Összeállt az Aegon-díj döntőseinek listája. Prózai művekben erős a mezőny: öt regény és két novelláskötet is szerepel a díjesélyesek között, mellettük három verseskötet versenyez. Három kiadó is büszke most szerzőire,  a Pesti Kalligram, a Jelenkor és a Magvető, összesen tíz kötet versenyez. A díjazott 3 millió forintos elismerést kap, művének sikerét további több millió forint értékű médiamegjelenéssel támogatja a díjalapító Aegon Biztosító.

Több mint nyolcvan kötetet jelöltek a könyvkiadók a 2019-es díjra – a shortlist a hétfős zsűri szavazatai alapján állt össze. A zsűri minden évben megújul, tagjai irodalomtörténészek, kritikusok, tanárok. Miközben a kiadói jelölésekből válogatnak, nem tudnak egymásról, és ez egészen addig így van, amíg elkészül a tízes lista, a shortlist.  Jelöltjeikre titkosított online felületen szavaznak, a nyertesről viszont már élő vitában, konszenzusos szavazással döntenek. Névsorukat a díjazottat bejelentő sajtótájékoztatón ismerheti meg a közönség.

A 2019-es Aegon Művészeti Díjra esélyes tíz könyv abc-sorrendben:

Dragomán György: Rendszerújra, Magvető Kiadó
Garaczi László: Hasítás, Magvető Kiadó
Kemény István: Nílus, Magvető Kiadó
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem, Magvető Kiadó
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy, Magvető Kiadó
Márton László: Két obeliszk, Pesti Kalligram
Simon Márton: Rókák esküvője, Jelenkor Kiadó
Szvoren Edina: Verseim, Magvető Kiadó
Takács Zsuzsa: A Vak Remény, Magvető Kiadó
Tolnai Ottó: Szeméremékszerek (A két steril pohár), Jelenkor Kiadó

A hír forrása: litera.hu