Reisz Gábor Rossz versek című filmjéről

Aki szerette a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant,  az a Rossz verseket is imádni fogja, de akit már attól is kivert a víz, az ne most várja az áttörést. Mert Reisz Gábor második nagyjátékfilmjét értelmezhetjük akár a VAN folytatásaként is, hiszen nagyon sok ismerős arccal és karakterrel találkozhatunk, de maga a hangulat is nagyon hasonló. A rendező, és egyben a  főszerepet is játszó Reisz Gábor mozija nagyon sok személyes élményből táplálkozik. Filmjében szinte önmagát, a harmincas éveiben járó, Magyarországra visszatért rendezőt alakítja.

A filmet nézve Merthner Tamás életének azon időszakát kísérhetjük végig, amikor magánélete váratlanul apró darabokra hullik, és szinte teljesen kicsúszik a talaj a lába alól.  Párizsban az ösztöndíját töltő barátnője, Anna egyik napról a másikra szakít vele. A fiú összetörve tér haza Budapestre, és mivel a jelenben nem találja a vigasztalódást, múltjának kedves pillanatait idézi meg, többek között azért is , hogy választ találjon arra, hol térhetett le az önmagához vezető útról.

A Rossz versek főszereplőnk monológjával kezdődik, úgy, ahogy a VAN –ban is Áron belső vívódást hallgathattuk az első néhány percben. A téma is kicsit hasonló, hiszen míg a hinta alatt fekvő Áron a halálról és a meghalni akarásról szóló gondolatait hallhatjuk, addig Tamás egy szakítás margóját olvassa fel nekünk. Néha egy szerelem vége is legalább olyan nagy – ha nem nagyobb –  gyásszal jár, mint egy haláleset, hiszen a kapcsolat végével a legtöbb esetben örökre el kell engedünk egykori szerelmünket. Így a Rossz versek alaphangulata is kicsit szürke, kicsit ködös és szomorú, de mindezzel együtt van benne, egy olyan szarkasztikus humor, amelyen akaratlanul is felnevetünk, ha ismerjük a megidézett kor ikonikus momentumait, mint például az énektanár kék alapon lila betétes Meta melegítője, vagy az Omega együttes  Gyöngy hajú lány című slágerének drámai előadása a nappali közepén, természetesen csak és kizárólag akkor, ha a szülők nincsenek otthon.

Az viszont kardinális különbség, hogy míg a VAN arról szól, hogy hogyan állunk saját magunkhoz, addig a Rossz versek azt fogalmazza meg, hogy milyen a kapcsolatunk a környezetünkkel, valamint azt, hogy szüleink és barátaink miként tekintenek ránk.  

A történet cselekménye látszólag egyszerű. Tamás, miután hazatér Franciaországból, nem csak az elmúlt szerelmet gyászolja meg, hanem azokat múltbeli a döntéseit is, amik miatt az az ember lett belőle, aki ma a tükörből néz vissza rá. A folyamatos flashbackek között megtaláljuk főhősünk gyerekkori énjeit, és értelmet nyer a cím is, hogy mi köze a (rossz) verseknek Reisz Gábor történetéhez. Hiszen megismerjük a múltból felbukkanó kis Tomikát, aki annak idején ugyan óriási rajongással ült a fekete-fehér TV előtt és az esti családi program részként csillogó tekintettel nézte Latinovits Zoltán szavalását. Majd jön a vízilabdázást hátra hagyó lázadó kamasz, aki maga is verseket kezd írni az éppen aktuális élete szerelmének, ráadásul az elkészült alkotásokat trubadúr alteregójával elő is adja. A felnőtt Tamás a jelenben is próbál rímeket faragni, de úgy, ahogy tinédzserként sem volt ez feltétlenül az erőssége, úgy most is csak rossz verseket sikerül írnia. Merthner Tamás élete is talán egy rosszul megírt versre hasonlít, miben fiatalkorának baklövései refrénként térnek vissza a versszakok között.