Kritika a Zöld könyv – útmutató az élethez c. filmről

Egy barátság kezdetére, két nagyon eltérő karakter összecsiszolódására próbál visszaemlékezni Peter Farrelly filmje. A szerzőtársként általában a testvérével, Bobbyval dolgozó rendező ezúttal egyedül vágott bele a filmkészítésbe. Persze nem teljesen egyedül, és ez nem véletlen: hiszen a forgatókönyvhöz elég adalékkal szolgálhatott az írótársként is feltüntetett Nick Vallelonga, aki igazából a faterja, Tony Lip történetét igyekezett ezúttal megjeleníteni. Ebben segítségükre volt még a forgatókönyvírásban jártas Brian Currie, aki már több Farrelly-filmben is segédkezett ugyan, mégis igencsak ez a film fogja a büszkeségi listáját vezetni.

A film tehát megtörtént sztorira épül. Eredeti szereplői közül valószínűleg Tony Lip, születési nevén Frank Anthony Vallelonga lehet ismerősebb az olvasóknak. Hiszen a színész már A Keresztapa esküvői jelenetében is felbukkan, ahogy a Nagymenőkben vagy a Fedőneve: Donnie Brascóban is. De legtöbben talán így tudják felidézni: a Maffiózók című sorozatban ő alakította a maffiafőnököt, Carmine Lupertazzit. Méghozzá elég emlékezetesen.

A Zöld könyv másik főszereplője, Dr. Don Shirley jamaikai származású zenész, aki azzal szerzett hírnevet magának, hogy zseniális zongorista és zeneszerző volt, egyike azoknak, akik később komolyzenei betétekkel töltötték fel a jazzt. Mellesleg Shirley nemcsak hogy amerikaiként szokatlan módon a leningrádi egyetemen tanult zenét, hanem a chicagói egyetem pszichológia szakán szerzett diplomát, és praktizált is egy ideig pszichológusként.

Ennek a két érdekes embernek a viszonyát igyekszik feltárni az alkotás. A hatvanas években vagyunk. Amikor a polgárjogi mozgalmak igazán beindulnak. Amikor a klasszikus keresztény értékeket az olasz bevándorlók leszármazottai sajátosan értelmezik, és az afroamerikai közösség is igyekszik az állampolgári jogait érvényesíteni. Emlékezzünk vissza. Az Egyesült Államok elnöke ekkor John F. Kennedy, míg legfőbb ügyésze Robert Kennedy. A fiatal demokrata elnöknek és testvérének pedig történelmi szerepe van többek között a szegregáció megszüntetésének beindításában. Ez lesz a háttér a filmhez. Illetve az, hogy egy italo-amerikai kidobóember hogyan óvja meg az afroamerikai zongoraművészt a déli államokban, ahol a szegregáció eltörlését a népek, mondjuk úgy, kevéssé hiszik.

Pontosan erre íródott a film címéül is szolgáló Zöld könyv, pontosabban a The Negro Motorist Green Book, vagy később The Negro Travellers’ Green Book. Amely egy vékony zöld füzetecske inkább, mint könyv, és arra szolgált, hogy a déli államokban nem kívánatos utazók, a másodlagos állampolgárként kezelt színesbőrűek még véletlenül se tévedjenek be a kizárólag fehéreknek fenntartott vendéglátóipari egységekbe. Hogy miért lett zöld a könyvecske, és miért lett pont ez a neve, azt nem tudom, bár igaz, hogy az útmutató szerzője egy Victor Hugo Green (azaz Zöld) nevű afroamerikai író, aki saját bőrén tapasztalhatta meg a déli „vendégszeretetet”. A könyv 1936-tól 66-ig meg-megújulva segítette az eltévedetteket.

Ez a film nem Miss Daisy sofőrjének egy furcsa inverze, bár sokaknak talán egyből ez jut az eszébe. Egy olasz-amerikai azokban az időkben számos esetben lenézte a feketéket, annak ellenére, hogy az olasz közösség is hasonlóan gyakran ki volt téve társadalmi atrocitásoknak. De ide idézhetjük a Bronxi mesét is akár, mely a két kolónia közti feszültségekről is igyekszik megemlékezni. A fehér (kaukázusi, italo-amerikai) szolgáló és a fekete (afroamerikai) gazda pedig szinte nonszensz volt ezekben az időkben, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen jelenség mindkét közösség tagjaiból könnyen nemtetszést válthatott ki.

A film egy egyszerű road movie, ha tetszik. Az alkotás elején persze kapunk némi gengszterfilmes alapot, de azt csak azért, hogy az alkotók felvázolják Tony Lip (Hantás Tony) karakterét. Mellesleg Tony megformálását a darabos arcú Viggo Mortensen vállalta magára, aki egy kis ráhízással is hozzáadott a szerephez, így téve hihetőbbé a nagydarab kidobó figuráját. A színész egyszerűnek, bumfordinak és mégis csupaszívnek állítja be karakterét. Bár az erőszak világából jön, mégsem erőszakos, a bunyó számára inkább hivatás, mint szenvedély. De aki látta az Országúti diszkót, vagy az Apánk című izraeli filmet, az már kapott képet arról, hogy is működik ez a szakma. Hantás bár a legjobb a szakmájában, mégis, részint saját zsiványságának köszönhetően, munka nélkül marad, a cosa nostra állásajánlatát pedig visszautasítja, mert ő még visszautasíthatja.

De mivel a hagyomány miatt egy olasz férfi számára első a család, elvállalja hát Dr. Don Shirley (Mahershala Ali) őrzését és furikázását. A két férfi neveltetésének és kultúrájának különbségei persze azonnal megjelennek egy autó bezártságában, például mert Hantás, mint a neve is mutatja, igazi nagydumás. A két férfi világlátásának különbsége a humor és egyben a mély pillanatok forrása. Mivel, ha képletesen szólva is, de egy csónakban eveznek, meg kell tanulniuk értelmezniük a másikat. Nyilván ez a pár hónap összezártság kiváltja az egymástól tanulás vágyát. Egy fehér arisztokrata allűrjeit magára vevő fekete értelmiségi művész és a mély érzésű, de bütü szószátyár a történet során közös nevezőre talál. Ettől persze ezt a történetet még igazán unhatnám, de nem untam, sőt, végigkuncogtam és -komorogtam inkább.

Hogy mi a Zöld könyv titka? A történelmi háttér hitelessége. A sok zene. A helyzetekben rejlő komikum kiaknázása. A háttérkarakterek: a tipizált olasz maffia és az olasz család, az indiai lakáj, az orosz kísérőzenész, a brutális rendőr, a segítőkész rendőr, és még folytathatnám. De leginkább a két színész alakítása az, ami elismerésért kiált. Elvégre nagyon szépen kibomlik a filmben a zseni magányossága, az alkoholizmus, a szexualitás, az antirasszizmus kérdésköre éppúgy, mint a közösséghez tartozás. Eközben újra közel kerül hozzánk a mostanra lassan feledésbe merülő műfaj, a levélírás gyakorlata.   

Így a film nem véletlenül söpört be három Golden Globe-ot, a legjobb film, a legjobb forgatókönyv és a legjobb mellékszereplő kategóriában. Nem véletlenül volt az Oscar egyik legtöbb esélyű várományosa a maga öt jelölésével. Amiből el is nyerte a legjobb filmnek és a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskát. Bár a Zöld könyv nem átütő erejű film, de profi színészi alakításokkal és üzenettel bíró mozi, és egyben kellemes szórakozás. Beváltja, amit az alcím ígér: útmutató az élethez.