You Are Here: Home » Tárcák » Gyorsposta » Alvinczi Eduárd: Az ősz első szele lengte be a belvárost – (Vidor-napló 3.)

Alvinczi Eduárd: Az ősz első szele lengte be a belvárost – (Vidor-napló 3.)

Vidor Napló – Krúdy Gyula hősei a Vidoron

A három Krúdy-hős, Szindbád, Rezeda Kázmér és Alvinczi Eduárd hosszú évek bolyongása után találkozik újból 2018. szeptemberében a nyíregyházi Vidor Fesztiválon, ahol esténként egy-egy pohár bor mellett számolnak be egymásnak az aznapi eseményekről és különös történeteikről. A rendhagyó Krúdy Napló elbeszélője és írója minden este más-más hős, így napról-napra, naplólapról-naplólapra más-más hangnemben és görbe tükörben íródik az idei Vidor Napló A Vörös Postakocsi online hasábjain. Szerzők: Karádi Zsolt – Szindbád hangján, Gerliczki András – Rezeda Kázmér tollaival ékeskedve, Béres Tamás – Alvinczi Eduárd fennkölt stílusában szólal meg.

Alvinczi Eduárd: Az ősz első szele lengte be a belvárost

(lejegyezte: Béres Tamás)

Nagy porfelhőt kavarva, a kerékvasak nyikorgásától és a lovak prüszkölésétől hangosan vágtatott el mellőlem a vörös postakocsi, ami majd két nap alatt hozott el a Nyírségbe. Újra itt, imádott városomban. „Ahhh!” – gondoltam. Ahogy megérkeztem az ízek, illatok, a csillogó napfény hazájába, még borús volt az ég és vizesek az utak a tegnap esti vihartól. Leporoltam a ruhámat az öreg szálloda épülete előtt, majd beléptem a ragyogó hallba.

„Alvinczi Eduárd, császári és királyi kamarás, aranysarkantyús lovag, tiszteletére!” – üdvözöltem és mutatkoztam be Mária asszonynak, a szálló házigazdasszonyának, aki egy erős kávéra és egy korty konyakra invitált, a hosszú út után nem tudtam ellenállni a konyaknak és Mária asszonynak sem. Nagy szenvedélyem a kardvívás, legyen az párbaj vagy vad csata, kardom most is úgy áll, harcra kész’ mint ifjú koromban. De miért is jutott ez eszembe? Nos, igen. A szenvedélyeimről írtam, egyik eme, a másik, ha barátimmal verjük a blattot. Mária, édes, estére kártyapartit szervezett nekem, tudja, hogy ez a második gyengém. Ha beszélhetek őszintén magam előtt, eme napló lapjain, magammal négy szem között. Már, ha beszélhetek, s miért ne beszélhetnék magammal őszintén, ez az igazság, nekem is van gyengém…, vannak szenvedélyeim.

A délután hátralévő részét a szeles, koraőszi nyíregyházi belvárosban töltöttem. Sétám közben belébotlottam néhány jóbarátba, akik elibémugrottak, amit megláttak, no, nem is csodálom csodálatukat, én is majd ámulatba esnék magamon, ha nem magam volnék magam, aki vagyok, tehát, maga Alvinczi Eduárd, császári és királyi kamarás, aranysarkantyús lovag.

A dicséreteket és örvendezéseket büszke ’mellyel’ fogadtam, majd a fesztivál hangulatának ámulatába estem, s kíváncsian kóboroltam eme csodálatos város nyüzsgő Vidor Fesztiváljában. Emitt komédiások, amott bohócok és elő szobrok, miféle csuda világ ez itt? Fenséges és fennkölt, akárcsak jómagam. Ahogy sétálék’ a szél fútta, sárguló platánok és gesztenyefák öblén hát kit látok meg amott, tétován ábrándozva, miközben izgatottan jegyzetel, rajzol, irkafirkál? Hát ki az? Te vagy az? Ő az! Ő, maga az, Kázmér, Rezeda Kázmér, akit nyomban meg is öleltem, a bajusza pödrésének irányára vonatkoztatott atyai jótanácsaim és kötelező dorgálásim’ után, amiért már hónapok óta nem keresett meg, és nem is szólott ama fontos tényről, hogy Nyíregyházán tüsténkedik, pont akkor, amikor én is itt levék. Csak egy konyakra, egy csepp lélekmelegítő konyakra invitáltam meg, mert sietős dolga volt, Szindbád őuraságával lesz találkozója, aki elmúlt hónapbéli bolyongásiról, kalandjairól mesél neki. Ó bé, meghallgatnám, de hát az estére engem váró hivatalos, kamarási teendőim, a kártyaparti ürügyén, hivatali munkám irányába szólítottak. Mindig azt vallom: a hivatali munka nem ér véget öt órakor, hanem addig tart, míg a magam fajta hősök nyugovóra nem térnek. Kázmértól nagy sajnálatomra elköszönvén egy, a városháza szegletében lévő padon figyeltem, ahogy Sena asszony – akinek mindenféle színes tollak voltak a kontyába tűzve, amelyeket az est végére megcibált a feltámadó szél, amit olasz bajtársaim venticsellónak mondanának – és muzsikus társai a szerelemről, ábrándokról és a fellobbanó tüzekről énekeltek. A ifjoncokból álló Wellhello nyelvgyökgyullasztó dalait már csak távolról figyeltem, mert az óvodás lánykák sikolya bedugította a fülem. Aztán siettem, mert elrohant az idő kereke, közelgett az esti kártyaparti, ahol bizony nem fityiszre ment a játék, komoly urakkal volt találkám.

vidor2018

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top