You Are Here: Home » Kritikák » Színház » Melodráma és tragikomédia között – a Móricz Zsigmond Színház Rettenetes szülők című darabjáról

Melodráma és tragikomédia között – a Móricz Zsigmond Színház Rettenetes szülők című darabjáról

Pregitzer Fruzsina és Fellinger Domonkos

Jean Cocteau, a költészet, a dráma, a színház, a film, a festészet
fenegyereke, enfant terrible-je megérkezett a Móricz Zsigmond Színházba. A Krúdy Kamarában esténként megkapó élményt szerez a nézőknek: a Rettenetes szülők nyugtalanító hatása sokáig kísérti azokat, akik a darabot Keresztes Attila rendezésében megtekintik.

Keresztes nem először dolgozik Nyíregyházán: Az özvegy Karnyóné, a János király, a Heilbronni Katica vagy az Emilia Galotti emlékezetes marad az egykori publikumnak. Új munkája feszességével és színészi megoldásaival ugyancsak figyelemre méltó. Koncepciója messzemenőkig engedi érvényesülni az alapanyagban rejlő lehetőségeket, miközben néhány ötlettel több rétegű esztétikai képződményt hoz létre.

A 2018 szeptemberében bemutatott darab az hommage à Cocteau jegyében (is) értelmezhető: az eredeti dráma 1938-ban született; saját írásából a szerző 1948-ban sikeres filmet forgatott azzal a Jean Marais-val, akit 1937-ben ismert meg, s attól kezdve életének – és számos művének – főszereplője lett. (A dátumok „misztikájához” tartozhat, hogy Cocteau csaknem százharminc éve, 1889-ben született, Jean Marais pedig húsz esztendeje, 1998-ban hunyt el…) Keresztes Attila színpadán az 1948-as Cocteau-film több pillanatban feltűnik, így darabbeli jelenléte értelmezési kérdéseket kínál.

A kezdéskor a játékteret határoló fekete függönyön megjelenik a főcím: Les parents terribles. Ekkor még nem tudjuk, ennek milyen szerepe lesz a továbbiakban. (Cocteau a mű első lapjára azt írta: „Történik Párizsban, napjainkban”. Így a mese akármikor is játszódhat: nem zavaró, hogy a szereplők lapos tévén, sőt, később a falra vetítve nézik a fekete-fehér kópia egyes képsorait.) Ez a kettősség, az előttünk lezajló családtörténet, s az, hogy ennek alakjai időnként ugyanezt a (francia nyelvű) históriát nézik, sajátos mediális viszonyt teremt színház és film között. Az (anti)hősök önmagukat szemlélik, bár (nyilván) nem reflektálják a látottakat. A részletek ugyanazokat a jeleneteket idézik, amelyekben éppen valamely szereplő elindítja a vetítést. (Az első felvonásban nem látni a képernyőt, csak a hangot halljuk; a második részben – a jobb oldalon ülő nézők elől a díszlet takarja a filmet – a kép már része a játéknak; a befejező pillanatokban az egész színpadot betölti a Cocteau-rendezés zárlata. A színpadi jelenetre rámontírozódik Jean Marais mozgása, majd a legördülő függönyre rávetül a FIN szó. Ebben a gesztusban egyesül a két mű: a mozi vége egyben az előadásé is.

A nyíregyháziak az Örkény István-fordítást némileg kurtítva (dramaturg: Szokolai Brigitta), Fodor Viola hatásos díszlettervét és Bajkó Blanka Alíz jelmezeit felhasználva kiemelkedő produkciót hoztak létre. (Az első és a harmadik felvonás vörösbe hajló, a szenvedélyt és a fülledtséget felerősítő szobabelsője hatásosan keretezi a középső egység „modern” tisztaságot sugalló tereit.)  Pregitzer Fruzsina megrázó erővel teremti meg a fiát már-már szerelemmel szerető, ugyanakkor annak zsarnokává váló, s lassan széteső Yvonne féltékenységből, szeretetből, bűnből, titkos vonzalmakból összeszőtt, öngyilkosságba hulló sorsának mélységes drámáját. Fellinger Domonkos gazdag rétegezettséggel mutatja meg az anyját barátnőjének, s csaknem szerelmének tekintő, ugyanakkor tőle az igazi szerelemmel való találkozás idején szükségszerűen elszakadni akaró, felnőtté válni igyekvő, ám nem kevés infantilizmussal megvert Michel rajongását, valamint késő kamaszkora naivságát, jóhiszeműségét és drámáját is. Alakját remekül egészíti ki Jenei Judit, akinek megtévedt, ám szerelmet áhító Madeleine-je szép és árnyalt alakítás. Horváth László Attila egyszerre képes a családban magányossá lett, hóbortos feltaláló kevélységét, s a fiával ugyanazon nőért epekedő apa szorongását, egyben az abszurd helyzet tétovaságát is láttatni. Horváth Réka Léonie-ként egyidejűleg rezonőr, boldogtalan szerelmes és tehetetlen, magányos asszony: valamennyi arca hatásosan rajzolódik meg.

A Rettenetes szülők témája, amely némileg rájátszik az Oidipusz-történetre, abból az időből származik, amikor Cocteau megismerte Jean Marais-t: a pályakezdő színész édesanyja bálványozta, mi több, olyan elementárisan és zsarnoki módon imádta a fiát, hogy minden kapcsolatát igyekezett megakadályozni. A történet mára túlnőtt ezen: Keresztes Attila rendezésében a melodráma háttérbe szorításával igazi tragikomikus előadás jött létre. Olyan, amelynek lenyűgöző színészi alakításai még sokáig megmaradnak az emlékezetben.

JEAN COCTEAU
RETTENETES SZÜLŐK

Rendező: KERESZTES ATTILA

Yvonne PREGITZER FRUZSINA
Léonie HORVÁTH RÉKA
Madeleine JENEI JUDIT
Georges HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA
Michel FELLINGER DOMONKOS
Díszlettervező: FODOR VIOLA
Jelmeztervező: BAJKÓ BLANKA ALÍZ
Dramaturg: SZOKOLAI BRIGITTA
Súgó: DEMETER ANNA
Ügyelő: SÁRKÖZI ISTVÁN

Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA

Karádi Zsolt fotói az előadásról:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top