You Are Here: Home » Kritikák » Képzőművészet » Ötven kép Munkácsytól – a Jósa András Múzeum “Munkácsy 50” című kiállításáról

Ötven kép Munkácsytól – a Jósa András Múzeum “Munkácsy 50” című kiállításáról

A magyarországi kiállítás-látogató közönség megmozdítására ma is megbízható hívószó lehet Munkácsy Mihály neve. Még inkább így van ez vidéken, ahol a kortárs életművek a magas szintű kurátori gondozás ellenére sem vetekedhetnek egy klasszikussá vált művész népszerűségével. Jelen írás nem kíván véleményt formálni e jelenségről és a régión kívüli tendenciák elemzésére sem vállalkozik. Helyette némi információt közvetít, megfigyeléseket rögzít, és a kiállítás megtekintése utáni önálló értelmezésre buzdít.

Névtelen-1

A Jósa András Múzeum két lépésben rendezte meg Munkácsy Mihály festőművész kiállítását Nyíregyházán. A kiegészített anyag a második felvonásban főképp az úgynevezett „szalon képeknek” nevezett darabokkal gazdagodott, melyeknek művészettörténeti megítélése igen változatos. A kiállítás igyekszik az ilyen típusú Munkácsy képek közül a legkifinomultabbakat bemutatni. Azt, hogy ez mennyire valósult meg, a látogatók és a műértő közönség véleményére bízzuk.

Munkácsy alkotásainak idei bemutatása logikusan következett, az évekkel korábban szintén Nyíregyházán rendezett kiállítás nagy sikeréből. A jelenlegi kultúrpolitika is fontosnak tartja, hogy hasonlóan nagy formátumú képzőművészeti eseményekkel tegye szignifikánssá magát, gazdagítva a város művészeti eseményeinek palettáját.

Munkácsy Mihály festőművész világhírre tett szert, és méltán. Művészete népszerűségét itthon, a nemzeti tematikájú, romantikusan realista műveinek látszólagos közérthetőségével is magyarázzák. Emiatt gyakran tapasztalható, hogy a kiállításain elhangzó tárlatvezetések inkább az életútjának érdekességeit emelik ki, kevésbé bocsátkoznak műelemzésekbe. Pedig koránt sem ilyen egyszerű szembesülni ezekkel az alkotásokkal.
Különös figyelmet érdemel a művész alapos kutatómunkája, amellyel az egyes alkotások létrehozásának folyamatát elindította, vagy elméleti írásai, amelyekben a művészetről alkotott gondolatait ismerhetők meg.

A nyíregyházi kiállítás rendezésében változatos tematikájú, műfajú képek kerültek egymás szomszédságába, az életmű különböző korszakaiból. A művek a rendezésben kapott helyüket inkább a tömegük, és a műfajuk különbözőségei szerint találták meg.

Kivételt képeznek a tematikus blokkok, amelyek a „Krisztus Pilátus előtt” című festményhez, és a „Trilógiához” tartozó egyéb tanulmányokat, reprodukciókat, vagy a fotóanyagokat tartalmazzák. Az egyes művek technikai leírása kissé hiányzik, talán a reprodukciók megjelölései is informatívak lettek volna.

Szépen ültették a térbe a művészről készült köztéri szobor modelljét, és az őt ábrázoló nagyméretű, heroizáló festményt. Szembetűnő a két ábrázolás szemléletbeli különbsége.
Hans Temple festménye a „magyar géniuszt” ábrázolja, amint a „Krisztus Pilátus előtt” című művén dolgozik. A világhírű művészt, akinek életképei, tájképei, csendéletei, emberábrázolásai „drámai hatásúak”. Történelmi pannói, portréi a „romantikus realizmus” nemzetközi élvonalába tartoznak.
Pásztor János nemes szobra ellenben Munkácsy másik arcát mutatja. A szép, összefogott formavilágú figura arckifejezése az erő és elmélyültség mellett a művész komor tépelődését sejteti.

Az őt ért kritikák iránt túl szenzibilis művész nehezen viselte a támadásokat.  Amelyek gyakoriak voltak, különösen az utolsó alkotói korszakában. A kritikus hangok „elerőtlenedését”, laposságát, fantáziátlan háttereit, „elapadó alkotóerejét”emlegették. Felrótták neki, hogy nem értette a körülötte induló modern művészet jelentőségét, míg az akadémisták a pátoszt hiányolták a műveiből.

A szobrának bal karját Pásztor beleolvasztva zárja a festő palettájába, ez a „kötött paletta” szinte szimbóluma Munkácsy erős megfelelési kényszerének, melynek hatására sorozatban festette műveit a megrendelők számára. Gyakran a nagyobb képeit is kész volt többször átfesteni a kritikák miatt, vagy a mecénások sugallatára.

A kiállítás egészén rejtetten átvonul ez a kettősség. Emiatt az erős művészi vívódás miatt kerülhet a látogató is folyamatosan feszengő helyzetbe a művek vizsgálása során.

Nem elégséges Munkácsy művészetét az életútjának legapróbb részleteiből következtetni, ám mégis végigvonulnak a képek között Munkácsy életének kirívóan különböző stációi. A durva gyermekkor, a világhírnév, a gazdag párizsi élet, a hisztériás ünneplés, a betegség, az elégedetlen közönség, a szanatóriumi idők.

Lépésről lépésre feltárul azonban valami monumentálisan szép is. Hirtelen friss levegő tágul a látogató tüdejébe, amikor megáll az olyan művek előtt, mint a „Csavargó” figurája, a „Franciaországi tájkép I-II”, a „Pásztorlány”, a „Cigányok az erdőszélen”.

Ámulattal figyeljük, amikor előépül a sötét háttérből a „Csavargó” keményen roppanó, plasztikus, lenyűgöző figurája, vagy amikor a pasztózusan felrakott fatörzsek rozsdáján megragyog a fény. Kissé arrébb, az eleven zöld, és löszsárga talajú táj girbe-gurba fái az impresszionista festésmód könnyedségével ajándékoznak meg. Más tájképekbe pedig érzékien, színeivel, árnyékaival, textúrájával egyetlen egységgé válva, „beleszületetten” illeszkedik az emberi vagy állatfigura.

Majd lehetőségünk van azon eltöprengeni, hogy az éppen következő mű kiválóan egyben tartott, Corot-i finomságú erdőrészletébe milyen meggondolásból kerültek a szervetlenül bekomponált női alakok.

Később döbbenten vizsgálhatjuk egy „szalonkép” szépségesen megérlelt enteriőrjét, a háttérben az ecset által „végigszeretgetett” berendezési tárgyakkal. Megfestésük bravúros festői erőről beszél, a matériák és ábrázolásuk magas fokú ismeretéről. Az anyagszerűség és a nemes tárgyak szeretetéről. Ugyanakkor a barnák, rozsdák, vörösek, mélykékek, opálos zöldek uralta monumentális háttér teli van valami rejtelemmel, nyugtalanító sötét titokkal. Világosan érzékelhető, hogy a művész ide „menekül”, e tárgyak érzéki ábrázolása olykor nagyobb örömöt okoz neki, mint az elébe helyezett súlytalan figurák. A háttér sötétje elé beállított világító, babakék öltözékű, könnyed női alakok gyakran üres édességet sugallnak.

Kivételt jelent a tárlaton szereplő „Parkban” című alkotás hölgyének szépségesen bájos portréja, és a „Két család a szobában” című mű ülő női alakjának bámulatosan megfogalmazott figyelmes arca, csodálatos öltözéke, eleven figurája.

A kiállítás megtekintése után hamar elhalványodik a Terborch utánérzésű, rutinosan festett képek sora. Helyette megmarad a felismerés, hogy Munkácsy művészete a magyar képzőművészet valóban egyedülálló öröksége, a mai néző számára is.
Különösen megérthetővé válik mindez, ha az életmű minél több darabját igyekszünk megismerni.
Ennek az értelmezési folyamatnak az elindításához kínál alkalmat a Jósa András Múzeum kiállítása.

A múzeum időszaki kiállítása október 14-éig látogatható.

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top