Vidor Napló – Krúdy Gyula hősei a Vidoron

A három Krúdy-hős, Szindbád, Rezeda Kázmér és Alvinczi Eduárd hosszú évek bolyongása után találkozik újból 2018. szeptemberében a nyíregyházi Vidor Fesztiválon, ahol esténként egy-egy pohár bor mellett számolnak be egymásnak az aznapi eseményekről és különös történeteikről. A rendhagyó Krúdy Napló elbeszélője és írója minden este más-más hős, így napról-napra, naplólapról-naplólapra más-más hangnemben és görbe tükörben íródik az idei Vidor Napló A Vörös Postakocsi online hasábjain. Szerzők: Karádi Zsolt – Szindbád hangján, Gerliczki András – Rezeda Kázmér tollaival ékeskedve, Béres Tamás – Alvinczi Eduárd fennkölt stílusában szólal meg.

Szindbád, a fitneszkirály

A Kossuth téren szombat délelőtt egyetlen árnyékot sem leltem. És kerestem Önt, Majmunka. Közben tudtam, hogy nemsokára jön a vihar, amikor a szél hisztérikusan tépkedni fogja a fák fáradt üstökét és a villámok cafatokká hasogatják az ég bársonyos kárpitját, azonban most még mindez valószínűtlennek tűnt. Most még csak annyit láttam, hogy a Városháza elé egyre többen jöttek el, egyre több nő, lány, asszony, és mind, vagyis majdnem mind, Majmunka, érti?, majdnem mind sportmelltartóban vonaglott Rubint Réka energikus, mindazonáltal szívélyes, hovatovább bensőséges, ellenben határozottan – hogy úgy mondjam – felhasználóbarát kiáltásai nyomán. Amint igyekeztem észrevétlenül (?) elvegyülni az izzadságtól folyamatosan párolgó, s az Alakreform program vad lendületű gyakorlatai következtében tüdejüket már-már kiköpő hölgyek egyre lankadtabb tömegében, elképzeltem, amint ön, drága Majmunka, ha itt volna, el-elfetrengene a Decathlonban akciós áron beszerzett polifoamján, hogy aztán feltápászkodva, leggingjét merészen keble ikertornyaiig fölrántva kortyoljon egyet a (mostanában veszélyesnek nyilvánított PET-palacjkjában langyosra melegedett) ásványvízből, s a nyakamba ugorva súgja: – Szindbád, maga itt?  Jöjjön, rugózzunk egyet! Isteni ez a Réka!

De nem, Ön nincs itt a téren! Vajon hol van most, múltam boldogságos ismerője, lelkem szemérmes úrnője? S amíg ezen morfondíroztam, felidézvén régvolt fiatalságunk ezer meg ezer kalandját, azt vettem észre, hogy Magyarország koronázatlan fitneszkirálynője, hazánk egyik legnépszerűbb social média szereplője egyetlen, növendék zergéket megszégyenítő ugrással Kossuth Lajos történelmi időket konokul túlélő emlékművének talapzatára ugrott, ahol sebtében néhány jól irányzott szelfit készített a nagy politikussal a háttérben. (Nem tudom, jól láttam-e, de nekem úgy tetszett, hogy amint 2009-2010-2011 Év Abszolút Elit Prezentere odasimult a reformkor halhatatlan szellemének szoborlábához, Kossuth bal kezében megremegett a kard…)

E megrázó élményt kipihenendő, letelepedtem a Hotel Korona éttermének egyik csendes asztalához, hogy elfogyasszam legendás húslevesemet ama filmesek által híressé tett velős csonttal egyetemben.

Elüldögéltem itt egészen estig. Távolból láttam a vidor bohócokat, a szappanbuborékok után lelkesen ugrándozó gyerekeket és az ernyedten sakkozókat is. Mélabús elmélkedéseimből Pápai Joci sem tudott kizökkenteni. Koncertje vége felé föltámadt a szél, amely kis híján kiverte kezemből az Ön utáni vágyakozásomban szomorkásan nyalogatott méretes fagylaltot. És aztán felzúgott a vihar, a szél hisztérikusan tépkedni kezdte a fák fáradt üstökét, s a villámok cafatokká hasogatták az ég bársonyos kárpitját. Csak Ön nem volt sehol, drága Majmunka.

vidor2018