős Virág világító testek – 100 kis budapest című kötetének recenzióját, hogy megállapítjuk: rendkívüli kiadványt tartunk a kezünkben? Hiszen amit Erdős csinál, többnyire mind renden kívüli. Erdős ugyanis szeret kísérletezni, nem marad a hagyományos csatornákon belül, a verseit több tízezresre duzzadt látogatottsági mutatókkal youtube-on is énekli, sok szövegének első és legfőbb megjelenési közege pedig nem a fedlapok közé szorított kötet vagy folyóirat, hanem a világháló volt, ahol megosztások révén terjedtek és jutottak el az egyre népesebb olvasótáborhoz.

A Magvetőnél 2016-ban világot látott kis négyzet alakú kötet újabb formakísérletnek is tekinthető. A szerző száz verse mellé száz saját fotója került: bal oldalon vers, jobb oldalon fotó. Fotó és szöveg viszonya azonban nem a verseskötetek hagyományai szerint alakul. Nem is a fotóalbumoké szerint. A fényképek legtöbbször nem a versek illusztrálására szolgálnak, s a versek sem fotókommentárok, hanem az egész köteten keresztül vibráló „párbeszédben”, laza vagy szorosabb egymásra utaltságban beszélnek ugyanarról: a főváros valódi életéről, vagy inkább a fővárosban élő, szemlélő, eszmélő alanynak száz apró, mégis annyi mindent megmutató talált tárgyairól. Majdnem kincset írtam, de Erdős szemléletéhez és témáihoz legkevésbé sem illene a kincs szó. A szerző, tőle megszokott módon, most sem rejtett értékeket keresgél, hanem regisztrálja és jelentésessé teszi a hétköznapokban vele szembejövő, teljesen bagatell jelenségeket. Egy drótkerítésre felakadt nejlonharisnyát, egy biztonsági őr kidudorodó hasát, egy letépett hirdetés helyét ragadja meg a figyelmével, s úgy írja és/vagy fotózza le, hogy semmi kétségünk nem marad afelől, hogy a művészet lényege, (csakúgy, mint ahogy a szépségről szokás mondani) nem a tárgyban, hanem a szemlélő tekintetében van. Amit pedig a szemlélő lát és láttat velünk, az korántsem szép és megnyugtató. A főként szociografikus témák – Erdős Virágtól nem meglepő módon – nyomort, céltalanságot, és ebben a nyomorban mégis valami különlegesen virágozó élet nyomait regisztrálják.  

Lehetne itt egy bekezdésnyit elmélkedni a kötet kapcsán a fotók és a versek viszonyáról, különösen, hogy az embernek akaratlanul is beugrik az „ut pictura poesis” évezredes horatiusi jelmondata. Kép és szöveg viszonyát taglaló esztétikai eszmefuttatások sodrához mégsem kapcsolódnék most, bár bizonyára lenne hozadéka. Amiért mégsem teszem, az nem csak az, mert a képelemzéshez kevéssé értek, hanem, mert ezt a kötetet szemlélve-olvasva úgy érzem, vers és kép „olvasásához” nincs is szükség külön kompetenciára. A benyomásom ez: mindegy, hogy milyen művészeti ágat választ Erdős. Versben, fotóban nagyon markánsan ugyanannak az alkotó szellemnek a látásmódját élvezhetjük. Témamegragadása, csípős, ironikus humora, szellemessége szinte elfeledtetik az olvasóval/szemlélővel, melyik élményét a könyv melyik oldaláról is szerezte. Azaz Erdős úgy ír itt verset, mintha fotózna és úgy fényképez, mintha verset írna.
A rövid prózaversek technikájában sokszor érezhető a kameramozgás. Például abban a képleírásban, ahogy egy kórház homlokzati feliratáról finoman a temetőre tereli a fókuszt:

„(a fővárosi önkormányzat péterfy sándor utcai kórház-rendelőintézet és baleseti központ)
[a versek címeit zárójelben szerepelteti a kötetben – K.B.]

teraszáról látni a temetőt”

Az alábbi versben pedig így zoom-ol rá a témára:

(forradalmunk tisztasága)

„a négyeshatos villamos corvin közi
megállójában minden
kedves le- és felszállónak hangos
jóegészséget kíván egy markát
tartó
nő”

Minden vers-fotó párhoz egy GPS koordináta is tartozik, a „felvétel” pontos helyét megadandó. A földrajzi koordináták megjelölése izgalmas játékteret hív életre. Egyfelől, a szociográfiai hitelt erősíthetnék, a visszaellenőrizhetőség tudományos kritériumának megfelelve, másfelől, minthogy a jelzett koordinátákon megragadott témák (félkezű lány a kocogópályán, egy égő villanykörte vagy akár a mozgólépcső mellett fekvő hajléktalan) pillanatnyiságukban váltak vers- vagy fotótémává, vagy olyannyira jelentéktelenek (mint például egy lábtörlő vasai közé szorult szotyimagok), hogy gyakorlatilag mindegy, hogy hol készült róluk fotó, a valós hely és idő és a művészi tér és időkezelés dimenziókülönbségét hangsúlyozhatják.

A kötet legmeghatározóbb befogadói élményét éppen ez a dimenziókezelés adja, az az öröm és izgalom, hogy a pár soros versek és a részleteket megjelenítő fotók mi mindent tudnak a valós és a művészi dimenzió különbségéről és összekapcsolhatóságuk performatív erejéről. „(minden nyitott könyv egy) rejtett kamera” hozza egy síkba a 7. sorszámú vers a versidőt a befogadás idejével, és még meg is spékeli a fotóval, melyen egy leszakadt hirdetés maradványai láthatók, tetején a VIGYÁZZ! – kiírás maradékával és alul egy rajzszög minikamera-szerű kerekségével, ami épp szembenéz velünk. A verskapszulába zárt idő és a kibontás idejével játszik rögtön az első vers: (tájékoztató) ezt az / időkapszulát bő / folyadékkal étkezés / helyett kell bevenni én / bevettem és már előre / izgulok hogy majd / mit szólsz”, ahogyan az utolsó előtti is: (nem akarok pánikot kelteni de) most olvasom hogy húsz másodperc múlva / önműködően / záródik.” – és valóban, már csak egy vers, egy fotó és a kötet végére értünk.

Erdős Virág a vers és a fotózás „nyelvét” is felsőfokon beszéli.A saját érintettségét sem tagadó társadalomkritikai szemléletmód, a csípős humor, a finom szellemesség, a drámai mélységeket egy poénnyi vakuvillanásban megmutatni képes kötet magán viseli az Erdős-költészet (vagy tágabban kell mondjuk: Erdős-művészet) védjegyeit. A száz-száz alkotást kötetkapszulába rejtő könyvtárgy pedig, remélhetőleg, saját valós időnkön túli generációk számára is képes lesz feltárni a mai Budapest valóságát – a Parlament, a Bazilika és más turista-látványosságok helyett aszfaltrepedéseket, cigicsikkeket, eldobott sörösdobozokat és futó vadnövényeket regisztráló tekintetével.

 

Erdős Virág, világító testek – 100 kis budapest – Magvető, 2016.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top