You Are Here: Home » Kritikák » Film » Asszociációs kaleidoszkóp

Asszociációs kaleidoszkóp

Kritika a Ruben Brandt, a gyűjtő című filmről

A Sárga tengeralattjáró, a Beatles zenéjére készült animációs film 50. évfordulójánál járunk. Talán abban ért össze legjobban a felnőttel a gyermeki énünk. De nézzük meg, hova is jutottunk egy fél évszázad múlva! A Ruben Brandt, a gyűjtő a felnőtteket megcélzó magyar animációs film. Akként fut legalábbis, annak ellenére, hogy rendezője, Milorad Krstić szlovénosan csengő neve némileg megzavarhatja az olvasót. Ám Milorad Krstić már magyar képzőművésznek számít: tíz éve él Magyarországon. A stábjában is jószerivel magyar alkotók találhatók. Krstić a Ruben Brandt, a gyűjtő előtt egyetlen komolyabb animációs filmet készített, 1995-ben, My Baby Left Me címmel. Ezt azért nem lehet könnyűszerrel összekapcsolni a mostani filmmel. Ami nem is feltétlenül gond. Elvégre a két film közé több mint húsz év ékelődött közbe. Azóta azért sokban változtak az animációról alkotott elképzeléseink is.

A magyar animáció hőskorát nem egy kiadvány igyekszik mostanság is új csomagolásban feleleveníteni. Olyan nevek bukkannak fel bennük, mint Szabó Szabolcs és Haui József, akikről eszünkbe jut a Vízipók, csodapók. Nepp Józseffel és Dargay Attilával (többek között) felidéződik a Gusztáv, Az erdő kapitánya, a Szaffi, a Ludas Matyi, vagy a Vuk és a Macskafogó. Jankovics Marcell nevéhez fűződnek a Magyar népmesék, de a Fehérlófia, a János vitéz vagy az Ember tragédiája is. Aztán ott van még Reisenbüchler Sándor, Kovásznai György, Macskássy Gyula vagy Macskássy Kati is, és, mint mondani szokták, még sokan mások. Csupó Gábort is meg kell említeni, akinek sokat köszönhet a világ, annak ellenére, hogy Immigrants – Jóska menni Amerika című egész estés animációs filmje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezért átnyergelt az animációról, így neki köszönhető a 2017-es, olcsó szórakoztatást megcélzó Pappa Pia című rémtett. (Bár az inkább Divinyi Réka forgatókönyvíró bénázásának szüleménye. De mit várjunk attól, akinek a magyar humor megnyomorítása lehet a küldetése.)

A jó hír, hogy a Ruben Brandthoz sem Csupónak, sem Divinyinek nincs semmi köze. Ugyanis a Ruben Brandt, a gyűjtő remekmű. Mind látványvilága, mind történetének kibontása elismerésre méltó. Van benne humor, izgalom, filmes utalás. Karakterei többszörösen is kidolgozottak. Ám legnagyobb erénye utalásrendszerének sokrétűsége. Már a karakterek megrajzolása utalásértékkel bír. Az pedig, hogy a néző milyen mértékben fogékony a történetben rejlő idézetekre, műveltségi állapotának mérőónja. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy a művészettörténet oltárán áldozók sokkal több csatornán tudják fogni ezt a vizuális attrakciót, mint az utcáról csak éppen betoppanók. De nem kell megilletődni, a cselekményszál önmagában is érthető, nem lesz feltétlen hiányérzete annak sem, akinek a nevelésében nem vállalt komolyabb szerepet egyetlen képtár-rajongó rokon sem.

Persze így némileg furcsának fog tűnni, hogy miért hangsúlyos egyes figurák kétdimenzióssága, vagy hogy némelyeknek miért vannak eltolódva a szemei, esetleg miért van ezekből több, mint kettő. De a film alapszintű humora is élvezetes, és ha az említett delikvens röhögés közben nem is köpi tarkón az előtte ülőt, mégis végigvigyorogja az alkotást, vagy legalábbis gyermeki szájtátisággal kebelezi be ezt a magával ragadó, színes fikciót. Talányos, ahogy megfogalmazza a film magát a gyűjtőt. Érdekes a múltba vezető szál. Mint ahogy az sem elhanyagolandó, hogy mit gondolnak a szerzők, ha előveszik a művészet és a pszichológia egymásra utaltságáról. Ezt talán kissé laposan bontják ki, de ezen kívül nehéz erről az alkotásról rosszat mondani.

A Ruben Brandt talán férfi filmnek számíthat a feministák szemében, habár igen-igen kidolgozott a női főszereplő. Zsánerként megtalálható benne a film noir, a thriller, a kalandfilm, és igen, természetesen a kémfilm is. Érdekesség, hogy a címadó figura neve már eleve költészeti alkotás, hiszen a Rubens és Rembrandt nevekből mozaikozta össze a kiötlő. A film alatt Cári Tibor színházi zeneszerző zenéje hallható, aki a képiséghez igazodva szintén a zenei klasszikusokat vette alapul. Az alkotók nem titkolt elképzelése, hogy a szórakoztató előadás egy kódfejtő visszatekintésre ösztönzi majd a nézőt. Az érdeklődés arra ösztökél majd, hogy ha először még nem is múzeumokban, de legalább az interneten szerezzék be az általános műveltség mozaikjait ezt a vizuális és auditív orgiát élvezők. Kutassanak, ássanak újabb és újabb rétegek után – mint egy Jodorowsky-féle vakond. Felnőttnek, gyereknek, egyaránt élvezetes lehet tehát a Ruben Brant, a gyűjtő.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

HTML tags are not allowed.

Copyright © 2007-2014. Minden jogot fenntartanak a szerkesztők és a szerzők.

Scroll to top