You Are Here: Home » Kritikák » Tárlat » Elszármazottak – Csutkai Csaba fotóművész portréfotó-kiállításáról

Elszármazottak – Csutkai Csaba fotóművész portréfotó-kiállításáról

2018. január 18-án nyílt meg Csutkai Csaba fotóművész portréfotó-kiállítása Elszármazottak címmel a nyíregyházi Városi Galériában. Az alábbiakban Kováts Dénes kiállításmegnyitón elhangzott köszöntőjével és néhány, a megnyitón készült fotóval invitálunk minden érdeklődőt a kiállításra, amely február 24-éig tekinthető meg.
csutkai5
Tisztelt Hölgyek és Urak, Kedves Barátaink!

Nem vagyok fotóművész. Sőt, az az ember sem, aki különösebb késztetést érez arra, hogy megörökítse, amit lát: tájat, tárgyat, embert – hétköznapokat és ünnepeket. Olykor azokat a pillanatokat is veszni hagyom – döbbenek rá -, amelyeket pedig jó volna, jó lett volna lefényképezni.

De – vagy ennek ellenére – olyan ember vagyok, aki szereti a szépet, az érdekeset, a különlegest, akinek lelkéhez eljut, amit lát – így az is, amit más, például fotó- vagy képzőművész láttatni szeretne.

Talán nem véletlen, hogy képzőművészeti alkotások, fényképek díszítik lakásunk és irodánk falait. Kiválasztásukban nem az vezet, hogy mennyit érnek, hanem hogy meg tudnak-e szólítani. Olykor egy szín, egy forma, máskor az összhatás az, ami megérint. Csupán egyetlen példa: kedves festőművésznő barátunk legújabb alkotásait szemléltük meg, s volt egy festménye, ami vissza-visszavonzotta tekintetemet, szinte szemezett velem. Hazamentünk, de újra és újra felvillant előttem, nem hagyott nyugodni. Másnap felhívtam barátunkat, hogy ha még megvan, szeretném megvenni, mert a festménye nem ereszt. Azóta is egyik kedvencem, a nappalink falát díszíti. Feleségem Csutkai Csaba egyik művészi fényképével járt hasonlóképpen.

Úgy vélem, s talán joggal, nem elsősorban a szem, hanem a lélek az, ami igazán fontos a vizuális élmények befogadásában, a lélek az, amire a fényképek, festmények és más műalkotások hatnak, a lélek az, amit megszólítanak a szemlélődés során.

Két, szemmel láthatóan nagy barátságban lévő, egymást átkaroló fiatalember mosolyog ránk kissé megsárgult papírosról, a kép alatt egyetlen szó: invitálás.

Ez a két fiatalember: Csutkai Csaba és Antall István, akik 24 esztendővel ezelőtt (1994. június 30-án) ide, a Városi Galériába hívták az érdeklődőket. A kiállítás címe azonos a mostaniéval: ELSZÁRMAZOTTAK. A portrék egy része akkor is látható volt itt, egy későbbi interjú kötet vázlataként mutatták be. Arcképek festő- és szobrászművészről, íróról, költőről, színművészről… és még folytathatnám a sort.

Közös e jeles személyiségekben, – … ki innen, ki ide… …kinek a híre, ki maga… –, hogy valamennyien kötődnek megyénkhez. Ide érkezők, innen elszármazók, itt szellemi társakra lelők egyaránt felfedezhetők a kiállított arcképeken.

Bár az interjúkötet szépen alakult, elmosta az árvíz, s végül nem akadt, aki támogatta volna megjelenését.

Csutkai Csaba ennek ellenére – vagy éppen ezért? – folytatta, amit elkezdtek, az évek során új és újabb fotók születtek, van, kiről többször is. Ezúttal a régebben készült portrék mellett felbukkan néhány szinte friss, melyeken napjainkban is alkotó helyi képzőművészek láthatók.

Csutkai Csaba – akit barátomnak és munkatársamnak is mondhatok – háromszáz arcképet készített az elmúlt bő két évtized alatt, közülük itt most 65 látható – ha nem számítjuk bele a labor közelében kifüggesztett apró képkockákat. A portré-alanyokat illetően nem nevezzük reprezentatívnak ezt a kiállítást, mert csupán néhány, értékes, a maga területén maradandót alkotó embert mutat be, akiknek névsora persze folytatható. Egy lista, egy fotósorozat, egy kiállítás, egy kötet sohasem a teljesség igényével készül, talán nem is készülhet. Éppen ezért nem reprezentatív most következő válogatásom sem a portré alanyokból.

Normantas Paulius litván származású magyar fotóművész, alig több mint egy esztendeje vettünk végső búcsút tőle. 1983-ban telepedett le Magyarországon, Nyíregyháza lett otthona, bár inkább világutazónak nevezhetjük. Az egyik felvételen távolba meredő szemekkel látható – talán már közelgő újabb útjára gondol –, a másikon a kávéspoharára révedve.

Szabó Tünde színművésznő, komáromi születésű, 1981-től nyíregyházi színész, a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja mint egy stewardess tekint ránk: szép, elegáns, barátságos. Egész lényéből ez sugárzik.

Hetey László színművész itt született Nyíregyházán, 1983-tól játszott színházunkban, ahol örökös tag. Lazán, zsebre tett kezekkel áll, orrán letolt-lecsúsztatott szemüveg, csendes mosoly az arcán.

A Nyírmeggyesen született Czine Mihály Széchenyi-díjas irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanárt, aki a népi írók és Móricz Zsigmond kiváló ismerője, több képen is felfedezhetjük. 

Béres József Záhonyban született kutató, a Béres Csepp megalkotója az egyik felvételen nagyon komoly – lehet, hogy a laboratóriumában nem is lehet más? A közeli portréról viszont már derűsen néz ránk.

Balogh Géza festő- és szobrászművészt ma sem nevezhetjük korosnak, de a kiállított képről igazán ifjan tekint ránk, halvány mosollyal arcán egyenesen a szemünkbe néz.

Cipő, azaz Bódi László, a Republic együttes ungvári születésű, de kisvárdainak mondható, egykori frontembere az elmaradhatatlan napszemüvege mögé bújva áll egy régi épület előtt. Ratkó József költő Pestszenterzsébeten született, erős nyíregyházi és nagykállói kötődése közismert. Csutkai Csaba portréján komoly – mint mondják, ez jellemezte – maga elé mered, előtte, az asztalon ma már retró stílusú kis táskarádió.

Huszár István diósgyőri születésű, Nyíregyházán alkotó sokoldalú festő- és szobrászművész, aki számos művészeti szakkör mentora is volt. Ősz szakállú portréja egészen közel hozza barázdált arcát, szemei a távolba révednek.

Balczó András olimpiai és világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója Kondoroson született, gyermekkorát Nyíregyházán töltötte. Falépcsőn ül, rövidnadrágban, barátságos arckifejezéssel néz a kamerába.

Páll István, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója Furtán született, de életének leghosszabb és legmeghatározóbb időszakát Nyíregyházán tölti. Stílszerűen egy régi ház faoszlopának támaszkodik, lefelé tekintve talán egy következő újdonságon töri a fejét.

Zalaegerszegi születésű, de Páll Istvánhoz hasonlóan nyíregyháziként tartjuk számon Németh Péter régészt, múzeumigazgatót, akiről jellegzetes felvétel készült: derűsen néz a világba, kezében cigarettával.

Szabó Dénes karnagy makói születésű nyíregyházi polgár, a Cantemus kóruscsalád megalkotója még vidámabb, széles mosollyal néz bennünket – pedig talán akkor még nem tudhatta, hogy milyen sok kitüntetéssel ismerik majd el munkásságát.

Margócsy József, azaz Jocó bácsi – nekem is egykori kedves tanárom – echte nyíregyházi, irodalomtörténész, egyetemi tanár, helytörténész. Most nem a szigorú, hanem a rá ugyancsak jellemző, mondhatni, huncut mosollyal nyugtázza: újabb portré készül róla.

Még hosszan folytathatnám a sort, míg mind a 65 portré-alanyról szólnék, de nem szeretnék mindent elárulni, nézzenek majd szét önök is.

Művészek a művésztől. Ez is lehetne mottója Csutkai Csaba itt látható portréfotó kiállításának, ahol számos arcképet láthatunk: irodalmárokét, képzőművészekét, tudósokét.

Maradandót alkotó embereket – úgy, ahogy Csutkai Csaba fotóművész látta őket a kilencvenes évek közepén – és később –, a feledhetetlen Antall Pistával együtt tevékenykedve.

Nézelődjenek, szemlélődjenek, figyeljenek, mert nem csak a szem, de az arc is a lélek tükre. Csutkai Csaba mindkettőt elénk tudja tárni az itt bemutatott fényképeken.

Kováts Dénes

csutkai1

csutkai2csutkai5csutkai8csutkai9csutkai10

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top